Olvasom, hogy a Dohnányi Zenekarnak és a Juronics Tamás vezette Kortárs Balettnak már volt egy korábbi, nagy sikerrel játszott közös Orff-előadása: a Carmina Burana - mi más? Nagy szerencsénk van, hogy a művészek ezúttal nem álltak meg a zeneszerző legismertebb művénél, hiszen az est folyamán tapasztaltak azt mutatják, hogy a Catulli Carminát szintúgy megérné gyakrabban elővenni, mint szerencsésebb testvérét Orff Trilógiájából.

Külön említést érdemel az erős kezdés, melyben a dübörgő, izgatott várakozásokat keltő zenére valósággal berepülnek ezek a különös, nem ókori római, de nem is mai magyar, fekete-fehér meg piros-fekete lények, felderítésre és udvarlásra készen, várván a Nagy Bacchanáliát. A karakterek is csodálatosak: a hazai táncszínpadokon meglehetősen újszerűnek ható kézmozdulatokkal, amelyek az ókori vázafestészet emberábrázolásait vetítik a néző emlékezetébe; a napszemüveges lányok vagánysága pedig mintha csak a Cullberg Ballett Csipkerózsikájának tündér-keresztanyáit idézné meg. De más gesztusokról is eszünkbe juthatnak a Mats Eki-koreográfiák. Egyébiránt, amit az imént a lányok (vagyis a Lány – hiszen tulajdonképpen egyetlen karakter megsokszorozódásaként is értelmezhetőek) vagányságának neveztem, az elválaszthatatlanul egybeforr Catullus múzsájának, a buja, állhatatlan, mégis imádni való Lesbiának (Clodiának) önnön becses személy(-iség)ével.

A lányokhoz hasonlóan, valójában a férfiak is mind egyetlen személyt (A Férfit, a Költőt), egyetlen, közös sorsot mutatnak be, kedves vígjátéki általánosítással, megmosolyogtató ügyetlenkedéssel, pedig jaj, de szeretnének egy barátnőt! (Bárcsak sikerülne úgy is, hogy közben semmit sem kell tenni érte!) Végül mégis a nő az, aki megszerzi a zsákmányt, vagy ha így jobban tetszik, kinyitja a szelencét. A férfi pedig, ha akarja, ha nem, a női vágyak áldozata lesz.

A szerelem frivol arca az, amit ez a szórakoztató, szellemes és jól megkoreografált mű elénk tárt ma este, ahogyan az előtte hallott Lysistraté is ugyan e témát, a férfiakat a házastársi szex megvonásával sakkban tartó okos nőket dolgozza fel, akik a béke érdekében, hiszen hallhattuk, akár a végsőkig is hajlandóak elmenni…

Szintén a férfi-női kapcsolatokat tematizálja, csak éppen kevésbé könnyedén, kevesebb humorral és egy kicsit más aspektusból: a kapcsolataink, erőink, lelkünk törékenységével foglalkozó második BTF-es táncelőadás, a Törékeny. Néhány nappal később, valahol a BÁLNA gyomrában, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió és Goda Gábor munkáját láthattuk, valamit, ami csak részben tánc, legalább annyira tárgy-animáció vagy lírai színház és gondolattöredék magunkról és a félelmeinkről.

Törékenyek vagyunk, így a kapcsolataink is azok. Félünk saját magunktól, a másiktól, hogy büdösek vagyunk, rossz benyomást keltünk. Állandóan üvegen járunk, és az ablaküvegen át bátran csókolózunk – de üveg nélkül már nem megy.

A nehezen megszerzett egyensúly az, amit a színészekből és rudakból óvatosan megkomponált kezdőkép megjelenít, ebbe „rondít bele” Eszter, aki ránéz az egyik fiúra, aki emiatt félni kezd, és az egyik pálca kimozdul. Dominóként omlik össze a kártyavár.

Képekre, talán úgy mondhatnánk, hogy legfőképpen jelképekre komponált előadást láthattunk a sepsiszentgyörgyi társulattól. Minden gesztus, szövegtöredék vagy mozdulat a törékenységet magyarázza, azt mutatja fel. Törékenységünket, mely félelmeink és vágyaink elegye. 

Jelkép a csókolózó pár szájából kihúzott piros kendő vagy a kanálon tojást vivő szerelmes és a hátulról rácsimpaszkodó szerető; a meztelenül, bekötött szemmel álló színész, aki a saját meztelenségéről és kiszolgáltatottságáról beszél, vagy a pelenkát viselő másik, aki alig bírja elviselni önnön törékenységét. 

Törékenyen remegnek némely színészek, mikor az üvegpoharakon egyensúlyozva kell táncolniuk, ez talán már túl sok nekem, és nekik is – inkább feladat marad, nehézkes (és nehéz is), kötelességszerű. Mintha Goda valamiért azt hinné, hogy újra el kell mondania valamit, amit az imént már jól elmondott, és még később is el fog. De van benne szertartásjelleg, ami egyébként is jellemző az előadásaira, és ebből a szempontból, igen, ebből a szempontból akár valamiféle beavatásként is értelmezhető.

Nem engedünk közel magunkhoz másokat, mert akkor meglátnának minket, igazából. - Ehhez hasonlóan direktek a mondatok. Erre cáfol rá néha, valami csak azért is szerelem „mintha” kibontakozása a háttérből.

Van egy nagyon érdekes sajátossága az embernek. Még pedig, hogy nemcsak a lelke és az egyensúlya bizonytalan (≈ törékeny), hanem a teste is. Erre utal a kő többszöri előkerülése az előadás folyamán. Egyetlen kővel ugyanis, végezni lehet egy emberrel. Vagy azzal, ha eltöröd a nyakcsigolyáját, vagy szétloccsantod a fejét – és ehhez is láthatunk egy igen szemléletes illusztrációt, amikor Eszter végigsétál a földön fekvő színésztársai tarkóján.

Ez megdöbbentett, kicsit meg is ijesztett, az előadás legemlékezetesebb koreográfiai eleme mégsem ez maradt, hanem a vége, egy nekem, a nyugati színházi hagyományokon nevelkedett nézőnek túlontúl hosszúra nyúlt jelenet. Az előrefelé haladó színészek kezei és lábai zsinórokhoz vannak erősítve, melyeknek túlsó végéről egy-egy odaerősített kő lóg lefelé. A felfüggesztésekből kőfüggöny lesz, melynek mozgása, azon túl, hogy csodálatos, egészen furcsa asszociációkat hoz be: bábok, melyeket a bábos a háttérből dirigál, váltakozó magasságú sípok, valaki éppen zenét komponál…, szívritmust mutató monitor, állandóan változó hullámokkal… ráadásul érzékelhető némi szadomazo jelleg is: a felfüggesztésekkel, csuklópántokkal, félmeztelen női testekkel…

A színészek meghajlása, majd ebben a pózban maradásuk átrendezi a már korábban kialakult báb-mozgató viszonyokat a fejemben, és mikor távozunk, ők lejátszott bábokként a színpadon maradnak. Törékeny marionettek, néhány szál zsinórral… izgalmas lenne többször használni ezt a gondolatot az előadás folyamán.

Ha bábok nem is, de izgalom a Birdie premierjén is volt, melyet megint csak a Fesztivál Színházba „visszatérve” nézhetett meg a szenvedélyes fesztivál látogató. De ez már egy másik napon történt, engedjék meg, hogy én is egy következő fejezetben írjak róla.

Fotók forrása: www.btf.hu