Senki nem várna csavaros, lendületes cselekményt egy nyugdíjas házaspárról szóló kamaradrámától, de az első fordulat már a nyitójelenetben befut: Geoff és Kate a 45 éves házassági évfordulójukra készülnek, amikor a férfi levelet kap arról, hogy öt évtizede tragikusan elhunyt jegyesének holttestét megtalálták egy svájci gleccserbe fagyva. Mindez egy tanítani való in medias res felütés, hisz megalapozza a film hangulatát, és előrevetíti, hogy miről fog szólni. Andrew Haigh író-direktor egy percig sem rabolja a néző idejét expozícióval, és számos rendező vehetne példát róla, a 45 évnél jóval szenzációhajhászabb filmek épülnek sokkal kevésbé lecsiszolt dramaturgiára.

A levél elolvasásakor nagyjából egy hét van hátra az évforduló alkalmából rendezett összejövetelig, és ahogy az már a nyitó szcéna alapján várható, a harmonikus kapcsolat meginog, az ünneplés is veszélybe kerül. Geoffot ugyanis felkavarja a levél, és hatására gyökeresen megváltozik a viselkedése. Az évtizedek során otthonülővé, sőt kissé szenilissé vált, most viszont folyton a múlton rágódik, és Svájcba menne azonosítani barátnője holttestét. A levél eszébe juttatja halott szerelmét, és ahogy a tragédia megváltoztatta az életét. 

A halott kedves kísértése kissé melodramatikus elem, de találó: Geoffot a saját öregedésére emlékezteti, hisz ő megvénült, míg fiatal szerelmének testét tökéletesen konzerválta a jég. A múlton merengve az öregedésével járó hanyatlásával szembesül: ráébred, hogy ő és ifjúkori barátai elveszítették fiatalkori szenvedélyességüket, a társaság legnagyobb forradalmárából is nyárspolgár lett. A legszörnyűbb rémálmuk következett be, és észre sem vették: baloldali idealistákból konzervatív konformistákká vénültek. Fiatalon tele voltak célokkal és ambícióval, ám öregedésükkel egyre kevesebb értelem és lehetőség van az életükben. Ígéretes tehetségekből esendő, felesleges kisemberekké váltak, akik házastársaikon kívül keveseket érdekelnek.

Azonban ez a film nem Geoffról szól, hanem Kate-ről. A férfival nem is tudunk azonosulni, hisz vele ellentétben mi nem ismertük a szerelmét, és a filmből sem tudunk meg róla sokat. Ha van ebben a darabban antagonista, az épp a férfi, hisz az ő viselkedése hoz káoszt a rendbe, ő a kulcsfigura, aki mozgásba hozza a dramaturgiát, az ő hirtelen jött aktivitása kényszeríti jellemfejlődésre a reaktív protagonistát, Kate-et. Akivel tökéletesen tudunk azonosulni, hisz éppoly kíváncsiak vagyunk Geoff előző kapcsolatára, mint ő. A nő csalódik férjében, aki, mint kiderül, kapcsolatuk szempontjából sokatmondó tényeket nem árult el neki, és talán mégsem olyan elégedett a házasságával, mint felesége gondolta. A férfihoz hasonlóan a nő is elbizonytalanodik: ha nincs a Geoff szerelmének halálát okozó baleset, valószínűleg sosem házasodtak volna össze. Kate így kételkedni kezd abban, hogy a megfelelő férfi mellet élte le az életét, hisz könnyen lehet, hogy csak Geoff nagy szerelmének terápiás pótléka volt.

Melodrámai bonyodalom ide vagy oda, e film valójában pontosan arról szól, amit a címe ígér: a 45 éves házassági évfordulóról (ami azért 45 éves, mert a negyvenes elmaradt Geoff betegsége miatt) és a nagy eseménnyel járó törvényszerű számvetésről a házasok leélt életével és legfontosabb döntéseikkel. A férfi erejének hanyatlását éli meg válságként, a nála jóval érzelmesebb nő párkapcsolata miatt aggódik, ami alapján a történet akár univerzálisként is tételezhető.

A mű drámai feszültségét az teremti, hogy sokáig nem tudjuk, túléli-e ezt a megingást Geoff és Kate kapcsolata: végzetesnek bizonyul-e a levél, vagy végül áldás lesz belőle, nem pedig átok. E dráma alulrendezett, letisztult: egyetlen indulatosabb párbeszéd van csupán a filmben (és az is halk szavú), addig viszont egy minimalista kamaradarab csordogál harmonikus, idilli vidéki környezetben. A alakítások pedig méltóak a két veterán színészóriáshoz: mindketten tanítani való testbeszéddel mutatják be karakterük megingását.

Egyetlen hátulütője van ennek a filmnek: hogy alig filmszerű. Képileg nem túl mozgalmas, sőt nincs benne semmi, amit ne lehetett volna ábrázolni színpadon. Ha ebből a történetből film helyett csak színdarab készül, legfeljebb annyit veszítettünk volna, hogy jóval nehezebb lenne megtekintenünk, és az utókor számára sem maradna fenn az alkotás e formájában. Hogy egy ilyen pazarul megírt és eljátszott darab ma már nem színházban, hanem a mozikban arat világsikert, az alaposan feladja a leckét a színházi alkotóknak.

45 év (45 years)

Színes, feliratos, angol filmdráma, 95 perc, 2015

Rendező: Andrew Haigh

Forgatókönyvíró: David Constantine, Andrew Haigh

Operatőr: Lol Crawley

Producer: Tristan Goligher

Vágó: Jonathan Alberts

Szereplők: Charlotte Rampling, Tom Courtenay

Bemutató dátuma: 2015. október 1.

Forgalmazó: Cirko Film

12 éven aluliaknak nem ajánlott