A Saul fia pénteki premierje óta nemcsak a nemzetközi sajtó van elragadtatva a versenybe került magyar elsőfilmtől; a folyosói beszélgetésekben is előfordul, hogy az újságírók az Arany Pálma esélyeit latolgatják. Nemes Jeles László formabontó Soá-filmjében egy deportált magyar munkaszolgálatos történetén keresztül kutatja, lehet-e embernek maradni az embertelenségben. A történelem szakot végzett rendező egy franciaországi könyvesboltban talált a film alapjául szolgáló auschwitzi tekercsek történetére. Az ezek felhasználásával megírt forgatókönyvét már Cannes-ban fejlesztette a Cinéfoundation Résidence program keretében.

A sűrű szövésű cselekmény valamikor a háború utolsó hónapjaiban, egyetlen nap alatt játszódik Auschwitz iszonyatában, ahol a halállal való szembenézés mindennapos. Saul Ausländer egy gyermekholttestben régóta nem látott fiára ismer és eltökéli, hogy bármi történjék is, eltemeti a zsidó temetési szokások szerint. Mivel az ún. Sonderkommandóban, abban a „különleges egységben” dolgozik, amelyet az SS-katonák a mészárlás nyomainak eltüntetésére tartanak fenn, az lenne a feladata, hogy a fiú földi maradványait a többi halottal együtt a legnagyobb titokban elégesse. Hiába győzködik a társai, hogy be kell érnie a halott emlékére mondott kaddissal, Saul hajthatatlan: ragaszkodik hozzá, hogy megadja a fiának a végtisztességet. A lelkileg meggyötört, reményvesztett férfit ez a személyes küldetés visszahozza az életbe, ettől kezdve újra értelmet nyer számára a küzdés. Az őrök minden lépését figyelik, de a minimális mozgásterét kihasználva mindent megtesz, hogy sikerüljön elvégeznie az önmagára kiszabott feladatot.

Nemcsak a cselekményben, a vizualitásban is kiemelkedik Saul figurája: Erdély Mátyás kézikamerája zavarba ejtő közelségből követi, folyamatosan ott köröz körülötte. A versenyprogramban egyedüliként 35 mm-es filmre forgatott alkotás 4:3-as képarányával a nagy vásznon fojtogató hatást kelt. A bravúros hosszú beállítások ellenére a legfontosabb mégis az, amit a kamera nem mutat meg. Miközben szűk képkivágatban láttatja Saul arcát, az okoz folyamatos feszültséget, hogy hiába várjuk az odakívánkozó ellenbeállítást, vagyis azt, hogy a valamit néző szereplőre a látott dolog képe következzen. Az operatőri munka a látvány korlátozására épít, ugyanakkor a rendezés a képen kívüli teret is végig játékban tartja, itt zajlanak a film valódi történései. A környezet, annak minden felfoghatatlan borzalmával együtt, az erőteljes hanghatásokon keresztül végig jelen van a cselekményben.

Ezt a lenyűgöző technikát együtt dolgozta ki a rendező és az operatőr a Türelem, a 2007-es Filmszemlén fődíjat elnyert kisfilmjük készítésekor. Ugyanakkor az, ami 13 percben érdekes formai kísérlet volt, az egész estés hosszban már nagyon megterhelővé válik. Nem könnyű elviselni az orientációs pontok teljes hiányát; hiába halljuk folyamatosan az őrök utasító kiáltásait, sosem tudjuk, honnan érkeznek. A kiszolgáltatottság érzését csak fokozza a fülsüketítő zajokból, zörejjé lefokozott emberi beszédből összeálló hangsáv. Hatásos megoldás a kis térbe való bezsúfoltság érzékeltetésére az, hogy a kamerától távolabb zajló dialógusokat is olyan hangerővel halljuk, mintha egy karnyújtásra lennének. A hangkulissza olyan kidolgozott és erőteljes, hogy akár önálló hangjátékként is megállná a helyét, de az az érzésem, hogy agyonnyomja a filmet.

Nemes a tömeggyilkosságok naturalista bemutatása helyett az implicit ábrázolás mellett döntött, de így is mesterien tudja érzékeltetni a népirtás rettenetét. Annak ellenére, hogy nem láthatók, az utalásokból, és a párbeszédtöredékekből az események mégis követhetőek. Ennek egyik oka a Holokauszt-filmekből és irodalomból álló kiterjedt korpusz, amely a lágerekben zajló népirtás részleteit beemelte a köztudatba. Nemes jó érzékkel épít ezekre a köztudott tényekre, így néhány utalással fel tudja idézni a nézőben mindazt, amit korábbról ismer. Csakis annyiban épít a korábbi irodalmi és filmes Holokauszt-szövegekre, hogy az általuk megteremtett közösségi tudást alapul véve olyan jeleket használ, amelyek a nézők számára egyértelműen dekódolhatóak.

A film újdonsága a téma megközelítésmódjában is tetten érhető: Saul kerekterében nincs szó sem hősről, sem mártírról, sokkal inkább egy reményvesztett, az életről lemondott férfiról, aki talál egy utolsó szalmaszálat, amelybe kapaszkodhat. Röhrig Géza visszafogott játéka visszaadja az érzelmi kiüresedést, a rezignáltságot, amely a tömeggyilkosságokra adható lehetséges reakciók közül a leghitelesebbnek tűnik. Ugyanakkor a filmet egyfajta stilizáció is áthatja, amennyiben Auschwitz színpadi díszletként, az ide-oda cipelt élettelen testek súlyos színpadi kellékként jelennek meg. A Sonderkommando tevékenysége is a háttérben zajlik, mégis egyre inkább körvonalazódik. A néző, akár egy történész, a töredékekből tudja rekonstruálni a történteket. Ehhez követnie kell Sault a táborban, bármerre jár, bármit csinál. Nem kérdés, hogy ez lelkileg rendkívül megterhelő, de az erőfeszítés egyáltalán nem hiábavaló.

Fotó: Laokoon Filmgroup

Saul fia

Színes, magyar filmdráma, 107 perc, 2015

Rendező: Nemes Jeles László
Forgatókönyvíró: Nemes Jeles László, Clara Royer
Operatőr: Erdély Mátyás
Producer: Rajna Gábor, Sipos Gábor
Vágó: Matthieu Taponier

Szereplők: Röhrig Géza (Saul Ausländer), Molnár Levente (Abraham), Urs Rechn (Biedermann), Zsótér Sándor (Orvos), Todd Charmont (Braun), Uwe Lauer (Voss)

Bemutató: 2015. június 11.

Forgalmazza: Mozinet

Korhatár: 12