Ez a látványvilág – Perovics Zoltán és Bánki Róza munkája – pazar. Már az, ahogy mélységet adtak a Stúdió K kicsiny színpadának. Az éppen nem játszó színészek a hátsó traktusban ülnek, élőképszerűen, mögéjük fényeket festenek a falra. Köztük és az előtérben játszók között a szolgálólányt megformáló Tóth Noémi - mintha aranyat mosna - egy kerek tállal szitál a folyamatosan hallatszó tengerzúgásban és sirályvijjogásban, ábrándos tekintettel kémleli az eget. Kékes derengés, álomszerű hangulat - romantikus életkép ez is, ahogy a jelmezek egy része is beleillene egy XIX. századi festménybe, ha nem nézzük meg alaposabban a részleteket. Mert többön is van valami nem oda illő: kilátszó szoknyaabroncs és bőr, aszimmetrikus, az egyik oldalon túl hosszú kabátujj. Nem beszélve Nóra jelmezéről, ami egyszerre hasonlít egy régi, ruhátlanított babára, mozgatható bábura és űrruhára egy sci-fiből. Ahogy a „babákat” a színpadra besegítő, Lovas Dániel által megformált „hordár” tojásfeje a kilátszó aggyal is hasonló sorozatokat idéz. Mind a három idősík jelen van tehát ebben a Babaházban, a jelenben játsszák, beleszőve múltat és jövőt.

Ahogy az időt, a megszólalásmódot is kiterjeszti a rendezés, igen eltérő nyelvi regiszterek váltakoznak. Egyszerűbben szólva: a fennkölt és az obszcén egyaránt jelen van. Előbbit a drámaszöveg emelt stílusú, és éppen ettől sokszor komikumba hajló megszólaltatása jelenti. Utóbbit pedig a pólyásbabának öltöztetett Pallagi Melitta képviseli, aki nagyra nyílt szemekkel, cumit cuppogtatva kommentálja a dialógusokat, trágárnál trágárabb helyzetértékelésekkel, melyek szerint a szereplők valódi gondolatai a nyers szexualitás körül forognak. Mintha felhőgömbszerűen kivetítené, hogy mit gondolnak valójában. Az előadás vége felé pedig van egy Istent káromló nagymonológja, amelyben őt teszi felelőssé a világ (és benne Nóra) nyomorúságáért.

Jeles András narrátort is szerepeltet. Lukin Zsuzsanna remek ebben a szerepben. Már ahogy bejön: a divatjamúlt kosztümében, gyöngysorral a nyakában, decens frizurával és gyűrött harisnyával, mint egy komoly, precíz tanítónő vagy egy megtestesült Miss Marple. A hanghordozása és a szöveghez fűzött, finom humorú kommentárjai újra és újra mosolyra fakasztanak, miközben tudatosítják a színházi alaphelyzetet, és segítenek abban, hogy még inkább magunktól eltartva szemléljük a történetet. Szerepeltetése frappáns megoldás arra is, hogy átugorjuk az első felvonást – mindössze a szerzői utasítást olvassa fel a narrátor, és máris ott vagyunk a közepén, a második felvonásban.  

Míg ő hús-vér emberként van jelen, a dráma szereplői kívülről irányított bábuknak tűnnek. Elképesztő lassan mozognak, próbára téve a néző türelmét, akinek bizony hozzá kell szoknia ehhez a játékmódhoz. Néha mintha egy olyan játékdobozt néznénk, amelyben valami mechanikus szerkezet mozgatja a szereplőket, de igencsak nyekergősen. Nyakó Júlia Nórája még a többieknél is élettelenebb. Arcán maszkként ráfagyott rémület és bizonytalanság. Spilák Lajos Helmere szinte már rajzfilmfigura, nála a fafejűség és a korlátoltság ez a rögzült póz. Krogstad Sipos György megformálásában szinte már a fabábúságig merev, a nyelve viszont annál gyorsabban pörög – talán a leghumorosabb figura, de az is ő, aki megrendül, amikor Lindénével közös története felidéződik.

1879 óta, amikor Ibsen a Nórát megírta, a világ alapjaiban megváltozott. Például ma már nagyobb gazemberségekre is rálegyint a közvélemény, mint egy kis – merő jószándékból elkövetett – okirathamisítás.  "A >>szomorújáték<< – e pillanatban csak épp sejthető körülmények hatására – minden határon túl közelít a komédia varázslatos vidékei felé" - mondja Jeles András az előadás színlapján. De igencsak megkeseredik a nevetés, ha arra gondolunk, hogy a mai magyar köz- és magánéletben nem kevesen visszazavarnák a nőket a babaszobába. Jeles András nem aktualizál és nem konkretizál, inkább időtlenné tágít, és absztrakt módon fogalmaz. Nem könnyen befogadható, a néző türelmét is próbára tevő rendezése, mely hol a forma túlhangsúlyozásával, hol szókimondásával provokál. Egy biztos: nyomot hagy a nézőben.   

Ibsen: Babaház (Nóra)

Fordította: Kúnos László

Szereplők:
Nyakó Júlia
Homonnai Katalin
Lukin Zsuzsanna
Lovas Dániel
Nagypál Gábor
Pallagi Melitta
Sipos György
Spilák Lajos
Tóth Noémi

Rendezőasszisztens: Tóth-Gábor Anna
Látvány: Perovics Zoltán
Jelmez: Bánki Róza
Zene: Lukin Zsuzsanna
Fény, hang: Eőry Zoltán

Rendező: Jeles András

Bemutató: 2016. november 23.

Stúdió K Színház

Fotó: Schiller Kata