A játéktér Picasso műtermét jeleníti meg, itt üldögél Maya, Pabló papa tízéves kislánya Dakszilon nevű kutyájával (aki valójában nem is dakszli, hanem hajó, és leghőbb vágya, hogy tengerre szálljon), amikor hirtelen megelevenednek körülöttük a festmények. Különös alakok tűnnek fel: egyesek, mint például Miodrágovics Angéla, Maya falánk, gitártestű nagynénje, vagy a Velázquez-festményből frissen születő dilettáns költő-varázsló, Bobo egyszerűen csak kilépnek keretükből, mások viszont a Bobo által véghezvitt elfuserált varázslatok eredményeként lépnek színre. Gábriel, a pacifista bika, José, az aggodalmaskodó artistatanonc, Escamilló, a torreádor-költő, akit örvendetes módon a már hagyományosnak számító, sokszínű „zaj” zenéért felelős Spilák Lajos alakít, persze mind részesei a megelevenedő Pireneusokon és műteremből lett tengeren átívelő kalandnak; a nem kevés bonyodalommal járó utazás végén pedig ismét ugyanoda érkeznek, ahonnan eredetileg is indultak. Pabló papa, vagyis Picasso műterme nem csupán a mese, hanem a történetmondással párhuzamosan végbemenő alkotói folyamat számára is megfelelő keretként szolgál. 

A Maya hajója, hasonlóan a jelenleg is futó Kacskaringó, Madárház és a Szamár a torony tetején című darabokhoz, a Stúdió K művészetpedagógiai koncepciók mentén létrejövő gyerekelőadásainak sorába illeszkedik. Az említett darabok elsődleges ismérve, hogy képzőművészeti alkotások, mint pl. korábban Klee, Kandinszkij, Hundertwasser, Chagall, jelen esetben pedig Picasso festményei ihlették őket, melyek azonban nem csupán ad hoc díszítőelemként szerepelnek bennük, hanem szerves részét képezik mind a dramaturgiának, mind pedig a színpadi látványnak. De talán ennél is fontosabb a Stúdió K azon gyerekszínházzal kapcsolatos törekvése, mely elsősorban arra irányul, hogy összhangot teremtsen színház, zene, képzőművészet, bábművészet, valamint szöveg és animáció között, ez pedig, nyugodtan kijelenthetjük, mindezidáig sikeres volt, s többségében igen jól megkomponált produkciókat eredményezett.

A Maya szintén ebben a kvázi összművészeti irányban indul el, azzal a különbséggel, hogy az alkotás folyamata mellett valamilyen módon, ha nem is túlhangsúlyozottan, az alkotó személye is fontos lesz. Az előadást megihlető festő neve a darabban egyébként konkrétan is elhangzik, ugyanakkor ez mégsem akadálya annak, hogy – leszámítva a tényt, hogy a főszereplő kislány figurája a művész 1938-as Maya a deux ans et demi avec un bateau című festménye alapján született – maga a történet, s benne minden szereplő, mint rendesen, tökéletesen fiktív legyen. Úgy is, ha tudjuk, hogy a mindvégig középponti helyen szereplő alkotási-átalakítási folyamat, aminek elengedhetetlen része a felbontás és a rombolás, egyértelműen Picasso személyéhez, vagyis pontosabban sajátos munkamódszeréhez köthető. A darab egyébként, különösen, ami az itt és most végbemenő látványos formálódás-alakulás koncepcióját illeti, mutat némi hasonlóságot a legkisebbeknek szóló, szintén Stúdió K-s előadással, a Kacskaringóval, bár ez utóbbi az alkotási folyamat bemutatását nyilvánvalóan nem azonos eszközökkel éri el: a szövegre kevésbé, a látványra ellenben, már csak a fiatalabb korosztály miatt is, érthető módon erősebben támaszkodik. A Maya esetében viszont a nyelvi leleményekkel gazdagon fűszerezett Parti Nagy-szöveg – amelyre a bábokat és mellette animációt szintén felvonultató színpadi látvány remekül reflektál – csakúgy, mint a Szamár a torony tetejénben, de leginkább a Rettentő görög vitézben a Zalán Tibor-féle átirat, itt is hangsúlyos szerepet kap.

A két felvonás ideje alatt számos csodás és groteszk átalakulásnak lehetünk tanúi, merthogy hamar kiderül, semmi sem az, aminek elsőre látszik. Így lesz a hétköznapi tacskóból előbb hajó, majd léghajó, a békés, épp ezért emigrálni kényszerülő bikából tengeri szörny, kislányból infánsnő, a nagynéniből hízékony gitár („Nasi az egész világ!”), labdából földgömb, udvari törpéből botcsinálta varázsló, torreádorból pedig szerelmes költő, kinek szívén „cukkinik gördülnek”. A csúf mindeközben természetszerűleg marad csúf, s a hazug gyilkos iróniával figurázódik ki, bár el nem nyeri méltó büntetését, hiszen a levágott fejek Izabella királynő udvarában többé már nem nőnek vissza. Nem tapsol, ez csak tételszünet – mondja egy helyütt a közönség felé fordulva Escamilló, a néző azonban sejti, hogy a leginkább az alkotás örömében kifejeződő kalandnak, még ha a világot nem is rendezte át, mégiscsak volt értelme.

Parti Nagy Lajos: Maya hajója

Kaland-játék bábokkal, Picasso képeinek nyomán

A Stúdió K Színház és a Tatabányai Jászai Mari Színház, Népház közös produkciója

Szereplők:

Pallagi Melitta, Homonnai Katalin, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Lovas Dániel, Sipos György, Spilák Lajos, Nyakó Júlia

Látvány: Németh Ilona

Zene: Spilák Lajos

Dramaturg: Lakos Anna

Rendezőasszisztens: Lipták Noémi

Fény: Fodor Gergely

Külön köszönet: Dr. Vekerdy Tamásnak

Rendező: Fodor Tamás

Budapest, 2015. február 8.

fényképek forrása: www.studiokszinhaz.hu