Valóban segítséget jelenthet, ha ilyen szívbéli módon szembesülünk a problémával, hiszen Magyarországon sok ezer gyerek érintett. A szakemberek kiskamasz kortól mindenkinek ajánlják olvasásra, beszélgetésre, feldolgozásra a könyvet. Mi késztette a szerzőt, hogy egy ennyire neuralgikus témához nyúljon? – teszi fel az első kérdést Antal Nikolett, az est moderátora. Megtudjuk, hogy a konkrét motiváció egy Aranyvackor pályázat volt, melyen a „szörnyek” témát adták meg. Fruzsi már korábban fölvetette, kicsit unja az aranyos gyerekkönyveket (korábbi közös könyvük a Tündi és Samu), szívesen rajzolna szörnyeset és Dóráról el tudja képzelni, tudna írni ilyet. A szerzőt régóta izgatta a téma, beugrott megint, kitalálta, hogy olyan kislány hangján kéne beszélni, aki az anyját szörnynek látja, amikor iszik. Emlékezett, egyszer a buszon látott egy anyát a kislányával, az anyuka be volt rúgva, együtt dülöngéltek és úgy látszott, hogy a kislánynak ezzel semmi problémája nincs, támogatták egymást, röhögcséltek. Elhatározta, ennek a kislánynak a hangján fog megszólalni, mert nem akarta túl súlyosra hangolni a témát, a gyereknek vicces ez az egész, mégis hátborzongató. Kitalálta, hogy a szörnyek legyenek a történetben dzsinnek (nem véletlen az asszociáció az italra, a gin-re, mint az a beszélgetés során is kiderült), és így született meg a tér-dzsinn, az idő-dzsinn, az álom-dzsinn, akik időnként elrabolják a mutert.

Az alkotók beszélgetését Minyo Szert Károly és Győrik Edit terápiás szakemberek segítették. Szerintük ha beleszületik egy ilyen helyzetbe a gyerek, akkor neki az a természetes. Furcsa, hogy a szeretet megbicsaklik, de ugyanúgy megmarad a szülői kapcsolat; mindegy, mennyi abúzuson keresztül éli meg a gyerekkorát, számára akkor is az anya az az anya. Fölvetődött, kinek is szól ez a könyv. Bár a hátoldal ajánlójából kiderül, kiskamaszoknak szánják, életkor nincs feltüntetve. Minyo Szert Károly nem is csak könyvnek érzi ezt a művet, hanem egy nagyon speciális montázsnak, erősek a rajzfilmszerű elemei, a grafikus részek sokat tesznek hozzá, a tördelés bravúros, jó kézbe venni: jó könyvtárgynak tartja. Mást jelenthet annak, aki nem élte meg és annak, aki mindennaposan megélte az alkohol romboló hatását a környezetében. A statisztika szerint Magyarországon körülbelül 1 millió aktív alkoholista van, és mindegyikükhöz tartozik 3-4 családtag, így elmondhatjuk, hogy az ország népessége 50%-ban érintett. Győrik Edit szerint az érintettek számára ez a szöveg hihetetlenül erős, hatásos terápiás eszköz, ettől a könyvtől meggyógyulhat egy kamasz, aki pedig nem érintett, az nem lesz érintett ettől se. Minden attól válik problémává, hogyha titkoljuk vagy tabuként kezeljük, azaz, ha nem vagyunk őszinték – fejtegette. A legnagyobb veszély az, ha a nagyon mély lelki rezdüléseket nem tudjuk kirakni.

Az illusztrációk rendkívül erősek, az ivás állapota, a bódultság vizuális metaforákká válnak. A szedés, a betűtípus, a kicsit kopottas háttér, az illusztráció, a szöveg – együtt él. Kun Fruzsina elmesélte, hogy nem ilyen szörnyes könyvet képzelt. Úgy érezte, nagyon jó a szöveg, de nem gyerekeknek szól. A tipográfussal együtt az volt a feladat, hogy valamennyire oldják ezt a súlyos tartalmat. Fruzsina oldásként kitalálta a falszerű hátteret és a koptatást. Minyo Szert Károly szerint a mű akusztikájához nagyon sokat tett hozzá ez a „szobakeret”, amiben a történet játszódik. Úgy fogalmazott, ahogy olvassa és fogja a lapokat, az egész egy homogenizált akusztikai térré válik. Az illusztrátor végig Dóra hangján hallotta a szöveget, előny, hogy barátok, ismeri a hátteret, a személyiségét. Mi is hallhattunk az esten a szerző hangján három részletet.

Kinek is szól ez a könyv? A kérdés többször is felmerült az est során. Ki a kiskamasz? Dóra 12+-ra gondolt, Fruzsina szerint 16 éveseknek is a kezébe lehet adni. Tesztelték gyerekeiken, Dóra 9 éves fia az akciót hiányolta belőle, de azért viccesnek találta. Az alaptörténet szerint különböző dzsinnek rabolják el a mutert, amikor iszik – ebben volt is Nikinek egy furcsa félreértése Dórával, szerinte nagyon erős imaginárius gondolkodásmód jelenik meg a kiskamasz életében. Gondolkodóba ejtette, mennyire jellemző, hogy az imaginárius világból vesznek át magyarázatokat egy ilyen állapotra. Minyo Szert Károly válaszában személyes élményeire utalt. Bizonyos szenvedélybetegségeket belülről is ismer, bár ez a fajta aktivitás részéről már nem áll fenn, vannak emlékei. A dzsinnekről a ginre asszociált, és hogyha a mutert a „ginek” szállták meg, akkor a fatert a „konyakok”... Ami ugye egy képzavar, de fantáziája aktivizálódott olvasás közben, s jó alkalom volt, hogy ismét szembesüljön különféle dolgokkal. Ilyen értelemben felbecsülhetetlen értéke van a könyvnek: nagyon sok honfitársunk tud hasonlóképpen szembesülni a szenvedélybetegséggel, mivel  nem elsősorban intellektuálisan, hanem nagyon erősen az emóciókra hat.

Győrik Edit sok páciensétől hallott ilyen történeteket, ez a véres valóság. Fel lehet fogni mesének, nevetni lehet rajta, de akinek vannak tapasztalatai, az tudja, ezek hétköznapi események egy olyan családban, ahol jelen van ez a probléma. Nagyon fontos a szívbéli megfogalmazás, mert csak így lehet előhozni nagyon mély sérüléseket. Minden történet megérint, függetlenül attól, hogy átéltük vagy nem. Ő egyébként bevinné irodalomórákra, sokszor dolgozik kortárs szövegekkel, a serdülők közelebb érzik magukhoz így az irodalmat. A szöveg szenvedélybetegekkel színházterápiára szintén nagyon alkalmas. Több személy is eszébe jutott, akik, hogyha ezt a kislányt eljátszanák, sokat lépnének előre, megnyugvás, megváltás lenne számukra.

Felmerült, hogy sok szempontból érzékeny a szöveg. Az anya bódultságával kapcsolatban bejön az is, hogy a kiskamasz hogyan tud megnyugodni, belecsúszva határhelyzetekbe. Például nagyon gyorsan gördeszkázik, vagy megolvasztja a filctollat és annak alkoholos illatát élvezi. A szerző szerint már a gyereknél is látszanak irányok, amerre addikció tekintetében elindulhat. Ez a szakemberek szerint is nyilván életszerű, ösztönösen keressük mindenre a választ és a személyiség harmóniára törekszik.

A könyv zárlatát is értékelték. Eljutunk ugyanis itt a gyerek álmaiban egy vágyott képig: egy nem alkoholista anyukának fogja a kezét, hazamegy vele, de ott is a gondoskodó szerepében képzeli el magát. Mi másban képzelhetné el? Ez a tapasztalása, így nőtt fel, nem hatott rá más. A történet vége teljesen nyitva marad, és ez a jó, mert ez nem egy olyan sztori, aminek vége van, inkább akkor kezdődik. A gyerek gyakran belecsúszik egy kodependens létbe, abban talál egy furcsa harmóniát, amiről tudjuk, hogy nem az. Pedig akkor ő maga is kopírozza majd a mama életét, amitől persze isten óvja…

A közönségből valaki megkérdezte, hogy a muter miért muter? A szerző erre elmondta, amikor leírta azt a mondatot, hogy „Elrabolták a dzsinnek a mutert” onnantól kezdve muter volt. Az anya, anyu, édesanya nem is passzolt volna ebbe a történetbe.

Fotó: Herbert Anikó