PRAE.HU: Mikor fogalmazódott meg benned, hogy Szókratészként szeretnél színpadra állni?

Czeizel Gáborral mindenképpen monodrámával szerettünk volna foglalkozni. Először az Egy őrült naplójára gondoltunk, de végül elvetettük, mert nem lett volna etikus, ha konkurenciát csinálunk Keresztes Tamásnak. Aztán egyszer csak szembe jött velem egy riport Jordán Tamással, és ekkor bevillant, hogy ő játszotta Szókratészt. Elolvastam a szöveget, és azonnal tudtam, hogy ezt akarom. 

PRAE.HU: Az nem volt hasonlóképp visszatartó erő, hogy Haumann Péter is már több mint negyven éve játssza ezt a szerepet?

Itt teljesen más helyzetről van szó, mert az életkorunkból és a habitusunkból adódóan eltérő módon fogjuk meg a történetet. Amikor eldöntöttem, hogy a Szókratész védőbeszédét szeretném csinálni, még nem is tudtam pontosan megfogalmazni, hogy miért foglalkoztat ez ennyire, csak azt éreztem, hogy közöm van a szöveghez. Márpedig ha ez így van, akkor nagyon valószínű, hogy nem olyan lesz az előadás, mint amilyen Haumanné vagy Jordáné. 

PRAE.HU: Mostanra sikerült szavakba öntetned az okokat?

Az egyik, amiért ennyire szerettem volna ezt színpadra vinni, az Szókratész és az én túlfejlett igazságérzetem, a másik pedig, hogy folyamatosan hasonló történéseket láthatunk a világban. Alapvetően nagyon szeretem a történelmi parabolákat. Egyik sem véletlenül maradt fenn, ezért is mondom el az elején, hogy a jelennel való bárminemű hasonlatosság csupán a véletlen műve – vagy az emberi hülyeség állandóságáé.

PRAE.HU: Szókratész és közted elég nagy a korkülönbség. Hogyan tudod megformálni a figurát?

Szókrátészt az teszi kortalanná, amit mond. Egy idő után ráébred a néző is, hogy teljesen mindegy, hány éves ember szájából hangzik el ez a beszéd, mert a nyilvánvaló mondanivaló a lényeg, ettől válik hitelessé a figura. Kis zárójelben meg is jegyezném, hogy hármunk közül én vagyok a rangidős, Haumann még harminc éves sem volt, amikor elkezdte játszani Szókratészt, Jordán sem közeledett még a negyvenhez, én pedig harmincnyolc leszek. Emellett Platón is fiatal volt, amikor lejegyezte ezt a beszédet, a szövegben néha-néha tetten is érhető az ő akkori szemléletmódja. 

PRAE.HU: Volt benned igény a modernizálásra? 

Nem, erre nem is tettünk semmiféle kísérletet. Egyedül a szövegen változtattunk egy keveset, hozzáigazítottuk a saját nyelvezetemhez, a szórenden változtattunk néha, vagy egy-egy archaikus kifejezést a mai megfelelőjével helyettesítettünk, ha azt éreztük, hogy félrevihetné a nézőt.

PRAE.HU: Egy monodrámánál egyébként mennyiben más a színész és a rendező viszonya, mint egy hagyományos előadásnál?

Ez az adott darabtól függ. Például Gerlóczy Márton monodrámája, A csemegepultos naplója teljesen másképp működik, mint a miénk. Ott rengeteg rendezői ötlet kellett ahhoz, hogy így éljen az előadás, mert az egy történetet mesél el, sok karakterrel. Nálunk viszont az egész nagyon stilizált. Az elején persze agyaltunk folyamatosan, de minden oda nem illőt ledobott magáról a szöveg. Amit mi elmesélünk, az tulajdonképpen nem is történet, hanem egy beszédfolyam. Annál pedig nincs kiszolgáltatottabb helyzet - márpedig egy védőbeszédnél ez az alaphelyzet -, minthogy valaki körbe van véve nézőkkel, és egyedül a logika eszközével tud hatni rájuk.

PRAE.HU: Félelmetes egyedül állni a színpadon?

Persze, pokoli. De ahogy Czeizel Gábor is fogalmazott: én is mindent elkövettem annak érdekében, hogy megnehezítsem a saját helyzetemet. Mégis azt éreztem, hogy semmilyen más szituáció nem működik. Volt egy olyan ötletünk is, hogy a minoszi labirintus képe szerint rendezzük el a nézőteret, de a szöveg ennek is ellenállt. A nézők pontosan megértik enélkül is, hogy milyen szövevényes, tekervényes a gondolatmenet, amit hallanak. Tulajdonképpen olyan, mintha magát rendezte volna a darab.

PRAE.HU: És miért változtattátok meg az eredeti címet? Miért lett A védőbeszéd? Ez is így adta magát?

Van egy olyan réteg, amelyiket felvillanyoz intellektuálisan, ha meglátja, hogy Platón: Szókratész védőbeszéde, de szerintem a mai embereket ez nagyon elriasztja ebben a formában. A franc se akar beülni egy görög darabra, amiben veretesen beszélnek. A másik ok pedig, hogy már a címben is utalni szerettünk volna arra, hogy bár nincs konkrét aktualizálás, a játékstílus abszolút mai. Ez az előadás nagyon közvetlen, igyekszem reagálni mindarra, ami a nézőtéren történik. Emellett az, amit elmondok, nem a teljes Platón által leírt szöveg, körülbelül 90%-a az eredeti Devecseri-fordításnak. Kivettük ugyanis azokat a dolgokat, amelyek félrevihetik a nézőt – ha például elkezdenék egymás után tizenöt görög nevet felsorolni, akkor az nagy valószínűséggel megakasztaná a közönség figyelmét.

PRAE.HU: Említetted, hogy az előadás egyik legalapvetőbb vonása az intimitás. Ennek ellenére el tudnád képzelni ezt a beszédet egy sokkal nagyobb térben?

PRAE.HU: Pont ma gondolkodtam el azon, hogy az Aquincumnál is megcsinálhatnánk, vagy elő lehetne adni akár a Lehel téri piacon is, Szókratésznak egyébként is ez a fajta tér jelentette az otthonos közeget. Ezek persze csak ötlet szintjén vannak még a fejemben, de már az is eszembe jutott, hogy miről kellene szólnia a következő előadásnak. A napokban ugyanis sokat olvastam arról a kérdéskörről, hogy az, ha valakinek fogyatékos gyermeke van, és őt gondozza, munkának számít-e vajon, vagy inkább kötelességnek? Esetleg szükség lenne egy újabb jogi kategóriára? Ez a téma is megérne egy misét. 

PRAE.HU: Az ember maga Szókratész esetében is fontos kérdés, ugyanis folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy ő nem bölcs, közben pedig mindenkit leckéztet. Kicsit paradox helyzet. Szerinted milyen ember ő?

Amit kimond, az teljesen igaz. Nagy általánosságban nem gondolja bölcsnek magát, azt vallja, hogy csupán azzal a kicsivel több ő másoknál, hogy pontosan tisztában van azzal, hogy nem tud semmit. Teljesíti a kötelességét is: amellett, hogy megcáfolja az ellene szóló vádakat, még ezt a bírósági helyzetet is arra használja fel, hogy ötszáz embert ráneveljen arra, ami szerinte az életben helyes. Őt ez a fajta tanítás mozgatja, és emellett végig kiáll, a saját logikája szerint tehát teljesen következetes.

PRAE.HU: Mit jelent a bölcsesség ebben a kontextusban?

Akkoriban teljesen mást értettek bölcsesség alatt, mint ma. Azért is megy el az államférfiakhoz, a költőkhöz és a kézművesekhez, mert az ő idejében, ha valaki például a hét szabad művészet valamelyikét űzte, akkor már bölcsnek számított a társadalom szemében. Emiatt vették zokon a mesterek, hogy lerántotta róluk a leplet, hiszen Szókratész ezáltal lenullázta őket a környezetük előtt. Sohasem külön, kettesben beszélt velük, nagy plénum előtt alázott meg egyetlen embert. Ezt azért ma is kevesen tűrnék.

PRAE.HU: Azért áll tehát vesztésre az igazság, mert Szókratész rossz eszközöket választott?

Ő nem gondolkodott azon, hogy az eszköz jó-e vagy rossz. Ez olyan, mint amikor szeretsz valakit. Akkor szemtől szembe megmondod neki, és nem azon dilemmázol, hogy mik lesznek ennek a következményei, mert feltételezed, hogy ő is szeret téged, és a vallomást nem bántásként érzékeli, hanem őszinteségként. Szókratész hasonlóan állt hozzá az igazságkereséshez is. Ha ő külön félrehívná az embereket, akkor elkezdődne valamiféle sumákolás, ezt pedig nem akarta. Kiállt a véleménye mellett, teljesen mindegy volt, hogy ez tíz vagy ötszáz ember előtt történik. 

PRAE.HU: Akkor a nyílt igazság miatt veszélyesek az ő tanai?

Ebből a szempontból lehet néminemű párhuzamot vonni Jézus és Szókratész között. Jézusnak is amiatt kellett meghalnia, mert különben élő felkiáltójelként arra figyelmeztetett volna mindenkit, hogy szeresse a másikat. Ő meg is mutatta, hogy ezt hogy kell, de senki nem tudta utána csinálni, ettől pedig az emberekben felébredt a rossz érzés, történetesen az, hogy sokkal kevesebbek. Ez előbb-utóbb óhatatlanul irigységet és gyűlölséget szül, mert az ember nem szereti azt érezni, hogy rossz ember.

PRAE.HU: Neked tudott valami újat tanítani Szókratész?

A Jézus-párhuzamot továbbgondolva: egyikük sem tanított semmi olyat, ami nagy ráébredéshez vezethetett volna. Olyan dolgokról beszélt mind a két ember – mint ahogyan a legtöbb nagy gondolkodó is –, ami folyamatosan ott van az orrunk előtt. Az az igazán forradalmi ezekben az alakokban, hogy azt kérik számon, amire mindannyiszor azt mondod, hogy persze, ezt te már tudod. A kérdés azonban továbbra is ott marad: ha tisztában vagyunk azzal, hogy kéne, akkor miért nem csináljuk?

PRAE.HU:  És miért nem?

Mert nagyon fárasztó mindennap azzal szembesülni, hogy nem vagyunk elég jók. Nem születik mindenki Szókratésznek, aki még halála pillanatában is tanulmányozta önmagát. Csodálatos befejezése az egésznek, hogy az utolsó mondatával Aszklépiosznak, a gyógyászat istenének tiszteletére szólít fel. Ez az egyetlen sor összefoglalja az egész védekezését. Istelentelenséggel vádolták, holott ő mélyen hívő ember volt. 

PRAE.HU: El tudnál képzelni egy modern Szókratészt?

Persze. Azonnal meghalna. Sőt, a kedvéért ismételten bevezetnék a halálbüntetést. Pár évvel ezelőtt volt is egy kísérlet, ami során a jogászhallgatók újrajátszották a pert. Ott ugyan felmentették Szókratészt, de nagyon kevésen múlott. Éppenhogy megmenekült. 

PRAE.HU: A másik oldalt megvizsgálva: szerinted a bírákat el lehet ítélni a döntésükért?

Azért, amiért megölnek egy embert, mindenképpen. Az, hogy ezt miért teszik, az már más kérdés. Azon a véleményen vagyok, amin Szókratész: ennek így kellett történnie. A baj az, hogy az ítéletet hozók azért döntöttek így, hogy ártsanak vele – és valószínűleg az az igazi bűnös, aki rosszat akar a másiknak.

PRAE.HU: Szerinted a felmentés nem törte volna meg Szókratészt ugyanúgy?

Szókratész minden erejével azon van, hogy győztesen jöjjön ki ebből a lehetetlen helyzetből. Amikor pedig bűnösnek nyilvánítják, akkor a halálával akarja megmutatni, hogy mégiscsak neki van igaza. Nem is a büntetés esik neki rosszul, hanem az, hogy a többség elítéli. Megbukott a legnagyobb vizsgáján. Arra számított ugyanis, hogy logikus érveléssel meg tudja majd győzni a bírákat, és hazamehet a tárgyalás után. Eleinte meg is van sértődve, amiért hetvenévesen, gyakorlatilag az utolsó napjaiban törvényszék elé idézik, ráadásul úgy, hogy a saját gondolkodása szerint senkinek sem ártott. 

PRAE.HU: Volt egyáltalán esélye arra, hogy felmentsék?

Persze, csak az igazságérzete sokkal nagyobb volt. Van egy olyan pont a beszédben, aminél ha abbahagyja a védekezést, akkor valószínűleg felmentik. Csak aztán nem bírta ki és egy utolsó csavarral hozzátette, hogy ez egy korrupt és hazug rendszer, amelyben senki sem képes kiállni az idióták ellen, az igazság érdekében márpedig ezt kellene tenniük. Ha ezt az apróságot elhagyja, akkor jóval több esélye lett volna az életben maradásra.

PRAE.HU: Szókratész teljesen bűntelen és tiszta volna?

Nem, ezt nem mondanám, de olyan vétkei vannak, amiért egyszerűen nem lehet halálra ítélni valakit. Az biztos, hogy van benne egy nagy adag gőg, de kivagyiságért viszonylag ritkán jár halálbüntetés. Emellett abban sem kételkedem, hogy ő mélyen, legbelül azért többnek érzi magát másoknál. De a bűn és a büntetés nincs arányban egymással. Persze minden korban kell egy ellenség, különben mi kovácsolná egybe a mi kis világunkat?

PRAE.HU: Borzasztó belegondolni abba, hogy ez tud összetartó erőként működni.

Ez is egy emberi gyarlóság. Mindig könnyebb valami ellen összefogni, mint valami mellett. De fontos, hogy beszéjünk ezekről a nagy gondolkodókról, és arról, amit tanítanak, mert gyakorlatilag lehetetlen elérni azt a szintet, amit nekik sikerült. Az ő életünk egy olyan példa, amire törekednünk kell. Csak ne dőljünk a kardunkba, ha valami nem megy, elvégre nem vagyunk félistenek. Amikor a Nemzeti Színiakadémián tanultam, akkor az első pszichológia órán megkérdezték, hogy ki mit szeretne elérni a színészi pályán. Rengeteg alternatíva előkerült, volt, aki a Katonába szeretett volna szerződni, más vidékre vágyott, majd a végén megkérdezte a tanár, hogy az Oscar-díjat miért nem mondta egyikünk sem. Elvégre, ha nem lövünk be egy nagy célt, akkor mihez képest akarunk haladni?

PRAE.HU: Most hogy állsz ehhez a kérdéshez? Mit szeretnél elérni?

Ez most sokkal bonyolultabb. Keresem az utam. Amióta eljöttem a Nemzetiből, azóta nem látom pontosan, hogy merre tovább, de az biztos, hogy A védőbeszéd nagy mérföldkő a pályámon. Elkezdtem a saját utamat járni.

Platón: A védőbeszéd

Szókratész: Makranczi Zalán
Melétosz: xxx

Rendező: Czeizel Gábor

Bemutató: 2017. április 19. Spinoza

Fotók: Gerencsér Anna