A víz pezseg, gyors sodrású – az Innocence első képei egy patak csobogásának közeli felvételei. A tenger ezzel szemben nyugodt, hatalmasságával nehezedik rá a színes vízi világára, és egy fiatal fiú holttestére, amit a nagyjából vele egykorú Nicolas fedez fel úszás közben. Egy szürke kaviccsal beborított szigeten vagyunk. A kis faluban, mely pár kopott fehér házból áll, csak nők, az anyák, akik szinte a megtévesztésig hasonlítanak egymásra, és 10 év körüli fiaik laknak. Senki nem hisz Nicolas-nak, de egyik éjszaka anyja a többi nő társaságában a tengerhez megy, és felhozza a testet. Nicolas az egyetlen, aki gyanakodni kezd, hogy valami nagyon nincsen rendben. Mikor egyszer egy lámpással utánuk oson a sötétségbe, különös szeánszon kapja rajta a nőket.

Az Innocence a maga bizarr módján szépségre és finomságra törekedett; színes szalagok a kislányok hajában, ropogó parketta, az órák ketyegése. Egy külvilágtól elzárt világ, ahova a lányok koporsóban érkeznek meg, és ha kijárták az iskolát, a számukra ismeretlenbe távoznak. A szépség mögött azonban van valami borzasztóan nyomasztó is: aki megpróbál elszökni, örökre eltűnik, soha nem tudják meg a többiek, mi történt vele. A legidősebbek egy színházban lépnek fel, egy sötétben ülő arctalan közönség előtt - hogy kik ezek az emberek, és honnan jönnek, rejtély marad. Az Innocence éppen azért hátborzongató, mert mindenre találhatunk racionális, és megnyugtató magyarázatot, de soha nem tudjuk meg, hogy igaz-e.

Az Evolution nyíltabb és erőszakosabb film. Nem kislányok ugróköteleznek és hintáznak a park hatalmas fái között, várva, hogy mi lesz taníttatásuk végén, mi vár rájuk az ismereten jövőben, kint, a hatalmas, futónövényekkel benőtt falak mögött, hanem kisfiúk próbálják élni gyermekkorukat egy kopár, ingerszegény környezetben. Nincs itt semmi, csak a tenger. A szobák, az utcák üresek. Nicolas-nak van egy kis kockás füzete, ebbe rajzol dolgokat, melyek normális esetben benépesítik a gyermekkort; autót, hintalovat, különböző állatokat. Melyek közül azonban semmi nem található meg a szigeten. Innen kerülnek a fiúk a kórházba, ahol a falak folyton nedvesek, szivárog belőlük a víz, mint egy Tarkovszkij- vagy Tarr-filmben, minden rozsdásnak és réginek tűnik, és a nővérek és orvosnők különös kísérleteket hajtanak végre rajtuk.

Az Evolution tele van alapvető félelmekkel: félelem attól, hogy az anya mégsem az anya, hanem valami idegen, a világ csak álca, ők pedig teljesen egyedül maradnak benne. Félelem a kiszolgáltatottságtól és alávetettségtől a kórtermekben, a saját testtől való elidegenedés, melyben ismeretlen folyamatok indulnak meg. Végül pedig a kizsákmányolás, az értéktelenség marad, csak hordozói valaminek, a reprodukció elemei, ahol maga a folyamat a fontos, nem pedig a folyamatot fenntartó egyedek.

Hadzihalilovic tovább alakítja szimbólumait; a csillag, mely a lányokat szállító koporsót jelölte az Innocence-ben, most tengericsillag képében tér vissza, mely a halott fiún bukkan fel először, majd Nicolas-ékhoz kerül. A forma később visszatér, amikor Nicolas-t a műtőasztalra fektetik, és szemében a műtőlámpa fénypontjai tükröződnek. Az Innocence színei a fejlődést jelképezték; az újonnan érkezett lányok piros szalagot kaptak a hajukba, akik elhagyták az intézetet végül lila szalagokat tettek bele a kis szelencébe. Nicolas-t szintén piros pólóban és fürdőruhában látjuk, mely élesen elválik a sziget fehérjétől és szürkéjétől, valamint a kórház romló zöldjétől. Piros maga a tengericsillag is, és vörös haja van annak a női rajznak, melyet a fiú titokban a füzetébe rajzol, és mely kitépett lapként ott marad vele. Elkezdenek mást jelenteni a formák és színek, valamit, amik nem a folyamat egyes fázisaira utalnak, hanem annak megtörésére, valami kiutat biztosítva ebből a morbid evolúcióból.

Az Evolution a sci-fi és horror elemeivel játszadozik, lassú cselekményvezetésének, többnyire statikus képeinek, homályos fogalmazásának azonban nem a szórakoztatás vagy borzongatás a célja. Stílusában olyan filmek nyomdokaiba lép, mint az Upstream Color (írásunk a filmről itt olvasható) vagy az Under the Skin. Hadzihalilovic, habár olyan művet készített, mely megmarad emlékeink között, nyugtalanít és elgondolkodtat, pontosan ezen elemek, a nyíltabb és közvetlenebb fenyegetés miatt, veszít erejéből korábbi filmjéhez képest.

A film adatlapja a fesztivál honlapján.