A Marvel 90-es évek végén induló másodvirágzásakor a kiadó kilátásba helyezte, hogy a Pókember-történetek legyenek megint olyanok, mint a 80-as években, mivel a 90-es évek egymást követő sokkhatásai rengeteg olvasót ijesztettek el a Pókembertől. Ez többek közt azt is jelentette, hogy Peter legyen megint egyedülálló (még 87-ben házasodott össze MJ-vel). Howard Mackie igyekezett is teljesíteni a rá bízott feladatot, de nem sok sikerrel, a könnyed hangvételhez nem társultak komoly témák, Mackienak nem volt mit mondania (ezt magyarul is olvashattuk a 90-es évek végén, CSP #120-127). A Marvel ezek után J. Michael Straczynski kezébe adta a stafétát, akinek viszont (a Spectacular 2. sorozatát vivő Paul Jenkinssel párhuzamosan) nagyon is volt, és szinte az ellenkezőjét művelte annak, amit Joe Quesada főszerkesztő eredetileg szeretett volna.

Írói bemutatkozását az Amazing címen rögvest azzal kezdte, hogy felfedte Peter titkos alteregóját May nénikéje előtt, ezzel friss vért pumpálva az öregasszonyba, ezt követően pedig rögtön kibékítette a hőst elhidegült feleségével, és a szinglilétnek ismét lőttek - Mary Jane távollétéből egyébként sem születtek említésre méltó udvarlások, az egészből csak Kevin Smith húzott hasznot a nálunk is megjelent Fekete Macska és Pókember miniben). Straczynski kezdetben (Kevin Smithez hasonlóan) irigylésre méltó szabad kezet kapott a Marveltől: jobbára mellőzte a jól ismert ellenségeket és mellékszereplőket (Flash, J.J. Jameson stb.), és helyettük sajátokat teremtett (Lamont, Morlun, Ezékiel), a pókmítosznak új olvasatot kínáló misztikus történeteit pedig akadály nélkül vihette végig (a magyarul Mutánsvilág címre hallgató crosssoverről például még csak szó sem esett az Amazing cím alatt). A bizalomnak végül meglett az eredménye, hisz a sorozat eladásai megsokszorozódtak azt megelőző Howard Mackie-érához képest. 

A misztikummal vegyült sztorikat (amiknek a végét az Amazing #508-ra datálhatjuk) követően azonban J. M. S. mintha kénytelen lett volna alávetni magát a kiadó marketinggépezetének: ezek után szinte már nem is találkozunk olyan történettel az Amazing Spider-Manben, ami így vagy úgy, de ne igazodna a Marvel-univerzum egyéb eseményeihez, a többi Pókember-sorozathoz, vagy Joe Quesada főszerkesztő akaratához. A dolog az A múlt bűneivel kezdődött, aminek a végét máig nem tudni, hogy ki is írta meg, ő vagy Quesada. (A történet nagyon csúnyán belerondít Pókember első nagy szerelmének, Gwen Stacynek az emlékébe, pedig a nagy leleplezéstől eltekintve izgalmas, jól megírt sztoriról van szó.) Nem sokkal ezt követően Pókember Új Bosszú Angyallá avanzsálása borította fel az addigi status quo-t, majd jött A Másik címre keresztelt Pókember-sztori, ami hosszú idő után az első olyan Pók-esemény volt, ami a hálószövő mindegyik sorozatát magába foglalta (Amazing, Marvel Knights/Sensational, Friendly). Ezt rögvest követte a Marvel szuperhőseit összeboronáló Polgárháború (amiről itt, itt és itt írtunk még), ami annak ellenére lett J. M. S. egyik legerősebb írása, hogy megint csak a fősorozathoz igazodott, majd következett az Újra feketében, melyben a hős ismét felöltötte a fekete pókruhát. 

Ekkor került ugyanis mozikba Sam Raimi harmadik Pókember-mozija, amiben a fekete szerelés kiemelt szerephez jutott, tehát a marketingosztály a filmmel való hasonulástól várta a nagyobb eladásokat. Nem ez volt az első alkalom, hogy a filmek hatást gyakoroltak a képregényekre, gondoljunk csak Superman újragondolására az első Superman-filmet követően, vagy hogy témánál maradjunk, a hálóvető szerves hálóra váltására a Tobey Maguire-filmek után. Itt tartottunk akkor, amikor elérkeztünk J. M. S. utolsó történetéhez, a Pókember-történelem tán legnagyobb retconját magába foglaló Még egy naphoz, amit ugyancsak fentről jövő utasításra volt kénytelen megírni. A helyzet hasonló a Múlt Bűneihez, ismét egy szépen megrajzolt, remekül megírt történettel van dolgunk, ami egyszerűen belerondít a Pókember-mítoszba, és ezért végső soron mégis inkább egy katasztrófa.

A Straczynski éra legnagyobb erőssége a családias hangulat volt. Mary Jane és Peter Parker ismét egymásra talált, J. M. S. pedig hozzájuk csapta a hős nagynénjét, akit minden korábbinál fiatalosabb oldaláról ismerhettünk meg. May néni már meghalt egyszer az Amazing 400. számában, de a szerkesztők végül úgy döntöttek, hogy nincs ez így jól, és inkább visszahozták. May azonban visszatérését követően sem vált különösebben érdekes szereplővé, jelenléte többnyire kimerült annyiban, hogy aggódik az unokaöccse miatt. J. M. S. ezen a képen változtatott derekasan. Innentől kezdve együtt mentek moziba, együtt ebédeltek, együtt költöztek be a Bosszú Angyalai toronyba, és együtt vészelték át a polgárháború viszontagságait is. A bensőséges viszonyt J. M. S. tovább erősítette azzal, hogy benyomta Petert egy helyi középiskolába, ahol az iskola diákjaival, tehát a mindennapok olvasóival is szorosabbra fűzte a kapcsolatát. 

A Még egy nap viszont Mary Jane és Peter házasságának semmissé tételével, May Pókemberrel kapcsolatos emlékeinek elfeledésével és a Polgárháború legnagyobb hozományának eltörlésével porig rombolja mindazt, amit J. M. S. hét éven keresztül építgetett. Ezalatt 70-nél is több számot írt az Amazing Spider-Manből, ennél többet csak David Michelinnek és Stan Leenek sikerült a ’60-as ’70-es, illetve a ’80-as években. Továbbá az ő folyama az első, amelyet teljes terjedelmében olvashatunk magyarul (leszámítva a négy részes Skin Deepet, amit a Kinpin nem tartott fontosnak kiadni, és mi magunk se nagyon érezzük a hiányát, illetve a WTC-s, illetve a Nuff Said-es néma számokat). A J. M. S.-éra azonban minden kiborító mellélövése ellenére az egyik legjobb, legérettebb Pókember-történetfolyam volt, amiben a szupergonoszok gyepálása vagy a misztikus hangvétel valójában teljesen másodlagos a hősök hétköznapi, és éppen ezért ismerős, átélhető problémái mellett.

Amazing Spider-Man #471–545 (2001–2007)
A Hihetetlen Pókember vol.1 #1–27 (Panini Comics)
A Hihetetlen Pókember vol.2 #1–3, #12–14, #18–20 (Kingpin)
A Hihetetlen Pókember: Az Új Bosszú Angyalai? (Kingpin)
A Hihetetlen Pókember: A Másik #1–2 (Kingpin)
Írta: J. Michael Straczynski
Rajzolta: John Romita Jr., Mike Deodato, Ron Garney & Joe Quesada