Két ember beszélget, a szexről. Megegyeztek, a férfi kérdezni fog, a nő pedig válaszol. Mindenre, őszintén. Az egyetlen szabály, hogy nincs akció. Egy hosszú asztal két végén ülnek, csak beszélgetnek, ennyi.

Egy férfi és egy nő beszélget vágyról, bizonytalanságról, undorról, örömről, másokhoz való viszonyaikról, önmagukról, mindenről, ami emberi. Mindezt könnyeden, nyáron, a kertben. Azt mondják, ők maguk is inkább csak sejthetők, mint jelenvalók. Néhány fa, különböző madarak, mindezt nem látjuk, csak képzelhetjük. Hogy legyen mire terelni a témát, amikor kínos. Hogy legyen mit mondani, amikor fáj. És leginkább, hogy elég feltűnővé tegye, hogy ez most éppen kínos, és fáj.

Két ember nemcsak beszélget egymással. Megbeszélték ugyan, hogy nincs akció, de ez egészen addig nem zavarja őket, amíg el lehet tussolni, amíg a férfi fel nem áll az asztaltól. Pedig minden egyes pillanatban van akció. Zsótér Sándor és Eke Angéla is legtöbbször apró, finom mozdulatokkal dolgozik, mégpedig azon, hogy kifejezzék: cselekednek. A férfi és a nő közti többméteres asztal szinte megtelik azzal az energiával, amit ők ketten egymásnak átadnak. És ez a legfontosabb. Egymásnak. Hatással vannak egymásra, amit egy pillantással vagy egy kézmozdulattal ugyanolyan pontosan ki tudnak fejezni, mint egy álló pénisszel.

A nő szép, fiatal, kacér. Eke Angéla bátran és huncutul játszik, hiába szép és fiatal, ha máshol nem, a szemében látszik, hogy fél. Mégpedig saját magától. Attól, amit mond. Hogy elmond mindent, ettől pedig védtelen lesz. És ez felizgatja őt. Fokozva azt, ahogy a férfi néz rá, tehetetlenül vágyakozó tekintettel, aki ha már nem bírja tovább, zavarában elkezd a madarakról beszélni.

A férfi sokkal kevesebbet beszél, mégis ő az, aki szétszórtnak tűnik. Zsótér Sándor néha alig észrevehető, máskor pedig heves, teátrális gesztusai elárulják, hiába a férfi kezében az irányítás, ő kérdezhet, zavarba ejtő ez az őszinteség. A nő a beszélgetés végén megköszöni azokat a kérdéseket, amiket nem tett fel. Nem mintha bármi is titokban maradhatna, sokkal inkább a kimondatlanság izgalma miatt.

Eke Angéla és Zsótér Sándor az első pillanattól kezdve egymásnak játszik, illetve egymással játszanak, megszűnik a világ, nem létezik semmi. Hasonlóan az aktusokhoz, melyekről a nő beszél, amikor nincs más, csak a két ember, nem is férfi és nő, hanem két test.

Megszűnik a világ, és mégis, újrateremtődik. Egyetlen alma van az asztalon, hol a férfinál, hol a nőnél, a bibliai utalás szerencsére nem válik didaktikussá. Valószínűleg enélkül is átfutna az ember agyán a világ megszűnése és megteremtése kapcsán Ádám és Éva története, de annyira játékosak, önfeledtek mindketten, hogy kifejezetten izgalmassá válik, amikor hozzáérnek az almához. Ez persze rögtön magával hívja azokat a kérdéseket, hogy mi a bűn, bűn-e az élvezet, miért szégyellik sokan, ha élvezik a testüket, de engem sokkal inkább a nézőség szerepe fogott meg ennek kapcsán. Hogy mindezt száz ember nézi. Egy mindenféle pornográf és obszcén elemektől mentes aktust, persze megbújva a sötétben, névtelenül, arctalanul, de élvezve (a szó minden értelmében), a vágyukat, a szenvedésüket, a szégyenüket, a bátorságukat és a bátortalanságukat.

A legfontosabb és egyben a legérdekesebb, ahogy két ember odafigyel egymásra. Nem a szexuális felszültség miatt, bár azt hiszem, az odafigyelés még ilyen esetekben sem mindig történik meg a valóságban. Sokkal inkább azért, mert egyszerűen érdeklődnek a másik iránt. Hogy mitől más a másik. Hogyne lenne ez izgalmas.

Olyan különös meztelenül állni az asztalon! Ezt a nő mondja, ez a legutolsó mondata, nem is igazán lehet erre mit felelni. Megkaphat bármit, bárkit, végül mégis ő válik kiszolgáltatottá. Abszurd az egész, miért beszélget itt két ember, a kellemes nyári napon egymás életéről a szeretőik mentén, miért vannak szép ruhában, egyáltalán miért vannak ruhában, miért nézzük mi ezt, nem is ránk tartozik, amiről beszélnek, miért veszi le a nő ruhát, miért lesz különbség meztelen és nem meztelen ember között, miért nem mondanak tulajdonképpen semmit, ha már másfél órán keresztül beszélgetnek, és miért mondanak el mégis mindent?

Előadás és rendezés kapcsán talán furcsának hat a szó, de ez a legpontosabb: ez az előadás szép. Szilágyi Bálint rendezése mentes minden görcsösségtől, erőltetett mondatoktól és megoldásoktól, nem dobja fel magának a labdát csak azért, hogy lecsaphassa. Nem erőlteti a párbeszéd abszurditását, hiszen a szerelem önmagában is eléggé az. Olyan nagyon-nagyon emberi. És ettől lesz szép.

Peter Handke: Az aranjuezi szép napok

A NŐ – Eke Angéla
A FÉRFI – Zsótér Sándor

Rendező: Szilágyi Bálint e.h.

Bemutató: 2016. június 30.

Bethlen Téri Színház

A Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása.