A fókuszban persze ettől még mindvégig a futás marad. Látunk is belőle jó sokat. A másfél órás filmidőben egy kicsit megízlelhetjük jellegzetes monotonitását, a szívdobbanást, keringést, izommozgást és gondolatokat egyként összerendező, mindent meghatározó ritmusát. A film a 2015-ös, minden évben Athén és Spárta között megrendezett 246 kilométeres ultramaraton, a Spartathlon rajtjánál kezdődik, és 36 órányi tömény, emberfeletti futást örökít meg. Ez már önmagában minden sportember érdeklődését joggal kelti fel, hiszen ez az extrém kihívás a gyakorló futók számára is izgalmas, új távlatokat nyit meg. Simonyi azonban jól ismeri a dokumentumfilmek világát, pontosan tudja, hogy a puszta információ-átadás és a hangulatos környezetrajz nem elég, a küzdelmet – legyen sportolói értelemben bármily heroikus – az emberi történetek, az azonosulásra alkalmas egyéni sorsok és drámák teszik átélhetővé.

Simonyi kiváló húzásként nem csupán alkotója, hanem egyik főszereplője is a filmnek, hiszen maga is részt vesz a megmérettetésen. A film cselekménye időről időre stabilan visszatér hozzá, külső és időnként belső narrációja pedig így válik kivételesen hitelessé. Emellett jó rendezői érzékkel gyűjt „maga köré” néhány további szereplőt a Sparthatlon indulói közül. A legkülönfélébb embereket, akiket a legsajátosabb motivációk sarkallnak az extrém kihívás legyűrésére. Nézőként a legérdekesebb azzal szembesülni, hogy közülük senki sem szuperhős, hétköznapi embereket látunk, az ultramaraton körülményei közepette ráadásul minden, a hétköznapi életben számottevő különbség, előny, társadalmi rang eltűnik közöttük – Simonyi maga mondja ki már az induláskor: „Itt együtt vagyunk senkik.”

Egy háromtagú francia család közösen indul neki a feladatnak, a sérült fiú számára a futás jelenti a felemelkedést, gyerekkorában édesanyjával futva tanulták meg a leckét, most pedig már az apjával együtt indul a versenyeken. Az anya autóval és féltő szeretettel, a háttérből követi az útjukat – ahogyan a fia születése óta nap mint nap teszi. A német Annett egyedül fut, leukémiában elhunyt gyereke elvesztését dolgozza fel a így. Ő az az induló, akit mindig döbbenetes kitartással, páratlanul egyenletes ritmussal, fegyelmezetten látunk futni, s ő az is, aki a lehetőségekhez képest meglepően racionális döntéssel, nemsokkal a vége előtt maga adja fel a küzdelmet.

És ott van a kétségtelenül legizgalmasabb karakter, a nézők és szemmel láthatóan az alkotók kedvence, az örök kisember, Szabó Béla. A vidéki pénzügyi kontroller eleve hátrányból indul: ötször indult már a Sparthatlonon, de egyszer sem sikerült beérnie a célba, a verseny szabályainak értelmében ezért nem nevezhet többet. Béla viszont nem tudja elfogadni a bukást, merész feladatra vállalkozik: kizárólag felesége segítségével elindul a saját versenyén, egy nappal a hivatalos indulók után, teljesen egyedül. Béla küzdelmeivel mindenki tud azonosulni. Ő az az ember, aki nagyon akar, akinek az utolsó utáni próbálkozását látjuk, akinek – saját állítása szerint – sosem volt tehetsége, csupán szorgalma volt. Együtt érzünk vele, hiszen mindannyian vágyjuk a magunk babérkoszorúját. Az ő küzdelme, melyet a hivatalos versennyel párhuzamosan követünk végig, rendelkezik mind közül a legnagyobb téttel.

Természetes, hogy Simonyi Spártába érkezése, melyet a megfelelő atmoszférikus aláfestéssel és extrém lassítással, a valóságtól teljesen elemelve mutat be a film, katarzisélményt okoz. Ám Simonyi a biztos pont a filmben, benne mindvégig hiszünk, hogy meg tudja csinálni. Amikor Béla leküzdi az 1200 méteres hegyet, és elhagyja azt a végső pontot, amely öt alkalommal is megállította korábban, egy igazi, antik értelemben vett katarzist élünk át: mostantól az élet nem aként megy tovább, ahogy eddig. Valami lényegileg, mindörökre megváltozott.

Ezt az élményt adja az Ultra, melynek legnagyobb erénye, hogy sikerül megragadnia azt a megváltozott mentális állapotot, amely a hosszútávfutókra jellemző, bemutatván a szereplők saját, belső küzdelmét az emberi létezés e szélsőséges határhelyzetében.

Az Ultra hivatalos mozipremierjére 2017. szeptember 21-én kerül sor, de a film addig is látható az HBO-n, az HBO GO!-n, valamint a filmhez kapcsolódó, programokkal és közönségtalálkozókkal összekötött vetítéseken, melyekről tájékozódhatnak a film Facebook-oldalán.

ULTRA

Színes, magyar-görög dokumentumfilm, 83 perc, 2017

Rendezte: Simonyi Balázs

Fényképezte: Hernáth Csaba

Producer: Józsa László, Simonyi Balázs

Zene: Alpár Balázs

Vágó: Thomas Ernst

Főszereplők: Simonyi Balázs, Szabó Béla, Táncsics Judit, Annett Bahlcke, Herbert Ziefle, Francoise Pallaruelo, Angel Pallaruelo, Gilles Pallaruelo

Forgalmazza a Mozinet.

Bemutató: 2017. szeptember 21.

Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!