Rippl Renáta gyönyörű illusztrációi megveszik a szülőt (aki aztán a könyvet) – anélkül, hogy hallott volna a szerzőről vagy a kötetbe foglalt meséről. Mert harmonikus a látványvilág: a régi, szürke lapokat imitáló alapszínen apró virágminta láthathó, búzavirágkék, levendulalila és fűzöld színekben. A tördelés izgalmas, a képek variálása a szövegrészletekkel minden oldalon friss és újszerű, mozgalmassá teszi az amúgy sem unalmas illusztrációkat és szöveget.

A könyv vizualizációja álomszerű – a fantázia és a realitás elemei együtt jelennek meg a képeken. Virágok mindenütt, leheletfinom, Csapody Vera akvarelljeit idéző, mesébe ágyazott kis növényhatározó. Mellette itt-ott ornamentikus nyomatok, elrejtett kollázs, imitált ragasztás és gemkapocs, szöggel bevert tükrök a falon, tapétaminta. A figurák ötletesek, bár inkább a felnőttek igényeihez vannak szabva (lásd fönn!), sőt alkalomadtán még ijesztőek is lehetnek a gyerekek számára. A főszereplők zöld hajú, virágkalapos, nagyfejű gyerekek és felnőttek, akik egy-egy cserépnyi földön alszanak. A megálmodott mesealakok azonban kétségtelenül jól követik a szövegben is megjelenő kettősséget, az emberi és növényi világ határán egyensúlyoznak.

Bosnyák Viktória meséje szövegszinten nagyon jól átgondolt, kompakt kis történet, körbejárja és kimeríti a virág-allegória összes lehetőségét. A főszereplők a kacabajkák és kacagányok, akik egy sövénnyel elválasztva élik életüket és kölcsönösen félnek egymástól, miközben nem is ismerik a sövény túloldalát. A különbség közöttük kézzelfogható, de semmiképpen sem félelmetes: a kacagányok a kerti, a kacabajkák a mezei virágok. Az előbbiek az agresszió fő forrásai (a nemesebb növények), lenézik és rettegnek a „gazoktól”, akikről a mese végére mindenkinek világossá válik, hogy tulajdonképpen gyógynövények. A virág-allegória nem csak tematikusan, hanem mondatszinten is a szövegbe van ültetve(!), olyan ötletes kiszólásokat produkálva, mint a kerti lakosság kutyatejfertőzése, kigyomlálása, vagy a mezei virággyerekek tetvesnek nevezése, majd lepermetezése.

A két főszereplő - Tulipa Lipi, a kisfiú és Pitypanka, a kislány - egymásra találása indítja el a két nemzetség közeledését és sző a történetbe újabb értelmezési szálakat. Mert hát az ellenségeskedés szítói kik mások is lehetnének, mint a felnőttek. A gyermeki naivitás nem tudja értelmezni a szülői tiltást és átmerészkedik a túloldalra. Az előítéletekhez való ragaszkodás felett, a felnőttek minden igyekezete ellenére, végül győzedelmeskedik a nyitottság. A történet fordulatos, izgalmas, leírható vele a társadalmi kirekesztés bármely válfaja, kinek mi rágja a lelkét éppen, ki mit szeretne vele tanítani gyermekének. A virágszirmokba öltöztetett kirekesztés-sztori egyetlen nagy virágkarneválban végződik: a sövény ugyan megmarad, de az átjárók közös kialakításával az optimista, illuzórikus, nagy, közös magszórással(!) mindenki egyformává válik. A könyv utolsó oldalpárján bemutatják a felnőtt Lipi és Panka gyermekét, Flórát, akin már nem látszik: kacagány-e vagy kacabajka. Elég sok mindent ajánl tehát dramatizálásra a szöveg: bármely társadalmi, gondolati, emberi másság, kisebbség elfogadását, egymás értékeinek felfedezését, a gyermeki gondolkodás felé való nyitást, de még a vegyes házasság, vagy akár a háború/béke tematizálását is.

A történet tanmese jellege mellett párhuzamosan haladó botanikai vonalért külön pont jár. Mindig örömteli, amikor értelmes dolgokat is taníthatunk a gyereknek, és ha ezt ráadásul meseszerűen tehetjük, még jobb. A különböző virágfajták bemutatása, a gyógynövények felhasználási lehetőségei kellően beágyazva, szervesen épülnek be a történetbe, amelyet az említett illusztrációk remekül kiegészítenek. Ebben az esetben tényleg elmondható, hogy játszva tanulunk.

Az alapvetően pozitív szövegélményt, a „jól megírtságot” némileg beárnyékolja a témaválasztás nagyívű általánossága. Nem éppen újkeletű gyakorlat, hogy (mindenáron) tematizálni kell a társadalmi problémákat a gyerekek számára, ez a célja a a Tolerancia-sorozatnak is, amelynek ez a kötet a legújabb darabja. Azonban ezt a feladatot sajnos nem mindig sikerül egy ötéves számára is értelmezhető módon végrehajtani. Egészen addig nincs gond, amíg a mese magját jelentő konfliktus érthető, ismerős a gyerekeknek, viszont ha már magában a mesében sem értik a gyerekszereplők, mi is zajlik körülöttük, akkor mit várunk a hallgatóságtól? Így nemcsak a képi világ, hanem a mese értelmezésekor is az az érzésem támadt, hogy az inkább a felnőtteknek szól, vagy legalábbis mindenképpen közös olvasásra készült. A gyerekek világában zajló konfliktusok, kirekesztések a könyv által tematizált általánosított, tulajdonképpen a másik, kirekesztett csoport tudta nélkül zajló megbélyegzésnél sokkal konkrétabbak, persze egyáltalán nem biztos, hogy érthetőbbek. Az iskolás gyerekek konfliktuskezeléséhez ugyan kevés gyakorlati útmutatást kínál a könyv, viszont segíthet abban, hogy szülő és gyermeke között megindulhasson egy párbeszéd a témáról, kiderülhessen egy esetleges kirekesztett állapot, vagy kirekesztő attitűd. A könyv segíthet annak megértésében, hogy nem kell valódi ok a kiközösítéshez, így talán előkészítheti ennek a helyzetnek a megbeszélését, a közös feldolgozást és a megoldáskeresést.

A kérdés már csak az, mit szól a történethez a gyerek? Miután a kéznél levő öt és fél évesnek végigolvastam, elmondhatom, hogy kérdez. Meseolvasás közben folyamatosan magyarázni kell, mert nem érti, miért utálják egymást, harcolnak egymás ellen a szereplők (amit maguk a szereplők sem értenek). Mert ő még szerencsére nem kirekesztő és nem kirekesztett. Csak egy óvodás kisgyerek.

Bosnyák Viktória: A szomorú kacagány
Rippl Renáta rajzaival
Csimota, 2014.
30 oldal, 2200 Ft