Egyet mindenképpen le kell szögeznünk: finomkodásról, mellébeszélésről szó sincs, a legkisebb drámai momentumot is olyan pontosan fejezi ki az előadás, hogy lehetetlenség elmenni mellette. Nemcsak a zavarodott elme, a mohó vágyakkal táplálkozó vagy éppen igazságra kiéhezett lélek, hanem a test és annak működése is a maga nyers valójában jelenik meg. A produkció nem megrajzolja a problémákat, a karaktereket, hanem életre kelti, méghozzá úgy, hogy egyszerre érzünk mindent nevetségesen távolinak és riasztóan közelinek.

Ma is Arganokkal van tele a világ. Olyan emberek uralkodnak másokon, akik képtelenek az önkontrollra, nem tudják elválasztani a valóságot a téveszméktől, sőt a két fogalmat következetesen összecserélik. Ha nincs problémájuk, hát óriási csinnadrattával kreálnak maguknak, elvégre az a legfontosabb, hogy a sajnálaton keresztül kipréseljék környezetükből a gyengéd odafigyelést, az önfeláldozó szeretet. Argan egyetlen betegsége, hogy nincs alternatívája a szenvedés nélküli életre: lételeme, cselekedeteinek mozgatórugója a teátralitásba bele-belefulladó önkínzás. Hipochondriája célt is ér, kivívja a látszattörődést, azonban ezzel párhuzamosan a családtagok fokozatosan kirekesztik őt az igazi életükből.

A képlet tehát látszólag igen egyszerű: adott egy apa, aki képzelt kórságaival minden figyelmet magának követel, még a lányát is olyan férfihoz akarja adni, aki képes őt kikúrálni. Arról sem szabad azonban elfelejtkeznünk, hogy valaminek okvetlenül kell lennie a háttérben, ami így megmérgez egy embert. Felmerül hát a kérdés, hogy miért hiheti egy családfő azt, hogy csakis az ágyban fekve, piruláktól elkábulva kaphatja meg a vágyott gondoskodást? Különös családmodell ez, amelyben tulajdonképpen mindenki ugyanarra vágyik, de a meglazult kapcsolatok révén senki nem tanulja meg, hogyan is kellene a másiknak szeretetet adni. És ahogyan az előadás is rávilágít, Argan voltaképpen ebbe betegszik bele.

Bognár Róbert fordítása lecsupaszítja Molière vígjátékát, láthatjuk, hogy minden drámaiság a képzelgésbe sűrűsödött össze, ez a fajta koncentráltság pedig végig ott lebegteti azt a kecsegetető lehetőséget, hogy végletesen könnyű előadás szülessen. Szerencsére az alkotók ellenállnak a kísértésnek, és úgy fordítanak egyet a darab értelmezésén, hogy az nem tisztán komikusnak, hanem tragikusan nevetségesnek hat. Éppen ezért válik a legbravúrosabb rendezői fogássá, hogy Alföldi Róbert képes didaktikusság nélkül valódi tétet adni ennek az egyszerű jellem- és helyzetkomikumra, tipizált karakterekre építő vígjátéknak. Monumentális metaforák sorozata bontakozik ki előttünk, már a Bábszínház "Játszó-tér" színpadát is egy hatalmas ágy uralja, éppúgy, ahogyan az egész családot uralma alá hajtja Argan képzelgése. Betegágy? Nászi ágy? A kettő valamiképpen összeforr. Ugyanis sokkal többről lesz itt szó, mint Angélique (Pájer Alma) és Cléante (Barna Zsombor) házasságának veszélybe kerüléséről. Ebben a mételyezett forgatagban szerelmük az igazság és őszinteség nyílt trónkövetelésévé nemesül.

A képzelt beteg nagyon megkívánta ezt a fajta színrevitelt, hiszen a fordulatok nem okoznak egy cseppnyi meglepetést sem, a tolmácsolás módja az, ami végig izgalmassá és érdekessé tudja tenni a történetet. Alföldi mesterien játszik az arányokkal: felnagyítja a kicsinyességet, görbe tükörben láttatja az igazságot, megsokszorozza az elme érzéki csalódásait. Mindeközben pedig önreflexív igénnyel kifigurázza saját magát, nevetségessé teszi a félelmeinket és azokat a hamis káprázatokat is, amelyekkel körbebástyázzuk életünket. A szálak egy irányba tartanak, mégpedig a fékezhetetlen, totális abszurditás felé, semmi sincs a néző fantáziájára bízva, minden "mocskosul tisztán" mutatkozik meg. És ez kell ahhoz, hogy a darab igazán lélegezni tudjon.

Ács Norbert Arganként tökéletesen érzékelteti, hogy a "beteg" képtelen az egyenrangú kapcsolatok kialakítására, hiszen míg az egész családban ő a legnagyobb gyerek, addig autokratikus indulattal dúlja szét a békét, vagy legalábbis annak látszatát. Játékának hitelessége vitathatatlan, az előadás legdrámaibb jelenete, amikor elveri apró, meztelen játékbabaként megjelenő kislányát. Az addig harsány térdcsapkodást egy pillanat alatt felváltja a rezzenéstelen csend.

Igazán kár, hogy Ács csupán egyetlen társában lel egyenrangú partnerre, mégpedig a Toinette-t alakító Spiegl Annában. Hozzá kell tenni, hogy Spiegl szerencsés helyzetben volt, hiszen a cserfes, cinikusan találékony szolgálólány az előadás leghálásabb szerepe, minden eszközt mozgósít is annak érdekében, hogy alakítása ne váljék egysíkúvá. Pallai Mara Béline szerepében főként jellegzetes mimikájával arat sikert, ám érezhető, hogy karakterét kétdimenziós figuraként értelmezi, tetteinek indítékait a felszínen keresgéli. Pájer Alma és Barna Zsombor bájos naivsággal hozzák a fiatal szerelmesek - Angélique és Cléante - figuráit,  Pethő Gergő és Kemény István a Dectretenus família megjelenítésével pedig szépen ellenpontozza az előbbi páros érzelmes, rózsaszín világát. Blasek Gyöngyi és Tatai Zsolt közjátékai szintén emlékezetesek, finoman kidomborítják az előadás irracionális vonulatát. 

Különös érzéseink lehetnek a nagy egésszel kapcsolatban, mert bár az alkotók remekül helyezték aktuális kontextusba Molière komédiáját, mégis ott munkálhat bennünk valamiféle hiányérzet. Ez kétségkívül az alapszituáció számlájára írható, hiszen valljuk be, a szöveg váza elsősorban a tréfálkozásnak ad teret, nem a mély gondolatok kibontásának. Ugyanakkor Alföldi Róbertnek a Bábszínház segítségével mégis sikerült felállítania a pontos diagnózist: nincs élet önbecsapás nélkül. Már csak el kell indulnunk a gyógyulás útján. Szomorú, hogy éppen ez a legnehezebb.

Molière:  A képzelt beteg

Fordító: Bognár Róbert

Argan, a képzelt beteg: Ács Norbert
Béline, Argan második felesége: Pallai Mara
Angélique, Argan lánya, Cléante szerelmese: Pájer Alma e. h.
Béralde, Argan fivére; Dectretenus, orvos: Pethő Gergő
Cléante, Angélique szerelmese: Barna Zsombor e. h.
Thomas Decretenus, az orvos fia: Kemény István
Pourgalot, Argan orvosa: Blasek Gyöngyi
Simate, patikus; Rafinat, közjegyző: Tatai Zsolt
Toinette, szolgálólány: Spiegl Anna

Dramaturg: Vörös Róbert
Bábtervező: Hoffer Károly
Díszlet- és jelmeztervező: Zöldy Z Gergely
Zeneszerző: Bella Máté
Asszisztens: Rigó Anna
 

Rendező: Alföldi Róbert

Bemutató: 2016. november. 19.

Budapest Bábszínház

Fotók:  Éder Vera