A film megtörtént eseten és félig-meddig életrajzi regényen alapul (melynek szerzője David Ebershoff). Koppenhágában járunk, 1926-ban. Einar (Eddie Redmayne) és Gerda (Alicia Vikander) festő házaspár. A magánéletben boldogok, a szakmaiban viszont korántsem. Einar festményei népszerűek, de őt valahogy nem töltik el elégedettséggel, Gerda pedig nem találja a művészi hangját, és mivel nő, komolyan sem veszik. Gerdának egy nap a modellje nélkül kell befejeznie egy női portrét, és megkéri a férjét, hogy öltözzön be neki. Einar élete ezzel örökre megváltozik, felismeri, hogy semmi más nem teheti boldoggá, csak a nőként való lét. A pár a szabadelvűbb Párizsba költözik, ahol Einar belemegy egy nemi korrekciós operációba, ez a technika viszont annak idején még gyerekcipőben járt, és nagyon veszélyes volt.

A dán lány azért működik olajozottan, mert a gender-témájú történetet sikerült esszenciális drámává alakítani. Az első átöltözés tökéletes bonyodalom, ráadásul mindkét főhős számára: Gerda első szakmai sikerét a női ruhában pózoló férjéről készült képeivel aratja. A bonyodalom visszafordíthatatlan változásokat indít el a főhősben, célorientálttá teszi, a jellemfejlődés és a drámai szükséglet is kipipálható tehát. A hős színeváltozása, átalakulása ráadásul nem egyik pillanatról a másikra következik be, hanem hosszú és fokozatos folyamat eredménye, ami masszív vázát alkotja a filmnek. A bonyodalom és a főhős szükséglete ráadásul futószalagon szállítja a drámai konfliktust közte és a külvilág, valamint a férj és a feleség között. Akkoriban ugyanis kevésbé volt elfogadott a bármiféle másság.

Einart és Gerdát bensőséges kapcsolat fűzi össze egyre növekvő ellentéteik dacára, párosuk dinamikája sok dialógust teremt, amikkel pedig jellemük és viszonyuk változása árnyalható. Ha csak lassan is, házasságuk elkerülhetetlen megváltozik, azonban egyenként is magállnak a lábukon: a férfi a gender elmélet, felesége a női emancipáció témáját testesíti meg. Mindkettőnek van néhány külön bejáratú inverze is: Gerda modellje (Amber Heard) egy roppantul feminin táncosnő, Einarnak pedig előkerül egy gyerekkori férfiszerelme, akiből átlagos heteroszexuális lett (Matthias Schoenaerts), a főhős ráadásul egy homoszexuálissal (Ben Whishaw) is összeszűri a levet, ami segít a közönségnek megkülönböztetni egy meleg és egy transz embert.

Nem vagyok biztos benne, hogy használ-e a film toleranciára buzdító üzenetének, de a történet a tragikus melodráma műfajába is illik, éppúgy, mint Redmayne előző filmje,a Stephen Hawking életéről szóló A mindenség elmélete. A főhős transz eszmélése itt egyfajta melodrámai bonyodalomként is tételezhető: rossz nemű testbe születése éppúgy egyfajta végzetes és gyógyíthatatlan betegség ebben a filmben, mint Hawking lebénulása. A filmet záró műtét pedig ennek a betegségnek egyfajta gyógyításaként jelenik meg, e drámai finálé hatását pedig éppen az adja, hogy ez az oparáció maga korában szokatlannak, radikálisnak és veszélyesnek számított.

A film legfőbb erőssége viszont, hogy nem is színpadias dialógusokkal, hanem képekkel mesél, és meglehetősen kreatívan. Például amikor Einar először vesz fel női ruhát, izgatottságát úgy fejezi ki a film, hogy a kutyája pár csepp vizeletet hagy maga után. A mozi néhány másik hangsúlyos nüansza pedig olyannyira nincs a szánkba rágva, hogy nem is tudtam mire vélni. A történet középpontjában a főhős átalakulása áll, ami eleve vizuális attrakció, és lehetőséget ad a szerepet játszó színésznek megmutatnia a tehetségét. És pont itt kezdődnek a problémák ezzel a filmmel. Redmayne a túldíjazott A mindenség elmélete után ezúttal is nagy átalakulást játszik el egy szintén melodramatikus filmben. Most jobban áll neki látványos, ámbár maníros alakítása, de még mindig inkább a gyenge pontja a filmnek, semmint az erőssége. A színész ugyanis ellopja a show-t, de nem jó értelemben: magánszámot csinál a produkcióból, csak elvonja a figyelmet a mű egészéről, amint azt a film Oscar-jelölései is bizonyítják.

A film további hátulütője, hogy a külső átváltozás motívuma túlsúlyban van még a cselekményben is, a főhős múltját, motivációit és érzelemvilágát a film csak néhol tudja hatásos képekben megjeleníteni. A mozi olykor klisékbe és giccsbe hajlik: Redmayne például egy ízben hosszú másodpercekig csak zokog, máskor ugyanennyi ideig telik neki kiejtenie egy szót. Az pedig ellentmondásként is tételezhető, hogy a film egy progresszív témaválasztást túlontúl hagyományos, fősodrású dramaturgiával, műfajisággal, színészi játékkal és szereplőválogatással jelenít meg. Előny viszont, hogy az Európában játszódó történetnek köszönhetően ezzel a filmmel az Öreg Kontinens néhány tehetséges színésze is betörhetett Hollywoodba, valamint dicséretre méltó, hogy az alkotók bevállalták a felnőtt korhatárt.

 A dán lány (The Danish Girl)

Színes, magyarul beszélő, amerikai-angol életrajzi dráma, 120 perc, 2015

Rendező: Tom Hooper

Író: David Ebershoff

Forgatókönyvíró: Lucinda Coxon

Zeneszerző: Alexandre Desplat

Operatőr: Danny Cohen

Producer: Tim Bevan, Eric Fellner, Anne Harrison, Tom Hooper

Vágó: Melanie Oliver

Szereplők: Alicia Vikander, Eddie Redmayne, Amber Heard, Matthias Schoenaerts, Ben Whishaw, Sebastian Koch

Bemutató dátuma: 2016. január 28.

Forgalmazó: UIP-Duna Film

Korhatár: 16