Nizsinszkij és Szergej Gyagilev különös kapcsolata a tánctörténet egyik emblematikus fejezete. Miközben az Orosz Balett világkörüli turnékkal robbantotta szét mindazt, amit az emberek a XX. század elején a táncról gondoltak, a társulat vezetője, Gyagilev lehetőséget adott tehetséges táncosának és egyben féltékenységével terrorizált szeretőjének, hogy saját koreográfiát mutasson be. A végeredménytől nem várt sokat, azt biztosan nem, hogy az Orosz Balett és a kortárs táncművészet egyik legmeghatározóbb és egyben legbotrányosabb előadása lesz az Egy faun délutánja.

Nizsinszkijnek a mindössze kilencperces munkájában a szereplők az ókori ábrázolásoknak megfelelően gyakran a profiljukat mutatva mozogtak Debussy zenéjére. A történet szerint Nizsinszkij általa alakított faun ráébredve saját szexualitására megkergetett néhány nimfát, akik ugyan elmenekültek, ám az egyikük közben elejtett egy kendőt. Nizsinszkij az előadás végén ráfeküdt erre a kendőre, és félreérthetetlen mozdulatokat tett. A korabeli közönség jelentős része természetesen felháborodott, ám a fiatal művészt sok jelentős személyiség, többek között maga Rodin vette védelmébe. A fiatal táncos ettől kezdve még nagyobb kegynek örvendett Gyagilev társulatában, és több sikeres koreográfiát is készített.

A fordulat akkor történt, amikor Nizsinszkij összeházasodott a magyar származású Pulszky Romolával, és Gyagilev féltékenységében örökre eltiltotta az Orosz Balettől, ezzel derékba törve a fiatalember karrierjét. Nizsinszkij fokozatosan megőrült, és később Gyagilev hiába próbálta visszahívni szerelmét társulatához, a helyzet menthetetlen volt.

Grecsó Zoltán az Egy faun alkonyában a két férfi viszonyának és Nizsinszkij első rendezésének párhuzamaiból építkezik. A teljesen üres színpadon két táncos révén követhetjük végig a csábítást, majd a csábító előli szökési kísérletet. A casting kifejezetten jól sikerült: Rusu Andor tökéletesen megtestesíti a Nizsinszkij figurája ihlette védtelen és ártatlan férfiszépséget, aki előbb saját szexualitásával küzd, majd kétségbeesetten szabadulna az őt fogva tartó szeretőjétől. Vele szemben Valencia James magabiztos ragadozó, aki azonban képes az általa vágyott férfi test elvesztése felett érzett aggodalmát is hitelesen ábrázolni – női testben, de a fent leírt Gyagilev szellemében. Furcsa, amorf lényre emlékeztető pózban jelenik meg az előadásban a fehérbe és egy piros kendőbe öltözött fiú mögött, hogy aztán ebből a pózból pár érzékletes mozdulattal egy vonzó nőies test szülessen meg. Bőrszínű jelmeze a faunt idézi.

Habár Nizsinszkij történetének ismerete sokat segíthet az előadás értelmezésében, Grecsó alkotása távolabb lép a konkrét művésztől, és jóval nagyobb szabású témák megjelenítésére törekszik. Rengeteg „cut”-ot használ: a fény és a hang hirtelen váltásai mozgalmassá teszik az előadást, ugyanakkor el is idegenítenek tőle. A végeredmény ezt leszámítva is gyakran távolságtartó: a Nizsinszkij figura öntudatra ébredése ironikus, ahogyan felismeri testét, vagy ahogyan elcsábítja őt a közben vörösbe öltözött James egy szórakozóhelyet idéző tánc alatt. Az előadás nagy része néma, Debussyt csak ritkán halljuk, de az egy-két zenefoszlány hatására a csend még hangsúlyosabb lesz. Kénytelenek vagyunk a táncosok itt és most jelenlévő testére figyelni, ami azonban gyakran kifejezetten zavarba ejtő.

A James által megjelenített mester ugyanis a vágyait elégítené ki tanítványa meztelen táncával, Rusu Andor pillangóként mozgó feneke egyszerre érezteti a kiszolgáltatottságot, a szexualitást és a test révén létrejövő művészi alkotást. Később Rusu karakterének verekedésbe torkolló szökéséből már teljesen eltűnik az irónia: a megkoreografált birkózásból érezni a valódi indulatokat. Végül az elvontabb részek után egy nagyon is konkrét utalás kerül elő az előadás befejezésében.

Markó Iván a nevezetes HírTV-s interjút indító, szabadságról szóló beszédének bejátszása természetesen nem pusztán tartalma és a szabadulni próbáló főhős sorsa közötti párhuzam miatt érdekes. Markó ebben a szövegben meglehetősen szokatlanul tért ki az őt ért vádak elől és sok vallási felhanggal, az Isten adta szabadság mentén, az 56-os forradalmat kapcsolja össze egy gyermek születésével. Az, hogy a vallási tébolyban is szenvedő Nizsinszkij párhuzamba állítása Markóval (aki fiatalkorában egyébként eltáncolta Béjart Nizsinszkij, az Isten bohóca című művét) pontosan milyen célt szolgált, hogy ez egy nem teljesen világos, de erős politikai kijelentés vagy inkább csak interpretációs csámcsogni való, nem egyértelmű.

Grecsó koreográfiája mozgalmas, vibráló elmélkedés a valaha volt egyik legnagyobb táncos kapcsán felmerülő kérdésekről. A testiség erotikája és kifejezőképessége ritkán függ össze ennyire elgondolkodtatóan.

Egy faun alkonya

Szereplők:

Rusu Andor

Valencia James

Dramaturg: Bertók Andrea, Halasi Dániel
Alkotó: Bertók Andrea, Halasi Dániel, Zsalakovics Anikó, Zelenka Nóra
Fény: Gothár Márton

Koreográfus: Grecsó Zoltán

Bemutató: 2015. október 28.

Szkéné Színház

Fotó: Mészáros Csaba