Mrożek e darabját színre vinni épp most meglehetősen necces vállalkozás – gondoltam magamban, amikor megtudtam, ez lesz a már színészként sokat bizonyított Mucsi Zoltán első rendezése. Aktuálpolitikai áthallásokkal teletűzdelt, gúnyos-ironikus előadás – egy ilyen produkciótól féltettem őt és önmagamat. Szerencsére kellemesen csalódtam, ugyanis Mucsi rendkívül ügyesen kerülte ki a tűzveszélyes témát azzal, hogy sem térben, sem időben nem rögzítette az előadást univerzális ívet adva ezzel a ki- és bevándorlás témakörének. A szereplők dialógusai politikai felhangoktól és társadalomkritikától mentesek – az „unortodox” és az „illiberális” szavak is csupán egyszer hangzanak el. A fókuszban az ember, az emberi lét behatároltságából eredő tragédia, a migráció egyénre gyakorolt hatása áll. Noha a darab Európa vasfüggöny-korszakában született, témája és az általa bemutatott problémák mégis örök aktualitásukkal döfnek szíven. Szabadságra szomjazó,a világban helyüket hasztalan kereső, a magány és kiszolgáltatottság senkiföldjén élő, Kafka-hősökre emlékeztető két középkorú ember elkeserítő történetének lehetünk tanúi. Pászt Patrícia újraértelmező fordításával képes volt az eredeti szöveget közelebb hozni a ma emberéhez. 

A darab cselekménye a Godot-ra várva szintjén mozog – látszólag semmi nem történik, a két főhős életfelfogásában azonban gyökeres változások következnek be: mindketten erőteljes konfliktusba kerülnek saját elképzeléseikkel, létezésük értelmével és értelmetlenségével. A kínzó hatásszünetekkel megspékelt drámát az AA és XX névre keresztelt, egymás számára két tökéletesen idegen, hazájától távol élni kényszerülő figurát Géczi Zoltán és Molnár Gusztáv játssza. Nyomorúságos, szűk, pinceszerű albérletben kell együtt élniük – így kevesebb bért kell fizetniük. Csupán egyetlen dolog közös bennük: egyikőjük sem kalandvágyból váltott terepet. AA a modern homo sapiens, aki az elnyomás, a szellemi rabság elől menekül egy számára idegen országba, oda ahol makacsul hiszi, hogy szabadon gondolkodhat, filozófiáinak többé nem szab gátat a hatalom. XX AA tökéletes inverze: paraszti családból származó ösztönlény, aki jobb pénzkereset reményében vállal megterhelő és egészségét is veszélyeztető vendégmunkát. Utópisztikus elképzeléseiben egy csinos kis összeg szerepel, mely lehetővé tehetné számára (és családja számára) az apóstól való különköltözést, álmai otthonának megépítését. Az anyaföldtől távol még a legyek is mások, az alkohol, a cigaretta is ízetlenebb – vallja. A racionális AA épp lakótársa idealista képzelgéseitől, nosztalgiázásától megy a falnak, és gurul dühbe. Irigy, hiszen neki emlékeznie sincs mire, pontosabban esze ágában nincs egy olyan országra visszagondolni, ahol számára idegen elveket valló kormány van hatalmon. 

A test (XX) és a szellem (AA) terepét, a szegényes, lépcsőház alatti helyiséget Cziegler Balázs – nagyon okosan – két térfélre osztja: a bal oldalon terül el XX aprócska már-már Mr. Bean-es világra emlékeztető birodalma. Egy ágy, ez alá dugdosott, olcsó konzervekkel megtöltött műanyagkosarak, szeretteinek fényképe, egy szék, egy játékmackó.

A jobb oldalon egy ágynak aligha nevezhető priccs, egy kisebb bőrönd, könyvek, levelek és írógép, családi fotók helyett tudósok (Beckett, Einstein) képei láthatók. A két területet egy alacsony asztal és két szék kapcsolja össze – ez a színvallások, a leghevesebb viták, a dráma csúcspontjának helyszíne. A falat behálózó vastag, barna csövek funkcionálisan és átvitt értelemben is értelmezhetők. Funkcionális, mert rajtuk keresztül folydogál a víz, és szűrődnek át a tősgyökeres népség irritáló hangfoszlányai;  illetve átvitt értelmű, mert emberi emésztőrendszerhez, bélcsatorna-hálózathoz hasonlatos, mely elnyeli és körbefonja az együttélésre kényszerülteket.

Mi tagadás, a darab óriási kihívás elé állítja a két színészt: száz percen keresztül folyamatosan színpadon vannak, az abszurd dráma sikere rajtuk áll vagy bukik. Mindkettejük játéka aprólékosan kidolgozott, a maximumot hozzák ki magukból: Molnár Gusztáv minden moccanása jelentőséggel bír, rendkívül hitelesen jeleníti meg a falusi közegből kivándorolt melóst, figurája az egyszerűségtől, a naiv életszemlélettől és a széplelkűségtől válik szerethetővé. Géczi elképesztő tüdőkapacitással képes egy levegőre kifújni magából az oldalnyi terjedelmű téziseket tartalmazó szövegegységeket. Karaktere eleinte túljátszott, többször véti el a szöveget, az intonáció sem mindig megfelelő, azonban ahogy közeledünk a dráma csúcspontjához, úgy lesz játéka egyre pontosabb. A pohár fenekére mind gyakrabban néző XX láttán a néző joggal morfondírozhat el a kérdésen: Molnár Gusztáv iszonyú részeg vagy iszonyú jó színész?

A főszereplők vitakultúrája korántsem nevezhető fejlettnek, verbális konfrontációjuk során sosem az a cél vezérli őket, hogy eljussanak A-ból B-be, hanem hogy saját igazukról győzzék meg egymást. Egyikük sem tudja felmérni, hogy mikor lenne jobb inkább nem beszélgetni. Gyermeki szintre süllyedő összetűzéseik akkor torkollnak reményvesztettségbe és beletörődésbe, amikor felnyílik a szemük: se itt nem jó, se másutt, se kint, se bent, ráadásul már a visszaútba vetett hit is porrá lett. A Gusztáv által megformált figura ezen a ponton válik nyomasztó, ijesztő, szánalmat ébresztő alakká. Gyökértelen, reményvesztett lényként hánykódik ágyán, miközben lakótársát is eléri a megvilágosodás: nincs öröm a jelenben, a jövő pedig olyan kevés jóval kecsegtet, hogy talán azért már felkelni sem érdemes reggelente.

Sok mindent lehet e történet mögé gondolni, mindenki eldöntheti, hogy a menni vagy a maradni mellett teszi le voksát. Egy biztos: az Emigránsok szemüvegén keresztül nézve a gondok egyetlen távoli országban sem szűnnek meg, igazi otthont pedig csak kevesen tudnak teremteni maguknak. S hogy mi a legzseniálisabb?  Hogy egy negyvenkét évvel ezelőtt írott darab ma minden gond nélkül életre hívható, s hogy 2016-ban is kristálytisztán érthető, mi több sokkoló. Mint a vasfüggönybe vezetett áram.

Sławomir Mrożek: Emigránsok

Fordította: Pászt Patrícia

AA: Géczi Zoltán

XX: Molnár Gusztáv

Dramaturg: Gyulay Eszter
Asszisztens: Hodászi Ádám
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Fordító: Pászt Patrícia
Zeneszerző: Monori András
Díszlet: Czigler Balázs
Jelmez: Kiss Julcsi

Rendező: Mucsi Zoltán

Bemutató: 2016. március 3.

Stúdió K Színház

Fotó: Torják Orsi