Lám, egy példa arra, hogy a magyar közelmúlt eseményei igenis remek talajt tudnak nyújtani műfaji témájú filmeknek. Sopsits Árpád új alkotása a kora Kádár-korszakban, Martfűn, nők ellen elkövetett gyilkosságsorozatról szól, amely során egy megzavarodott, de ártatlan férfit is elítéltek, mielőtt a valódi elkövetőt 1967-ben végre elkapták. A martfűi rém egy bűnügyi thriller, sőt horror, tehát nem épp a magyar filmek leggyakoribb típusába tartozik, Sopsits mégis olyan természetességgel használja a műfaji elemeket, mintha csak egész életében ezt csinálta volna. Minden alapanyaga megvan, ami a sorozatgyilkos és az őt hajszoló nyomozók történetének elmeséléséhez elengedhetetlen, és tudja, hogyan rakja össze mindezt úgy, hogy a néző ne aludjon el a moziterem sötétjében. Remek a feszültségteremtés, és dicséretet érdemlő a képi tartalom, Sopsits filmje fényhasználatával, árnyékaival, korhű díszleteivel, brutális jeleneteivel ugyanolyan összhatást kelt a néző fejében, mint amelytől A rém világa annyira rettenetesen nyomasztó, fojtogató és paranoid volt.

Mindez páratlanul működik a szocialista közegben, külön figyelemre méltó, hogy Sopsits ragaszkodott az eredeti helyszínek és környezet használatához, a film lényege valójában éppen a korszak megidézése. A martfűi rém egyszerre nézhető sima krimiként, illetve a Kádár-korszak rendszerkritikájára épülő politikai thrillerként.

A film cselekménye 1957-ben kezdődik azzal, hogy Kirják János (Jászberényi Gábor) beismerő vallomást tesz, miszerint megölt és megerőszakolt egy nőt. A férfi igencsak zavaros leírást ad az eseményekről, szavai nem állnak teljesen összhangban a valósággal. A bíróság elsődleges érdeke inkább a rend látszatának fenntartása, ezért a közhangulat érdekében „megelégszik” Kirják bűnösségével. Hét évvel később azonban újabb nők halnak meg, és a két nyomozó (akiket Trill Zsolt, Anger Zsolt játszik), majd a fiatal ügyész (Bárnai Péter) bevonása után a hatóságok kénytelenek rájönni, hogy valószínűleg rossz embert csuktak le ‛57-ben. Ez persze rettenetesen kínos, és amennyiben kiderül, komplett karrierek dőlnének be, ezért a hatalom akadályozni kezdi hőseink detektívmunkáját.

Ezen a ponton akár érdektelen mellékszállá válhatna az ártatlanul elítélt Kirják vallomása, pontosabban a motivációja, ám a film morális problémát farag sorsából. Röviden, de hangsúlyosan jelzi, van min dilemmázni: a bűntett és a bűnös szándék azonos súllyal esnek-e latba, ugyanúgy bűnhődni kell mindkettőért? Továbbá: vajon az első áldozat halálában vétlen férfi felelős-e a többi gyilkosságért? Ugyanis azzal, hogy hamis beismerő vallomást tett, akaratlanul is elterelte a nyomozást a valódi elkövetőről.

Igencsak komoly teret kap tehát, hogy az igazságot kereső nyomozók miképpen birkóznak meg a politikai körülményekkel. A poszt-56-os paranoia, mint igazi magyar hungarikum, ott leselkedik minden sarokban. Elég egy kicsit kényes irányban szimatolni, és a megbecsült nyomozó „zászlóluggató” ellenforradalmárrá, a rendszer ellenségévé válik. Noha a bűncselekmény-sorozat elkövetőjének nincsenek hatalmi indítékai, a nyomozók mégis a politika fogságában vergődnek, mert Magyarországon mindent áthat a rossz értelemben vett politikum. Szomorú és mélységesen igaz korrajz, amit Sopsits a nyomozás procedúráján keresztül bemutat. A cselekmény a prágai tavasz idején ér véget. Az utolsó jelenetekben fontos történelmi korszakhatárként emelkedik ki ez az esemény, azt sugallva, hogy egy teljes ívet mutat be a film a Kádár-korszak első feléből.

Mindezek ellenére a film nem megy el oly módon politikai irányba, amellyel sértené a hagyományos krimi vonulata kidolgozását. Ha eltekintünk a társadalomtörténeti kontextustól, tulajdonképpen szokványos detektívtörténetet kapunk, amiben az ismert jegyek megvannak: az arcát takaró, rejtélyes sorozatgyilkos, a misztikum, a mit sem sejtő, egyedül hazafelé tartó áldozat, a társával nem jól kijövő, alkoholista, lepukkant nyomozó, a hős személyes motivációjának beemelése stb. Bár a legutóbbi tekintetében éreztem kicsit gyengének a filmet. Egy-két jelenet fölöslegesnek tűnik, vagy legalábbis nem úgy hatott rám, mint ahogyan feltehetőleg az alkotók szánták. Ilyen az ügyészfiú háttértörténete, illetve az Anger Zsolt által eljátszott nyomozó és Kirják testvére közt kialakuló, rövid életű románc is kilóg az összképből.

Ha a konkrét történeti körülményeket puszta díszletnek tekintve, politikai krimiként nézzük a filmet, az így lecsupaszított szüzsé is ismerős. A Kádár-rendszer hatóságainak ténykedése redukálható az amerikai krimikben is működő képletre: a korrupt, gátlástalan, napi érdekek mozgatta hatalom minduntalan hátráltatja a független nyomozó munkáját, sőt egzisztenciálisan fenyegeti őt. Éppen ezért azt gondolom, hogy A martfűi rém akár külföldön is sikeres lehet, azok is érteni fogják, akik nem ismerik a konkrét körülményeket. Kérdés másfelől, hogy vajon itthon milyen lenne a megítélése, ha az egész politikai vonulatot elhagynánk belőle, semleges, akár fiktív térbe és időbe helyezve az eseményeket. Szerintem az egész film működött volna nélküle, nekem speciel akkor se lett volna hiányérzetem, ha kevesebbet tudunk meg a háttérmechanizmusokról. Persze nincs kétség, hogy az aktuális társadalmi töltet Magyarországon szinte megkerülhetetlen, és az alkotók nagyon is akartak szólni a kor társadalmi valóságáról. Mindenesetre érdekes lenne a jövőben látni olyan magyar műfajkísérleteket is, amelyek teljesen függetlenek mindezektől. A martfűi rémről viszont elmondható, hogy megvalósítja azt, amit kitűzött magának, és kifogástalanul kelti életre ezt a rettenetesen megrázó és kegyetlen történetet. Csak az elszántaknak, de ők ne hagyják ki!

A martfűi rém

Magyar thriller, 121 perc, 2016

Rendezte: Sopsits Árpád

Producer: Tőzsér Attila

Operatőr: Szabó Gábor

Vágó: Kovács Zoltán

Szereplők: Hajduk Károly, Csépai Eszter, Trill Zsolt, Anger Zsolt, Balsai Mónika, Rea Izabella, Rea Rebeka, Bárnai Péter, Jászberényi Gábor, Szamosi Zsófia, Varga Zétény

Országos bemutató: 2016. november 10.

Forgalmazó: Big Bang Media

Korhatár: 18 éven aluliak számára nem ajánlott!