A történészek általában „rövid huszadik század”-ról beszélnek, mely korszak az első világháborúval kezdődik és az 1989-es rendszerváltásokkal, a hidegháborús konfliktusok megszűnésével véget is ér. Azért is fontos összébb húzni a múlt század határait, mert az első világháború éles váltást jelentett nemcsak hadászati szempontból, hanem a világhatalmi viszonyokat tekintve is. Az Egyesült Államok 1917-es háborúba lépésével vált máig meghatározó szuperhatalommá, ekkoriban terjedtek el a tömegeket megmozgató, XVIII-XIX. században gyökeredző, a totalitárius rendszereket létrehozó ideológiák (bolsevizmus, fasizmus, antiszemitizmus), s az első világháborút követően szűnt meg Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként mint közép-európai hatalmi centrum létezni.

Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-ra az összeomlás szélére került, és mivel a háború kirobbantásában jelentős részt vállalt 1914-es szerbiai inváziójával, sok jóra nem számíthatott a győztes antant tagjaitól. Magyarország a háborúból kiugrani nem tudott (IV. Károly osztrák császár és magyar király, valamint gróf Tisza István miniszterelnök is sikertelen kísérleteket tettek erre), a frontok összeomlottak, a katonák egyre csalódottabbak és dühösebbek voltak a háborús veszteségek miatt – melyek egyre értelmetlenebbnek tűntek a fegyverletétel közeledtével. Ennek eredményeként felgyorsultak az események 1918 őszén: Budapesten forradalom tört ki, a polgári radikálisok, a szociáldemokraták és a frontról hazatérő veteránok gróf Károlyi Mihállyal az élen átvették a hatalmat, új kormány alakult, novemberben kikiáltották a köztársaságot. Eközben pedig a diadalittas román hadsereg a Tisza vonaláig nyomult.

A szövetségesektől kapott ultimátummal (Vix-jegyzék) együtt ez vezetett a Károlyi-kormány bukásához, és az 1919. március 21-ei kommunista hatalomátvételhez, mely Borsody István 133 nap – a Tanácsköztársaság története című dokumentumfilmjének fő témája. A 133 napot eddig többek között a Duna TV műsorán láthatták a nézők, ám 2017. március 21-én, a Tanácsköztársaság megalakulásának 98. évfordulója alkalmából az 50 perces doku a Tabán mozi vetítőjében is bemutatkozott, valamint a Mandiner történelmi rovatában ugyanezen a napon kapott online premiert is (a teljes film tehát legálisan megtekinthető a YouTube videomegosztón).

A Tabánban tartott díszbemutatón Borsody István mellett jelen volt Skrabski Fruzsina, a 133 nap producere is, akinek többek között az igen fontos, Bűn és bűntelenség című Biszku Bélával foglalkozó, valamint a sokáig felszabadítóként ünnepelt szovjet katonák 1945 utáni erőszakos cselekedeteire fókuszáló Elhallgatott gyalázat című dokumentumfilmet köszönhetjük. Az alkotók megerősítették a 133 nap főcíme előtt is elhangzó kijelentést, miszerint fő céljuk az volt, hogy részrehajlás nélkül beszéljenek az eleddig a politikai ideológiák által szélsőséges módon megítélt Tanácsköztársaságról. Sőt, Borsody István hangsúlyozta, hogy nem ítélkezni akart, hanem feleleveníteni egy, a magyar történelem szempontjából fontos korszakot, melyre visszatekintve talán megérthetővé válnak a későbbi fejlemények és a mai állapotok is. Ez a küldetés nyilvánvalóan nem teljesíthető maradéktalanul, hiszen már bizonyos csoportok, emlékezők bemutatásával akaratlanul is orientál a 133 nap, Borsody István műve mégis sok szempontból egy igen érdekes és figyelemre méltó alkotás.

Ami első körben szembetűnő a 133 napban, hogy klasszikus dokumentumfilmhez képest meglepően jó ritmusú, feszes és izgalmas mű. Izgalmas, mert az ismerős történetet megfelelő ütemben adagolt archív felvételekkel, riportokkal és lírai vágóképekkel meséli el. Borsody Istvánnak pedig elmondása szerint ez is célja volt, hogy műve ne csak egyszerű ismeretterjesztő film legyen, hanem esetlegesen megragadja a fiatal generáció figyelmét is – ezért kellett a rendező szerint nagyon sok időt eltölteniük a vágószobában. Ettől persze a 133 nap nem válik hatásvadásszá vagy komolytalanná, de nem is egy komótos, nyomasztó, a tizenévesek számára riasztó „beszélőfejes” dokumentumfilm. Egy, a vetítés után felszólaló tanárnő meg is jegyezte, hogy szerinte valóban fantasztikusan alkalmasnak tűnik Borsody István dokuja a történelemoktatáshoz segédanyagként.

Kérdés persze, hogy az ismeretterjesztő funkción túl mennyire tud újat mutatni azoknak a film, akik ismerik, netán még személyesen is kötődnek a 98 évvel ezelőtti eseményekhez. Egy, a vetítés után felszólaló férfi meg is jegyezte, hogy eshetett volna szó a magyar Vörös Hadseregről vagy a páncélvonatokról bővebben. S való igaz: az 50 perces játékidő kevésnek tűnik, Borsody István tényleg inkább csak a legfontosabb személyekre és eseményekre koncentrált. A film nem merül el túlzottan sem a Tanácsköztársaság politikai, gazdasági és kulturális intézkedéseiben, sem a Vörös Hadsereg felszabadító hadjárataiban. Pedig ha már egy dokumentumfilmről, egy mozgóképről van szó, nem lett volna rossz, ha a 133 nap kitér a filmipar államosítására és a proletárdiktatúra filmügyi tevékenységére. Így azonban talán még 133 perc is kevés lett volna a 133 nap részletes bemutatásához.

A Tanácsköztársaság az időben viszonylag távol van, közvetlen szemtanúk már nem élnek, így a közel száz év alatt az eseményekről felhalmozott ismeretanyag tudományos szempontból feldolgozhatóvá, szelektálhatóvá vált. Jóllehet, mint a filmben is feltűnnek, jócskán élnek még közvetett visszaemlékezők, akiknek szülei, nagyszülei vagy dédnagyszülei meséltek a kommunista hatalomátvételről és a proletárdiktatúra 133 napjáról. Éppen ezért Borsody István dokumentumfilmjét az a felelősség is terhelte, hogy az események felidézésén túl megmutassa, az utókor hogyan emlékszik vissza, hogyan ítéli meg a Tanácsköztársaságot. E tekintetben kellett a 133 napnak túllépnie az ismeretterjesztő filmek műfaján, és magára vállalni egy sokkal fontosabb feladatot, a 98 évvel ezelőtti események bedolgozását a közvetlen visszaemlékezések újraírásától már mentes kulturális emlékezetbe.

A 133 nap ezt a feladatot szerencsére végig szem előtt tartotta, így bár a történelmi események ismerőinek nem nyújt túl sok információt, de a kulturális emlékezet megformálásnak szempontjából fontos alkotás Borsody István műve. Borsody nemcsak mai szemtanúkat keresett meg, hanem elmélyült a Kádár-rendszer archív felvételeiben is. A 133 nap így megszólaltat egykori veteránokat, akik az 1919-es kommunista rezsim karhatalmának tagjai voltak. Jóllehet, azt a dokumentumfilmben is jelzi Borsody István, hogy ezek az interjúk a Kádár-rendszer szemszögéből készültek, így a vörös terror egykori áldozatainak leszármazottai számára sértők, felkavarók lehetnek. Ám a Tanácsköztársaság 1989 előtt még hősnek tartott katonáiról, különítményeseiről és rendfenntartóiról szóló egykori riportok megidézésével Borsody műve frappánsan megmutatja, a puhadiktatúra hogyan vélekedett az 1919-es kommunista rezsimről, ami a kulturális emlékezet szempontjából rendkívül hasznos.

S ez fontos a 133 napban, hogy különböző nézőpontokat igyekszik ütköztetni. A Vörös Őrség egykori tagjainak archív felvételeit a mai maroknyi keményvonalas kommunisták megemlékezésével és a proletárdiktatúra által meggyilkoltak dédunokáinak családon belül hallott történeteivel ütközteti. Ezáltal szerencsés módon tényleg nem egyetlen perspektíva érvényesül, ráadásul Borsody István a klasszikus dokumentumfilmes séma szerint behoz történészeket, akik nem emlékezők, csak kutatói a témának.

Jóllehet, a film ettől még nem képes teljes mértékben objektív maradni, hiszen az 1959-ben emelt, még ma is álló Tanácsköztársaság-emlékműnél (IV. kerület, Árpád út) megemlékező kommunistákat a vágás és a jelenetszerkesztés révén a 133 nap lefokozza, már majdhogynem gúnyolódik rajtuk. Persze semmi direkt utalást nem tesz Borsody István arra, hogy a proletárdiktatúra eszméi mellett a mai napig kitartó szélsőbaloldali nézetű emberek szánalmasak lennének, mégis a Tabán díszbemutatójának nézőiből nevetést váltott ki a a kommunista megemlékezők abszurd vallásos áhitata, vagy az a szekvencia, melyben a Kádár-kori tömeges március 21-ei ünnepségekről a maroknyi jelenkori megemlékezőre vált a film.

Tehát szóba kerül, hogyan értelmezték a Tanácsköztársaság 133 napját a különböző huszadik századi magyar politikai rendszerek. Így pedig nemcsak maga az 1919-es rövidéletű proletárdiktatúra, hanem a Horthy-, a Rákosi- és a Kádár-korszak emlékezete is megjelenik Borsody István dokumentumfilmjében. Érdemes lett volna ezt a részt is bővebben kifejteni, mert a történelmi tények ismerőinek ezek miatt lehet igazán érdekes a 133 nap. Hiszen mint kiderül, nem volt annyira evidens az 1945 utáni rezsimek számára sem, hogy a Tanácsköztársaság a követendő példa. A Horthy-korszakban persze egyértelműen elutasították a proletárdiktatúrát, s üldözték az egykori hatalmi figurákat a különítmények (ezért is nevezte Horthy Miklós budapesti bevonulását, illetve a kommunisták elleni fellépést ellenforradalomnak).

A Rákosi-korszakban és a kádári puhadiktatúrában viszont – mint a filmből is kiderül – nem annyira szerették emlegetni a Tanácsköztársaságot mint forradalmat, habár 1958-tól 1989-ig március 21-e is nemzeti ünnep volt. Rákosiék viszont érthető módon féltek a proletárdiktatúra emlékezetétől is, mivel Kun Béla diktátor a rendszer bukását követően a Szovjetunióba menekült, ahol ő maga is a sztálini tisztogatások áldozata lett. Ezt pedig jobb volt elhallgatni egy olyan keménydiktatúrában, ahol koncepciós perekben hithű kommunistákat ítéltek halálra. Pont olyanokat, mint amilyen Kun Béla is volt.

A 133 nap így érdekes, izgalmas dokumentumfilm, mely a magyar történelemnek egy rövid, de annál fontosabb időszakáról beszél, s ösztönzi az utókort az emlékezésre. Nem mindig szerencsés módon nyúl alapanyagához, lehetne hosszabb is, de törekvése dicsérendő, és például a Tisza Istvánról szóló dokumentumfilmhez, a Herminamező árnyaihoz mérve sokkal inkább megérdemli a figyelmet. Mert akármennyire is elszabadult az erőszak olyan figurák, mint az őrült Szamuely Tibor és az általa vezetett gyilkosok miatt, a háborús krízishelyzetben keletkezett Tanácsköztársaságot sem szerencsés egyoldalú módon, hanem komplexen kell megítélni, hiszen voltak pozitív, bár naiv törekvései is (szegénység felzárkóztatása, földosztásra tett kísérletek, a Vörös Hadsereg hadjáratai az ország területének védelmében stb.). Borsody István rövid, de lényegre törő filmje ebben segít nekünk.

Köszönjük az alkotóknak, illetve Skrabski Fruzsina producernek, hogy meghívtak minket a film 2017. március 21-ei díszbemutatójára!

A cikkben szereplő képekért köszönet a Becsengetünk Produkció Kft. munkatársainak!

133 nap – a Tanácsköztársaság története

Színes, magyar dokumentumfilm, 51. perc, 2015.

Írta és rendezte: Borsody István

Producer: Skrabski Fruzsina

Operatőr: Haluska Gergely, Kiss Sándor, Kiss Soma, Kuzma Viktor

Szereplők: Kőszegi Ákos (narrátor) Katona Csaba, Kovács Tamás, Vörös Boldizsár

Bemutató: 2017. március 21-től a YouTube-on is megtekinthetik az érdeklődők a forgalmazó hivatalos videocsatornáján!

Forgalmazó: Becsengetünk Produkció Kft.

Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott!