Weiler Péter saját magát a pop-art követőjének tartja. Mint festőt, közelebb látom olyan  magyar hagyományokhoz, mint például a harmincas évek figuratív festészetének művelői, a Római Iskola mesterei. Sok műve lehetne tisztelgés olyan művészek előtt, mint Kontuly Béla vagy akár Medveczky Jenő. Alkotói nagyságát mutatja, hogy mindezt gyakorta kádár-kori toposzokkal éri el.

Weiler Péter nem csak a szépre fogékony festő, hanem sikeres médiavállalkozó és társadalomkritikus performer is. Akcióinak talán legnagyobb érdeme, hogy szembesítenek minket valamivel, amivel talán nélküle sose szembesülhettünk volna: Az Orbán rossz. Olyan dolog, amelyet talán sokan sejtünk, de most végre valakinek van bátorsága kimondani ezt, komoly személyes kockázatot vállalva ezzel. Festményei ezzel szemben kevésbé az aktualitásokból építkeznek. Ezek a képek többről beszélnek. Talán arról, hogy mit jelent embernek lenni.

A Népszavában megjelent interjúját idézném:

"- Kiáll mint ellenzéki művész?
- Eddig ügyeltem rá, hogy szétválasszam magamban a festő és az akcionista kettősét. A képeimre jellemező a letisztultság, a légies hangulat, esetleg némi humor is. De egyre komolyabban gondolom, hogy aki közszereplést vállal – már pedig képeket festeni és kiállítani azzal a céllal, hogy mások megnézzék, az bizony közszereplés –, annak állást kell foglalnia a közt érintő ügyekben.”

Az én állításom az, hogy Weiler Péter túl kevésre tartja magát festőként. Az, hogy a festészet megtanít látni, pedagógiai funkció rendelődik hozzá, lassan közhelyszámba megy. Az impresszionisták is ezt tették, Malevics hasonlóképpen a fekete négyzet megfestésével, most pedig az új figurativitás irányzata teszi ezt. Az új figurativitást – melynek az egyébként divatmarketinget és üzleti ismereteket tanult Weiler Péter talán a legjelesebb magyar képviselője –, a realistán ábrázolt, napfényben fürdő testek, nevető arcok, salátát evő nők jellemzik. Mint ahogyan pedig a reneszánsz mesterei is használtak rajzoló hálót és lyukkamerát, az új figurativitás művészei is segítségül hívják az új technológiát. Képeiket jellemzően a közösségi média képfolyamából (Insta, Facebook) választják ki, majd digitálisan megszerkesztik, vetítőgéppel az előkészített vászonra projektálják, és ezután a vetített képet átfestik. Micsoda leleményesség! 

Weiler Péter bizonyára hasonló munkamódszerrel készült műveit szemlélve kijelenthetjük: ezek gyógyító képek. Sugárzik róluk a derű, az életigenlés. Árkádia, az időtlen boldogság képei.

Weiler maga állítja a nol.hu-nak, hogy „a festészet és a biznisz számára egymást kiegészítő »vizuális projekt« üzleti fantáziáját ezért is tudja kamatoztatni.”

És valóban, géniuszát akkor értjük meg igazán, ha az általa használt formátumok médiaökológiáját, egymáshoz való relációját nézzük: azaz, egyben értékeljük azt a hálózatot, amelynek részei a bátor ellenzéki tiltakozó akciók, a figuratív festmények, a Puncs.hu illetve a körülötte íródó hiperszöveg.

A „Weiler Péter-életérzést”, az élethez való bölcs, derűs, pozitív hozzáállást, a jó dolgok élvezetének örömét a festmények mutatják be, a digitális média innovatív és kreatív használata (az erőforrások stratégikus bevonásával) pedig elérhetővé teszi azt a fiatal nők számára. A Puncs.hu tevékenységéről már értesülni lehetett a médiából, például láthattuk plakátjait (amelyek közül sokat méltatlanul meggyaláztak), olvashattak elemzéseket (amelyeket nyilvánvalóan az irigység és gonoszság szült, mi más), egy, a hvg újságírói – Hercsel Adél és Németh Róbert – által készített kiváló interjú pedig eloszlatta a közönség esetleges morális és egyéb aggályait.

Az interjúban Weiler elmondta, hogy a Puncs.hu az érdekkapcsolatokról, az anyagiakkal kapcsolatos őszinteségről szól. Fiatal nők – az oldal szóhasználtával Sugarbabyk (cukorbabák) – kereshetnek tehetős urat – azaz, Sugardaddyt (cukrosbácsi, kitartó). Természetesen fiatal férfiak is kereshetnek kitartó nőt.

Sajnos az interjú utóéletéből az derült ki, hogy a magyar nyilvánosság még nem érett meg Weiler Péter minden munkájának befogadására.

Szerencsére a cikk írója, a korábban már Weiler Péter plakátművészetéről remek szösszenetet publikáló, illetve könyvének borítóját a művésszel megterveztető Hercsel Adél mesterien kezelte a helyzetet és a kialakuló diskurzust. Azután, hogy egy egyetemi professzor (egy egyébként nem nyilvános) Facebook-posztban azt feszegette, miért jelenik meg a hvg-ben megrendelt reklámcikknek ható interjú a Puncs.hu-ról, Hercsel Adél rögtön a nyilvánosságot hívta segítségül, hogy elmondja: agresszió és bántalmazás áldozata lett, és azt kérje, újra olyan fontos közéleti témák legyenek terítéken, mint például az emberségesség harca a gonoszsággal szemben.

Példa ez arra, hogy ha valami valóban érték, valóban minőségi, az kihozza a legjobbat és legnemesebbet az emberekből, bajtársiasságot és összefogást szül. Örvendetes, hogy olyan, látszólag nagyon távoli aktorai a kulturális mezőnek, mint a Kieselbach Galéria, vagy országunk egyik legnagyobb mecénása, Geszti Péter is egyengetik Weiler Péter karrierútját. Az iránta érzett odaadást jelzi, hogy már életében vodkát neveztek el róla. 

Köszönöm Önöknek, kedves Weiler Péter és kollégái (mind a művészet, mind a média közegéből), hogy fénycsóvaként világítva a sötét magyar éjszakában vezetik a népet. Önök az élő példa arra, hogy sikerülhet megtalálni a közös pontot mindenkivel, akár még a Fidesszel is, hogy aztán gyümölcsöző együttműködés alakuljon ki, és a Széchenyi Terv (gazdaságélénkítés, munkahelyteremtés) forrásait értelmesen felhasználva, valódi segítséget nyújthassanak kevésbé szerencsés körülmények közé született fiatal nőknek egy boldogabb, minőségibb életvitelt elérni.

Elkötelezett feministaként külön köszönöm Önöknek, hogy átdefiniálták, mi a bántalmazás, az erőszak, az agresszió.

Köszönöm, hogy végre megmondja valaki, sőt teleplakátolja az országot azzal, hogy mi az emancipáció, hol keresse egy nő a sikert és a boldogságot, hogy végre határozott válasszal álltak elő arra a megosztó és nehéz kérdésre, hogy erőforrásként vagy munkaerőként integrálódjanak a fiatal magyar nők a globális értékláncokba. Ha nagyon nagy szavakat akarunk használni, akkor megválaszolták az évezredes kérdést, vagyis azt, hogy hol a nők helye.

Biztos vagyok benne, hogy a Fidesz is köszöni ezeket a leckéket. Ők is, szavazóik is. Hiszen Önök, liberális ellenzékiek, ezekben a vészterhes időkben megmutatják mit jelent az összefogás ereje, a bajtársiasság, és legfőképpen mi az erkölcsös és emberi. Biztos vagyok benne, hogy sok embernek, aki látja ezt, nem lesz nagyon kétsége 2018-ban.

Előre bocsájtanám, hogy félek, ebbe a cikkbe csúszott egy kis szakmai malőr. Az én hibáimnak köszönhetően lehetséges, hogy összekeveredtek Weiler Péter festményei az internetről letöltött mémekkel. Mélységes mélyen kérek ezért bocsánatot.

A fentebbi méltatáshoz értelmezési keret itt.