Hasonlóan a Pókember-szériához, A Fantasztikus Négyes újrafazonírozásakor is egy alternatív képregényfolyamból merítettek az alkotók, az űrutazásból így lett alternatív dimenzió, a felnőtt hősökből pedig forróvérű tinédzserek. Mindkét változtatás a fiatalabb, új közönség megnyerésére irányult: a jól ismert eredettörténetet ügyesen modernizálták, aktuális környezetbe helyezték, miközben a családi problémák helyét a fiatalok közti súrlódások vették át.

A filmadaptáció azonban rendkívül felületesen ábrázolja ezeket az ellentéteket, a forgatókönyv papírmasé figurái nem igazán lépnek kölcsönhatásba. Ha sorra vesszük a csapat tagjai közti interakciókat, a legtöbb esetben szinte semmit sem találunk, Sue és Johnny mostohatestvéri viszonyáról például épp annyira keveset tudunk meg, mint Reed és Ben barátságáról, vagy Reed és Victor rivalizálásáról. A figurák azonban önmagukban vizsgálva sem hordoznak több izgalmat. Sue és Ben jelenléte lényegében teljesen fölösleges, miközben Victor főellenséggé válása nem csak megalapozatlan marad, hanem kínosan erőltett is. Egyedül Reed megismertetésére szánnak több időt a készítők, de ezt sem tudják rendesen kihasználni, amiről sokkal inkább a semmitmondó dialógusok, semmint a gyenge lábakon álló cselekmény tehet.

2015-ben csak akkor van létjogosultsága egy újabb eredettörténetnek, ha az kellően izgalmas, és más szemszögből közelíti meg az alapanyagot (lásd legutóbb A Hangya heist filmes beütését). A Fantasztikus Négyes a játékidő kétharmadát is rászánja az expozícióra, ez azonban a gyengén megírt karakterek miatt sosem tud igazán érvényesülni, utána pedig teljesen szétesik a film.

A családi matinéhangulatot árasztó korábbi két F4 felvonással szembe menve – és A sötét lovag trilógia nyomvonalán tovább haladva – a film képességeiktől szenvedő és rettegő fiatalokat varázsol a lelkes tudóspalántákból, és felveti annak a lehetőségét, hogy A Fantasztikus Négyes végre komolyabban is elkezdjen foglalkozni a hőseivel, de végül épp ellenkezőleg tesz. Az égvilágon semmit sem mutat a baleset lelki következményeiből, helyette csapongva zakatol a megalomán, súlytalan és blőd végkifejlet felé, amikorra teljesen fókuszt téveszt a film, és a nolani realizmusnak is élesen hátat fordítva adja öncélú pusztítás-orgiára a fejét. Hiába hozzák be a hősök szuperképességeitől hasznot váró katonaságot, és hiába mutatják premier plánban a hősök testi deformálódásainak biohorrorba illő képeit, addigra már túl sok hülyeség történt, hogy a filmet komolyan lehessen venni.

A Fantasztikus Négyesnek épp az okozza a vesztét (túl azon, hogy egy olyan közegbe érkezik, ami már rengeteg remek szuperhősfilmen túl van, így az igényei is nagyobbak), hogy a készítők egy olyan csapatra próbálták ráhúzni a nolani stílusjegyeket, amitől azok teljesen idegenek – mint történt az korábban Supermannel és részben Pókemberrel is – és még azt is ügyetlenül teszik, amit némiképp magyaráz a film körül kialakult botrány (miszerint a rendező és a stúdió csúnyán összekülönbözött). A Fantasztikus Négyes ugyanis nem csak arról kellene szóljon, hogy a hősök miként mentik meg a világot, és közben milyen sötét harcban állnak önmagukkal, hanem arról is, hogy mit jelent a család, hiszen ez az ő legfontosabb megkülönböztető jegyük. (A legjobb Fantasztikus Négyes mozi pedig így továbbra is A hihetetlen család marad.)

A Fantasztikus Négyes (Fantastic Four) 2015

Rendezte: Josh Trank

Forgatókönyv: Jiimon Kinberg, Josh Trank, Jeremy Slater (Stan Lee, továbbá Brian Michael Bendis & Mark Millar története alapján)

Szereplők: Miles Teller, Michael B. Jordan, Kate Mara, Jamie Bell, Toby Kebell

Forgalmazza: InterCom

Bemutató: 2015. augusztus 13.

Korhatár: 16