Debrecent csak az szeretheti igazán, aki ott született, vallja Térey János. Igaz, kell némi távolság is hozzá, Budáról például nagyon is lehet szeretni, miközben hazutazáskor mindig szükségeltetik egy kis idő az akklimatizálódáshoz. Debrecen traumatizált tér, ahogyan Borbély Szilárd is mondta, épp Térey szövegei kapcsán. Más megközelítésben a tunyaság és mozdulni képtelenség, a maradandóság városa, ahol ugyan mindig is élt egy a helyért tenni akaró haladó értelmiségi közeg, de a cselekvésben gátolták a különféle fojtogató körülmények. 

A kamaszkorában mérnöknek készülő, de az építészet iránti vonzalmát ma már írásaiban kifejező Térey szerint Debrecenben - ami "nem tartozik a világ nagy műkincs-metropoliszai közé" - ma  inkább az egyetemi épületek között találhatóak figyelemre méltóak, illetve egy Reimholz Péter által tervezett bankházat tart még európai színvonalúnak. Térey úgy gondolja, a második világháború pusztítása után volt egy pillanat, amikor el lehetett volna dönteni, hogy mi az, amit megkímélnek és mi az, amit leradíroznak. A városvezetés akkor valószínűleg nem döntött jól, a szocializmus időszakának eróziója pedig a mai napig tart. 

Ugyancsak a felújítás és újjáépítés lehetőségei köré csoportosultak Bazsányi Sándor kérdései Budapesttel, pontosabban Budával és Pesttel kapcsolatban. Elhangzott persze Márai híres mondata is arról, hogy Budán élni világnézet - ez egyben Térey János Asztalizenéjének is a mottója -, ám Térey szerint ez egyike azoknak a mítoszoknak és lebontható paneleknek, amik szép lassan kiüresedtek. Szerinte ha közelebbről megismerjük, Buda is csak annyit mond, mint bármelyik másik város. A budai vár felújításával kapcsolatban úgy gondolja, egyik legnagyobb baj az épülettel, hogy míg a Zsigmond- és Mátyás-korabeli épületek világszínvonalúak, az Ybl Miklós és Hauszmann Alajos által tervezett részek - bármennyire is neves tervezőkről van szó - nem elsővonalba tartozó alkotások. Térey egyébként jobban szeretné azt a várat viszontlátni, ami 1944-45-ben elpusztult, mint ezt a turisztikai látványosságnak szánt, ám abban más világvárosoktól elmaradó épületkomplexumot. 

Egy épület, tér, vagy egy egész városrész felújítása Térey János szerint etikai és társadalmi kérdéseket von maga után, amik messze túlmutatnak azon, amit mindebből egy irodalmi alkotásba, például Drezda pusztulásáról szóló versciklusába bele lehet foglalni. A város felújításával,  például a Frauenkirche rekonstruálásával kapcsolatban is felemás érzései vannak: egyrészt persze jó dolog a felújítás, a régi értékek helyreállítása, ugyanakkor számára a római Forum Romanum a követendő példa, ahol a megőrzésben benne foglaltatik a pusztulás módjának megőrzése is. Az említett versciklussal kapcsolatban egyébként Bazsányi Sándor szóba hozta azt a belső feszültséget is, ahogyan egy a pusztulásról szóló  írás egyben nyelv általi újrateremtést is jelent. 

Ha Debrecennel kapcsolatban szó esett a pozitív példákról, ez Budapest esetében sem maradhatott el. Térey János a Zeneakadémiát és a Bécsi kapunál található Fortuna házat tartja példamutatónak, hogyan kell felújítani régi épületeket. 

Térey A Legkisebb Jégkorszak című készülő verses regényéből felolvasott részlet vezette át a beszélgetést a képzőművészet terére, ugyanakkor továbbra is a fő motívum maradt a budai polgárság ábrázolása. Bazsányi Sándor szerint ugyanis Térey János nem igazán adott képzőművészeti alkotásokról, inkább az azt körülvevő miliőről, többek között műértőkről és sznobokról ír, amiben más témáihoz hasonlóan szintén megmutatkozik jéghideg analitikus attitűdje. Így került szóba a Protokoll is, és benne a műkritikus  Karányi, akit mindig az "abszolútum vágya serkent". Térey szerint ezt nem lehet nem ironikusan értelmezni, hiszen nyilvánvalóan senki nem akar rossz és kicsi művet létrehozni. Ugyanakkor ez a mű is jól mutatja, hogy Térey a képzőművészeti alkotásokat mint birtokolható értéktárgyakat is szemléli.

Térey János szerint attól még, hogy a budai polgárokról ír műveiben, nem jelenti, hogy felmagasztalná, sem hogy földbe döngölné őket. Az emberi életnek vannak bizonyos jellemzői - betegségek, balesetek és természetesen a halál is -, amelyek társadalmi rétegektől függetlenül megtörténnek bárkivel és mindenkivel. Sőt, úgy gondolja, hogy épp azáltal válik érdekessé egy-egy ilyen esemény, hogy mit kezd vele egy vagyonos ember. Térey határozottan szembe kíván menni azzal a trenddel, hogy most a szegénységről kellene írni, akkor is, ha valakinek nincs erről saját tapasztalata, s akkor is, ha komoly összegeket vesz fel ösztöndíj formájában, azért, hogy erről írjon.

Az est végén a Gál András monokróm festményei kapcsán írt verset felemlegetve szó esett még az akadályképző művészetről, amikor maga a mű válik az értelmezés akadályává, illetve a festészet Térey műveire gyakorolt hatásáról is. Szerinte egy irodalmár számára a figuratív művészet tud valamit mondani az irodalom alapvetően emberközpontú jellege miatt.

Fotó: Bach Máté