Elekes Dóra rövid bevezetőjében immár olvasóként vallott a novelláskötet világáról, amelyben úgy érezte magát, mint aki egy-egy pillanatra ismeretlenek gondolataiba tekinthet. A bennük rejlő sokféleségben számára az „empatikus profi” attitűdje, a „szeretetteli figyelem” teremtett egységet. E megközelítést a Kamureg és a Vészhelyzet alapszituációit keresztező nyitódarab (Kamu) is alátámasztotta, melyet – némi nyomásra – Szathmáry István, a szerző kollégája olvasott fel.

Elekes rámutatott, hogy nem ez az egyetlen szöveg, amelynek kamasz elbeszélője van, ahogy a kiszolgáltatottság sem csak itt kerül elő. A kényes területekhez pedig speciális megfigyelőképesség szükséges, amely Herczeg Szonjánál két forrásból ered: egyéni sorsokat feltáró újságírói feladataiból, valamint az érzékszerveit kiélesítő szorongásból és pánikbetegségből. Történetei közt akad teljesen fiktív, de 70 %-ban valóságos is, mint például a Mellesleg, amely kellemetlen tinédzserkori emlékét dolgozza fel: egy táborban a fiúk nemcsak meglesték zuhanyozás közben, de kicsinek ítélt keblei miatt még „rommá is cikizték”. Annyira, hogy végül kénytelen volt hazavitetni magát. Merített továbbá szakmai tapasztalataiból is, köztük a Kozma utcai börtönben és egy védett házban látottakból.

A fegyház témájára Elekes azonnal le is csapott, különösen az izgatta, milyen lehet egyetlen nőként szembenézni tényleges életfogytiglanra ítélt férfiakkal. Herczeg esetében a necces szituációra az elhivatott fotós is rátett egy lapáttal, amikor a kukucslyukon át komponált kép kedvéért tíz percre összezárta őt egy gyilkossal. A gödöllői rémmel készített interjúja alatt pedig minden kétsége eloszlott: van, akiből tényleg hiányzik az „érzelmi chip”. Hogy benne viszont extra erős, azt talán nagymamájának köszönheti, akit az emberek szinte üldöztek az élettörténetükkel. Értékes örökségét a védett házban is kamatoztathatta, ahol egy prostitúcióból frissen kimentett, mentálisan sérült tizenéves lány az intézményvezető jóslata ellenére rögtön megnyílt neki.

Bár Elekes Venezuelára vonatkozó kérdései látszólag messzire vittek az est tárgyától, a szerzőről kialakult képet tovább árnyalták. Herczeg úgy véli, a más kultúrák és emberek iránti nyitottságát nagyban segítette, hogy gyerekkorában egy ideig a dél-amerikai országban élt. Az ottani temperamentumot először átvenni, majd levetni volt nehéz: visszatérése után két iskolából is kiutálták, mert a hangos, latinos viselkedése sok volt a magyar osztálytársaknak. Kint a vallás is magával ragadta, de ez sajnos nem maradt meg, részben azért, mert az ottani, bulira emlékeztető misékhez képest a „temetéshez hasonló” hazaiak csalódást okoztak. Venezuelában egyébként még „keresztre is feszítették”, ugyanis a csak lányokat oktató iskolában – zöld szeme és fehér bőre miatt – egyszer rá osztották Jézus szerepét.

A kalandos kitérőt követően Elekes azon benyomását osztotta meg, miszerint a Kis üdítő, kis krumpli novellái félúton járnak az újságírás és az irodalom között, majd arról érdeklődött, várható-e, hogy alkotója a jövőben még inkább utóbbi felé fordul. Herczeg úgy nyilatkozott, egyelőre marad az újságírásnál, viszont a közönségnek később elárulta, hogy jelenleg egy kisregényen dolgozik. Még nem tudja, mi lesz belőle, de első könyve sem annak készült, amivé végül alakult. Az egész egy Facebook-bejegyzésből indult ki, amelyet tavaly nyáron kiújult pánikbetegsége inspirált. Az ok nélkülinek tűnő visszaesés miatt roppant dühös lett, és néhai nagymamája bőrébe bújva szidta le magát. Így született a bemutatón hallható második írás, a Szorongató, amelyet először kollégájának, az igen kritikus Molnár Csabának, majd utóbbi biztatására főnökeinek is tovább küldött. Ettől „megindult a csap”, és csak ömlöttek belőle a szorongó természetéhez illő, pesszimista szövegek.

Herczeg maga sem érti, hogyan rakta őket össze az agya előzetes tervezés nélkül, ahogy még azt sem fogta fel, hogy a Kis üdítő, kis krumplit tényleg kiadták, és folyamatosan érkeznek a recenziók meg a kedves olvasói levelek. Miután bevallotta, hogy fura újságíróból interjúalannyá válni, a fennmaradó pár percre vissza is vette az irányítást, hogy interaktivitásra bírja a jelenlévőket. Talán a nagyitól örökölt varázserő tette, hogy a kezdeti bizonytalankodás ellenére végül egész sokan kérdeztek.