PRAE.HU: 2007-ben indult az Aranyvackor. Paulovkin Bogi már megírta, hogyan.  Te hogy emlékszel vissza a kezdetekre?

Kovács Eszter: Hasonlóképpen emlékszem, mint Bogi, nagyon érzékletesen idéz fel mindent, így volt! És érdekes, hogy azóta sem lett több pályázatunk. Noha a gyerekirodalom és a gyerekkönyvek minősége, mennyisége nagyot változott az utóbbi 10 évben, az ilyen jellegű pályázatok száma sajnos nem igazán szaporodott. Mármint az olyanoké, ahol azt várják (várjuk), hogy azok mutassák meg, mit tudnak, akik már eleve tudnak valamit.

PRAE.HU: 2011-ben a Pagonytól átkerült a szervezés a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesüléséhez. Most újra pagonyos a szervezés. Miért?

Annyi történt, hogy noha ez az egész Vackor kiadói kezdeményezés, mégsem azért csináltuk és csináljuk, hogy magunknak gyűjtsünk be sok jó írót és illusztrátort, hanem – hangozzék bár fellengzősen, de így igaz – ezt a szakmáért tesszük. Ezért voltak az elejétől kezdve kiadói díjak, mert tudjuk, hogy nekünk van egy bizonyos, úgymond "pagonyos" ízlésünk, de másnak meg másmilyen, cerkabellás, kolibris, mórás ízlése van, és remélhetőleg ezek elférnek egymás mellett, és hogy ezzel a pályázattal tényleg sokakat jutalmazunk, ha tetszik, annyi nyertese van a pályázatnak, ahány könyv készül végül azokkal az alkotókkal, akik itt feltűnnek. Amikor megalakult az MGYKE (Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése), természetes volt, hogy átadjuk nekik a szervezést, hiszen ez az egész egyáltalán nem kiadói feladat. Az MGYKE azóta megszűnt, egy félig kiírt Aranyvackor pályázattal, amit muszáj volt befejezni, ezért visszavettük a szervezést. De hogy mi lesz a további sorsa a Vackornak, azt egyelőre magam sem tudom...

PRAE.HU: Manapság divat a problémacentrikus irodalom, ezért lett a téma "Rázós ügyek"?

Én ezt is az utóbbi 10 év változásai közé sorolom, sőt, már az első Aranyvackor témája is az volt, hogy mindennapi ügyek-bajok – a rázós ügyek persze ennél egy fokkal rázósabb, de az ügyek-bajok is problémacentrikus volt. És akkor, valóban, ez úttörő volt a magyar gyerekirodalmi szcénában. Másfelől viszont, még mindig kevés az ilyen jellegű könyv, legalábbis összehasonlítva a külföldi terméssel, még mindig lehetne több, bátrabb, a gyereket jobban partnerként kezelő könyvünk. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan nyúlnak a pályázók ilyen témákhoz, sőt, hogy egyáltalán milyen témák merülnek fel. Egyértelműen kijelenthetjük, a válás győzött...

PRAE.HU: A legnagyobb öröm eddig?

Mindig azt gondolom, hogy ez egy szűk szakma, ismerek mindenkit, és mindig kiderül, hogy nem, mégsem ismerek mindenkit, minden alkalommal feltűnik valaki új, sosem látott tehetség. De ha egy valakit kell kiemelnem, nekem személyesen a legnagyobb öröm, hogy Kolozsi Angélát (mint szerzőt, és mint embert) megismerhettem, ő a legutóbbi Aranyvackor Pagony-különdíjasa. 

PRAE.HU: A legnagyobb bosszúság?

Ez sajnos konstans bosszúság: sajnos nem megy át, hogy ez a pályázat kiknek szól, és a munkák nagy többsége még mindig a műkedvelőktől jön – pedig mi nem erre vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy még nem befutott, de komoly és leendő íróknak, illusztrátoroknak adjunk bemutatkozási lehetőséget. Mint ahogy Bolognában sorban állnak a grafikusok a kiadóknál, úgy képzeltem és reméltem én eleitől fogva, hogy nem anyukák küldik majd be a rajzaikat, hanem képzett illusztrátorok. De amúgy küldik ők is – csak még mindig ők vannak kisebbségben.

PRAE.HU: Az elmúlt évekhez képest hogyan változott a pályázatok száma és színvonala?

Igazság szerint én ezt eléggé állandónak érzem, a pályázók száma is mindig 200-300 között mozog, ebből mindig 40-50 képet állítunk ki, ez sosem okoz gondot, és mindig van 5-10 olyan pályázat, amiből így vagy úgy, de könyv születik. Kicsit függ a pályázatok mennyisége és minősége a kiírt témától is, de amúgy – ez egy újabb bosszúság – kicsit úgy érzem, különösen idén, hogy kutyát sem érdekelte, hogy mi a téma, hanem sokan beadták azt, amijük amúgy is van.

PRAE.HU: Mi alapján választjátok ki a zsűrit?

Mindig igyekszünk elérni, hogy mind irodalmi, mind képzőművészeti oldalról legyenek szakértők, sőt, legyenek gyakorlati emberek (azaz illusztrátorok, írók), és legyenek elméleti emberek is(kritikusok, művészettörténészek). Két állandó tagja van a zsűrinek, Paulovkin Boglárka és én, azaz az alapítók – ezzel biztosítva a folytonosságot.

PRAE.HU: Idén is a legjobb 50 munka lett kiajánlva a kiadói díjakhoz vagy a teljes anyag?

A legjobb 50 (60) – majdnem 300 pályázat érkezett, amibe egyébként, ha valamelyik kiadó kíváncsi, nyugodtan belenézhet – mi egy kicsit megkönnyítjük a dolgukat. Persze, ha a zsűri nem az, aki, lehet, hogy nem teljesen ugyanezt az 50-et válogatta volna ki, de azért nagyjából igen, ebben nem voltak vérre menő viták.

PRAE.HU: Miben voltak?

Volt egy-két olyan pályázat, amit valamelyikünk az első húszba sem rakott bele, másikunk pedig az első háromba – ez azért érdekes.

PRAE.HU: Merre tart szerinted a magyar gyerekirodalom?

Erre nehéz válaszolni – azt látom, hogy most már sokkal jobban együtt mozog a külföldi gyerekirodalommal, ha ott éppen az a divat, hogy felnőtt színezőkönyveket kell csinálni, akkor nyilván itt is rögtön az lesz a divat. Mi (magyarok) még mindig szövegközpontúak vagyunk, szeretjük, ha egy könyvben, szóljon akár három éveseknek, van matéria – de  sokkal igényesebbek lettünk mi is az illusztráció terén, ami örvendetes. Kezd megerősödni itthon is az ifjúsági irodalom, és ez fontos. Kicsit az történik vele, mint ami a gyerekirodalomban történt 10 éve: szerzők születnek. Az ifjúsági regényekben is alap amúgy a problémacentrikusság, mint a kicsiknél – és itt bőven van is tere az egésznek, könnyebb okosan és nem didaktikusan írni a nagyoknak. Ha meg valaki igazán tehetséges, írjon akár gyerekeknek, akár kamaszoknak, akár felnőtteknek, akkor az úgyis kitűnik, megtalálja a saját útját és trendtől független. Én leginkább az ilyen szerzőket keresem.