PRAE.HU: Nem értem, hogy egy hangszerkészítő, organológus és mindenféle hangszerekkel foglalkozó, azok iránt érdeklődő ember miért pont a tekerőlant mellett kötelezte el magát?

Először nem tekerőlanttal kezdtem el foglalkozni, hanem a chordophone hangszerek érdekeltek, minden amin húr feszül. Gitározni tanultam, innen az érdeklődés. Egy véletlen találkozás irányította figyelmemet erre a gyanútlan zenekedvelő számára elképzelhetetlenül összetett hangszerre.

Egy olyan vonós hangszerről beszélünk, ahol egy dörzskerék közvetlenül hoz korlátlan számú húrt egyidejűleg rezgésbe. Közülük akár 4-6 is lehet dallamot játszó húr, míg a többi orgonapontszerűen kíséri a dallamot. Ez a technika megfelelt a középkori hangideálnak, így - értelemszerűen - az 1400-as évekig a legnépszerűbb hangszerek egyike lehetett.

PRAE.HU: A hangszerek mellett hogyan jött a koncert- és fesztiválszervezés? Van valamilyen összefüggés a különleges hangok, hangszerek iránti érdeklődés és a szervezés között?

Mezei muzsikusként kezdtem a színpadi munkásságomat. Márta István zeneszerző még meglehetősen hamvas korában szólított meg a Vörösmarty tér sarkán, hogy nincs-e kedvem színházban tekerőlantozni. Vonzó volt az ajánlat, heti három alkalommal muzsikáltunk Goldoni: A Hazug című darabjában a József Attila Szinház egykori kamaratermében. Jó szereposztás volt, csinos hölgyek a színpadon és a közönség tagjai között is.... elvállaltam.

A közös zenélés után jött István következő ötlete, hogy alakitsunk egy zenekart. Így találtam ki a Mandel Quartet-et. Sokan faggattak, hogy vajon miért önmagamról neveztem el a bandát.... Nagyon jól tettem, ez egy sugallat volt, ugyanis a környezetemben a feloszló zenekarok alig tudták az eredeti sikeres nevet továbbvinni, a saját nevemet meg senki sem akarná használni. Így a Mandel Quartet máig létezik, és koncertezünk vele világszerte – igaz, Márta István nélkül.

PRAE.HU: Az is érdekel, hogy miért költöztél Ausztriába, és a Geneamus Musik Verein miért pont Ausztriában lett bejegyezve? Mondjuk úgy: hogy kerül egy sikeres, világhírű művész egy szomszédos országba?

A "költözés" azért erős kifejezés, bár már költözhetnék. Sajnos Ausztria nehéz dió, nehéz ország. Két éve dolgozom itt Bécsben, de sokat járok "haza". Ennek a cikknek nem az a célja, hogy negatív érzelmeimnek adjak hangot, de sajnos Magyarországon a mohó érintettek ölébe hullott elképesztően buta hatalom egy megállíthatatlan ámokfutásba ment át. Ott tartok, hogy nincs is kedvem erről beszélni, és rettenetesen sajnálom azokat a kollégáimat, akik nem mehetnek el, akár nyelvi vagy más kötődés miatt.

Az, hogy a saját kulturális területünkön az elmúlt kerek 40 év alatt sikerült világhírnévre szert tennünk, kizárólag az oly sokat szidott, általam is borzasztónak ítélt szocializmusnak köszönhető, mert akkor az államnak érdekében állt az, hogy valaki népszerűsítse Magyarországot.

A 3120 koncerttel, amit a Mandel Quartettel és szólóban csinálhattam 31 országban, ezerszer többet használtam a hazámnak, mint amit a mai hatalom művel. Fogalmam sincs, hogy erre mikor jön rá az a sok befolyásolható honpolgár, akik oly hevesen hadonásznak a Kossuth téren a hatalom mellett.

Értelemszerű, hogy a Geneamus ötlete, maga a név is bennem született meg egy ködös hajnalon, valahol Bécs egyik elővárosában. Ha ugyanezt az ötletet Magyarországon szerettem volna megvalósítani, már a megalakuláskor gond lett volna az ostoba adminisztrációk miatt. Hazai zenei szervezetek tiltakoztak volna irigységből, és tele lett volna a sajtó dehonesztáló hülyeséggel. Így azonban, osztrák formációként már fél Európa felfigyelt ránk úgy, hogy valójában még csak most fogunk bemutatkozni.

Ausztriában örülnek annak, ha valaki valami újat akar tenni, mert öregbíti az osztrák zenekultúra hírnevét, de mily fura az élet: otthon is elkezdtek velem intenzíven foglalkozni, hogy miért mentem el, és hogy a fenébe lehet az, hogy Magyarországon egyáltalában nem foglalkoztak velem addig, amíg el nem hagytam az országot - azt hiszem végleg.

PRAE.HU: Egyébként a régi hangszerek, a hangszertörténet mellé hogyan került az elektronika, az elektronikus hangszerek iránti érdeklődés?

Az organológia (hangszertörténet) lett a fő szakterületem, így különösen izgatott a hangszerek osztályozásának mára már kibogozhatatlan kuszasága. Arra figyeltem fel, hogy egyrészt a teljes instrumentárium töredékét se ismeri egy akár átlagon felüli zenei műveltséggel bíró személy, másrészt olyan új hangszercsoportok születtek az utóbbi 50 évben, amelyekkel már csak a soha nyilvánosságra nem kerülő doktori disszertációk némelyike foglalkozik.

Én azzal töltöm a vonaton vagy álmatlan hajnalokon szabadon maradó időmet, hogy ezeket kutatom, és döbbenettel vettem észre, hogy a technikai vívmányokkal élve mennyire ismétli magát a hangszerek története jelen korunkban is. Elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy miért nem tudnak a zenei szakemberek szinte semmit az organológiáról?

Talán nem érdekli őket, vagy egyszerűen kimaradt az életükből? Mely instrumentumoknak van felhangdúsabb és izgalmasabb, egyedi hangzása, mint a régi századok hangszerszámainak? Az elektronikus műfajban is a spektrumokról szól minden, így először egy kísérletnek szántam volna, hogy a csontig lerágott szimfonikus hangszerállomány kifilézése helyett különleges módon megszólaltatott régi hangszerek hangját elemezzük.

A tekerőlantom mellett elsősorban a Glassharmonika (glass armonica vagy üvegharmonika) jutott eszembe, de elképesztően érdekessé vált a rézfúvós hangszercsalád egyik legizgalmasabb történetével ékeskedő szerpent, vagy a violák családja - köztük a viola da gamba -, amely "krétaszerű" kristálytiszta hangjával csodákra képes, ha hangját darabokra szedjük.

A Geneamus Ensemble valójában egy olyan formáció, amelynek nincsenek hagyományos tagjai, csupán alkotótársak gyűlnek össze egy-egy projekt megvalósítása érdekében. A bemutatkozó koncertünkön a vezető szerep Szigetvári Andreáé lett, aki a hazai elektronikus kísérleti zene legkiválóbb világhírű képviselője. Aki nemcsak zenei ötleteivel és tudásával segíti a csoportot, hanem elképesztő szervezőképességével is.

Andrea javaslatára az első koncerten olyan kísérleti műsort hallhat a közönség, amely az európai zenetörténet legkorábbi lejegyzett művei és a legmodernebb elektronika közé feszít átjárható hidat. Mi, a zenészek és a koncerten elhangzó kompozíciók szerzői ezen az új hídon egyensúlyozunk mind. A vállakozás sikere azon múlik, hogy jól rögzítjük-e ennek a hídnak a tartószerkezetét.

PRAE.HU: A mikrotonalitás is nagyon érdekel: a régi hangszereknek sajátos hangolásuk van, amelyek helyett most (legalábbis néhány darabban) egészen különleges (és kevert) hangolási rendszerben játszanak a zenészek. Nem jelent nagyobb nehézséget egy más, különleges temperálásban játszani?

A mikrotonalitás kérdésére röviden válaszolva: komoly nehézséget okoz a zenészeknek, mert betegesen beléjük nevelődött az egyenletes hangolás, az oktáv 12 részre osztott irdatlanul hamis hangsora. A mikrotonalitás elméletileg nehezen meghatározható fogalom, hiszen sokan már azt is mikrotonálisnak bélyegzik, ha egy reneszánsz vagy barokk hangolás kerül szóba. Erről én nem tudok szakszerűen nyilatkozni, de nagyon érdekesnek és izgalmasnak találom a megszokottól eltérő hangolású műveket.

Számomra a zenei meghatározások nem annyira fontosak, zenészként mindig igyekeztem a zene lényegére összpontosítani. Fontosabb nekem, hogy egy 1785-ben komponált francia barokk mű hogy szólalhatott meg annak idején, hogyan viselkedtek a zenészek, milyen lehetett a hangulat egy versailles-i zenekarban.... Sokszor a kottánál is fontosabb az ikonográfia, egy a kor és a hely hangulatát kitűnően idéző festmény vagy rajz.

Ha a zene lényegét és hangulatát markoljuk meg, maga a muzsikálás tiszta öröm lesz. Irtózom a sterilségre törekvő "komolyzenészektől", akik sokszor arról az évszázadról se tudnak semmit, amelyből a mű való. Nap mint nap hallom vezetés közben a rádióban, amint "kamarazenekarok" Bach, Telemann vagy akár Boismortier darabjait adják elő.... érződik, hogy még a mű keletkezésének a helyszínét se tudják sokan, hanem erőből nyomják a műveket.

Megfigyeltem koncerten, hogy amikor egy művet befejeznek, akkor az számukra ott valóban befejeződik. Nekem nem. Nekem éppen ott kezdődik....gondolkodni kezdek azon, hogy milyen körülmények között születhetett a mű? Játszották-e vajon egynél többször? Volt-e bármilyen utóélete akármelyik ma ajnározott kompozíciónak?

Sajnos nincs idő ennek a kifejtésére, de kérdés, hogy amikor egy korabeli zseniális szerző hetente írt egy-egy szenzációs művet megrendelésre, akkor egyáltalán elővettek-e régebbi műveket tőle a saját korában? Manapság egy-egy Bach vagy Vivaldi mű naponta szólal meg ezer rádióadón és koncerten, míg a kortárs szerzők művei jó esetben csak a családjuk által lelkesen látogatott bemutatón hangzik el, egyszer. Ezen el kell gondolkodni, mert sokkal izgalmasabb téma, mint az, hogy a korabeli szerző véleményét utólag gyengetollú slapajok elemezgetik.

A Geneamus Ensemble terveiről pedig annyit árulhatok el, hogy kifejezetten tematikus elven szeretnénk alakítani a következő évek eseményeit. Nyilvánvalóan tudom, hogy a kezdet nehéz lesz, a közönség automatikusan fanyalogni fog, lesz aki egyenesen fel lesz háborodva.

Ez a koncert október 10-én (CAfe Budapest, 2015 Október 10 Bálna, 19:30h) Perotinus zenéjétől máig ível: minden zeneszerző, aki erre az estre komponált művet arra törkedett, hogy átugorva ezer évet, a történelem fölé könyököljön. Érdekes elektronikus átiratok és teljesen uj zenék csendülnek fel egy olyan zenekar előadásában, amelyben nemcsak régizenészek és számítógépkezelők, hanem kísérletező úttörők jelennek meg a hatalmas színpadon a Bálna gyomrában - vállalva annak a veszélyét, hogy esetleg a nézők hitetlenkedve fogadják majd a műsort. Én azonban meg vagyok győződve arról, hogy végre egy új irányzat indulhat el, amelynek minden további fejezete ujabb és ujabb kérdésekre adhat majd választ.

Az ELECTROTARY® Mandel Róbert találmánya. A legelső fotocellás tekerőlant a világon, amely real-time-ban, késlekedés nélkül ad egyszerre analóg és digitális hangokat bármelyik regiszterben. A billentyűk fénynyalábon futnak át és ugyanabban a pillanatban érintik a húrt a megfelelő helyen. A hangszer prototipusa 1983 körül készült el, ez a formatervezett változat 1990 körül épült, de csak 1991-ben mutatták be. Szerepelt számos jelentős zenei eseményen, így a bourges-i Festival Synthese elektroakusztikus zenei fesztiválon, majd New Yorkban, Berlinben és Bécsben különböző koncerteken. Azóta se készített senki hasonló működésű elektronikus tekerőlantot. Az idő sokszorosan elhaladt a talámány felett, de a hangszerek történetében mérföldkő marad.