Az identitás fogalma a huszadik század folyamán egyre képlékenyebbé vált. A korábban születéstől fogva adottnak képzelt önazonosságról a kultúrakutató Stuart Hall szerint a globalizálódó világ korszakában gyökeresen más koncepciók születtek, mint a nemzetállamok eszméjétől túlfűtött tizenkilencedik században. Hall szerint az identitás ma már egy „mozgatható ünnep”, vagy Zygmunt Bauman szavaival élve „lecserélhető ruhadarab”, melyet dinamikusan váltogathat tulajdonosa.

Samuel P. Huntington az Amerikai Egyesült Államokkal összefüggésben tette fel a kérdést könyve címében: „kik vagyunk mi?”. És ezzel rávilágított az „amerikai nemzeti identitás” problémájára, ellentmondásaira és dilemmájára. Hiszen az amerikai identitás az ideológiai konstrukció tökéletes példája: valójában nincs olyan, hogy „amerikai”, mivel Amerikát angolszász, német, holland, francia, spanyol, afrikai, kelet-európai és ázsiai származású népek alkotják, a nemzet konszenzus eredménye, melyet az észak-amerikai országban élők és dolgozók hoznak meg a közös nyelv és kultúra belsővé tételével.

Az amerikai nemzeti identitás tehát egy deduktív folyamat eredménye: sokféle nép gyűlik össze, és rendeződik egy „ernyő” alá az amerikai kontinensen (vagy éppen ellenáll, mint azt a legújabb kutatások is kimutatják – lásd például Colin Woodward tézisét az „50 állam kontra 11 nemzet”-ről). Ezzel szemben a zsidó identitás az ókori római időkre visszanyúló diaszpóra miatt egy ellentétes irányú folyamat eredménye: a világban szétszóródott zsidó származásúak valahogyan kapcsolódnak az ősi kultúrához (mely nem minden esetben tartalmazza az izraelita vallást), ám szinte minden esetben a zsidó identitás egy másik azonosságforma mellett, olykor másodlagos jegyként jelenik meg. A zsidóság kérdése egyáltalán nem lezárt és könnyen megválaszolható, hanem komplex, ellentmondásos és az önmagát zsidónak valló egyén számára napi feladat identitásának definiálása.

Zsidónak lenni tehát egyáltalán nem problémamentes, nemcsak a népcsoport vagy vallási közösség ellen a történelem folyamán intézett támadások (a spanyol inkvizíció ténykedése, a lincselések, a pogromok és az antiszemitizmus, holokauszt) miatt, hanem mert az évszázadok során a főként kereskedelemmel és vállalkozásokkal foglalkozó zsidók integrálódtak az adott ország kultúrájába, ahol letelepedtek. Sokan pedig, mint Bereczki Csaba legújabb zenés dokumentumfilmje, a Soul Exodus főszereplői, a cionizmus mozgalmához sem akarnak csatlakozni, nem kívánnak visszaköltözni az „anyaföldre”, Izraelbe. A zsidó kultúrához a Soul Exodusban megjelenő alkalmi formáció, a tradicionális klezmerzenét játszó The Brothers Nazaroff amerikai, kanadai, német, francia, magyar / román és moldáv származású tagjait sem a vallás vagy az egy nemzethez tartozás, hanem a hagyományos zene köti össze csupán, illetve természetesen Bereczki Csaba rendező országokon át ívelő, gyökereket kereső, remek hangulatú és humorú cselekménye.

A klezmer szorosan összeforrt a zsidó és jiddis kultúrával. A kelzmer maga is hibrid, akárcsak a zsidó identitás, hiszen sokféle népzenei motívumból építkezik: moldáv, besszarábiai, ukrán, görög, török, cigány és román jellegzetességek épültek be ebbe a műfajba. Fő hangszerei a hegedű, a harmonika, a klarinét, a cimbalom, a nagybőgő, a harsona, a trombita és a zongora. Jellemzően orosz, lengyel vagy moldáv előkelők lakodalmain fordultak elő klezmerzenészek, minthogy a klezmer pergő ritmusai táncokhoz igen alkalmasnak bizonyultak. Jóllehet, a klezmer kitermelt elégikus, lassúbb dalokat is. Az egyik első írott dokumentum, mely e műfajjal foglalkozik, Moses Borowski 1938-as könyve, a Zsidó hangszeres népzene, de az idős zenészek „szájról szájra” adták tovább a hagyományt, illetve népszerűsége miatt irodalmi művekben is feltűnik. A klezmer a nácizmus rémuralma alatt visszaszorult Európában, ám a hetvenes évektől megkezdte világhódító útját, és ismét elterjedt az öreg kontinensen is (például Budapesten is létezik egy formáció, a Klezmer Band).

Ehhez a hagyományhoz kapcsolódik tehát a Soul Exodus, illetve a főszereplő zenészek, az amerikai Bob Cohen és Michael Alpert, a német Dan Kahn, az orosz Psoy Korolenko és a magyar-román felmenőkkel bíró Jake Shulman-Ment is. Bereczki Csaba nem először mutatja be a zene közösségteremtő erejét, már tíz évvel ezelőtti dokujában, az Életek énekében is hasonló témával foglalkozott. Ezúttal a Soul Exodusban a formaszervező elv a Nyugatról Keletre utazás, a „lombkoronától” a „gyökerekig” ás le Bereczki Csaba és a The Brothers Nazaroff. Azaz Montrealból indulunk, majd ellátogatunk New Yorkba, Párizsba, Berlinbe, Budapestre, Nagyváradra és végül Besszarábiába és Moldáviába, azokra a területekre, ahonnan a klezmert eredeztetik – és amelyekben sajnálatos módon a pogromok (a zsidók elleni uszítások, tömeges támadások) is zajlottak.

A Soul Exodus így olyan, mint maga a klezmerzene: színes, minden tekintetben. Amerikai, kanadai, francia, német, magyar, román, moldáv stb. származású zsidó zenészek szólalnak meg, elmélkednek az identitás problémájáról, és utazásuk legalább annyira szomorú és elégikus, mint amennyire vidám és felemelő. Bereczki Csaba azonban ennek ellenére nem keresi a hatásvadász képeket, jeleneteket, hanem laza, humoros beszélgetésekből pattintja elő a történelmi feszültségeket, a zsidók ellentmondásos kötődését szülőföldjükhöz – vagy inkább szülőföldjeikhez (hiszen az eredeti Izrael és a jelenlegi lakhely közé még beékelődnek a szülők, nagyszülők nyugat- és kelet-európai otthonai).

Bob Cohen, Dan Kahn vagy Jake Shulman-Ment és a többiek mind öntudatos értelmiségi figurák, akik reflektálnak aktuális helyzetükre, élettörténetükre, származásukra, és arra is, ahogyan önmagukat definiálják. A beszélgetésekből, kommentekből kiderül, hogy egyikőjük sem egyoldalúan értelmezi azt, mit jelent zsidónak lenni, a zsidó kultúrához tartozni. Szinte egyikőjük sem vallási értelemben beszél kötődésükről, és mindegyikőjük számára nehéz meghatározni, mi is a „zsidó”. Sőt a zenén kívül sokszor a sötét múlt és az ősök meghurcoltatása miatt érzett düh kapcsolja össze a The Brothers Nazaroffot. Dan Kahn például kifakad a holokauszttal és a magyar zsidóüldözéssel szemben, de emellett feltűnnek a már említett, mára kicsit a nácik rémtettei mellett feledésbe merült pogromok, melyek már a tizenkilencedik században, a Német-Római Birodalomban és az Orosz Birodalom területén is zajlottak a zsidók ellen.

A pogromokat talán azért is nehéz megragadni, mert nem elsősorban etnikai, hanem osztályjellegű atrocitások voltak mind 1917 előtt, mind 1917 után, a szovjet időkben is (a sztálini terror és a Barbarossa-hadművelet alatt is zajlottak tömeges támadások a lengyel, balti és oroszországi zsidóság ellen). Mint azt a történészek kimutatták, az antiszemitizmus mögött is meghúzódtak gazdasági okok, de a pogromoknak kifejezetten azért váltak célpontjaivá a zsidók, mert jellemzően módos kereskedők, vállalkozók, azaz a felső-középréteghez tartozó emberek voltak, így sem a cári rendszerben, sem az NKVD pribékjeinek nem volt nehéz felhergelni a szegényebb tömeget az irigylett zsidók ellen.

Tehát a Soul Exodus arra is rámutat az identitáskeresés mellett, hogy az ideológiák mennyire relatívak és hamisak, hiszen az osztályjellegű pogromok és az antiszemita, náci zsidóüldözés egy tőről fakadnak, és eredményük is ugyanaz: ártatlan emberek életét tették tönkre, és egy értékes kultúrát zúztak szét, mely manapság szerencsére a The Brothers Nazaroff tagjainak is köszönhetően újjáéledőben, életben van.

A történelmi konfliktusokon és az önazonosság kérdésén túl a Soul Exodus természetesen aktualitásokkal is foglalkozik, minthogy a főszereplők az utazás során az egyes állomások kultúrájáról, társadalmáról is kíméletlenül véleményt mondanak. Bereczki Csabának sikerült úgy összevágnia filmjét, hogy e téren se legyen egyoldalú, azaz mindegyik ország megkapja a magáét, ugyanakkor mindenütt reflektorfénybe kerülnek az elvitathatatlan pozitívumok is. Bob Cohen például felfedi ambivalens viszonyát a „Nagy Almával”, New Yorkkal. Cohen elmondja, hogy New York-inak lenni kiváltság, és egy olyan életérzés, amit nem lehet leírni senkinek, aki nem ebben a kultúrkörben él. Meg kell tapasztalni, és akkor valóban a szabadsággal és a nagyvilági léttel kerül kapcsolatba az ember. Azonban a zenész azt is kifejti, hogy mennyire szomorú a kurrens társadalmi-politikai folyamatok miatt, melyek éreztetik hatásukat a mindennapi életben. Például állítólag jellemző esetté vált, hogy rendőrök gyerekeket bírságolnak meg, csak mert megtiltották egy partszakaszon a fürdést, ahol addig tradicionálisan megengedett volt. De a banda elmondása szerint az is a rendőrállam felé tendáló Amerikára jellemző, hogy egyikőjüket megbírságolták a metrón, mert elszundított egy álmos reggeli órában.

Nekünk, magyaroknak a budapesti rész kiváltképp érdekes lesz. A magyarországi képsorokon feltűnik a Dohány utcai zsinagóga, és a The Borthers Nazaroff ellátogat a magyar holokauszt helyszíneire is. S természetesen előkerülnek kortárs társadalmi-politikai problémák, akár a New York-i epizódban. Így említésre kerül a menekültprobléma, melynek apropóján a háború sújtotta területekről Nyugatra kényszerülő hontalanok és a zsidó sors között állítanak párhuzamot a főszereplő zenészek.

A magyarországi részeknél Bereczki Csabának sikerül egy olyan külső perspektívát teremteni, mely önmagában is érdekes amiatt, hogy magyarként egy külföldi, bár az országot ismerő kívülálló szemszögéből tekintsünk lakhelyünkre, illetve a fővárosra. A Soul Exodus ugyanis alapvetően feliratos, angol nyelvű film, minthogy a rendező és a szereplők ezen a nyelven kommunikáltak egymással. Azonban az adott kultúrába lépve Bob Cohen, Michael Alpert, Jake Shulman-Ment és a többiek kapcsolatba kerülnek a helyiekkel. Így Jake – aki még mindig meglepően jól tud magyarul – mikor kovászos uborkát vásárol egy budapesti piacon, anyanyelvünkön kommunikál az árusokkal. Ennek kapcsán pedig mi, nézők is átélhetjük azt a komplex viszonyt a zsidó kultúrával, ami az öt főszereplőt a klezmerzenén keresztül hozzáköti a zsidósághoz. Miként ők is javarészt már a zene „szűrőjén” keresztül viszonyulnak mind a zsidó identitáshoz, mind szüleik, nagyszüleik „őshazáihoz”, úgy magyarként a Soul Exodust nézve eltávolodik tőlünk az ismerős kultúrkör, a magyar jellegzetességek egzotikummá és idegenné válnak. Ilyen lehet egy hibrid identitású egyén alapélménye.

A Soul Exodus remek hangulatú, rétegzett dokumentumfilm, mely sokféle témát dob fel, és nemcsak a The Brothers Nazaroff tagjait, hanem befogadóját is arra kényszeríti, hogy gondolkodjon el gyökereiről, önazonosságáról, hogy mi köti az adott kultúrához, miért és minek vallja magát. Az utazás nem lesz könnyű és buktatók nélküli, de az útravaló annál hasznosabb.

Soul Exodus

Színes, feliratos, magyar-amerikai-kanadai dokumentumfilm, 93 perc, 2016.

Írta és rendezte: Bereczki Csaba

Operatőr: Nemes Tibor

Producer: Sándor Pál

Vágó: Lemhényi Réka

Szereplők: Bob Cohen, Michael Alpert, Dan Kahn, Psoy Korolenko, Jake Shulman-Ment

Bemutató: 2016. december 15.

Forgalmazó: Mozinet

Korhatár: 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!