A hatvanas-hetvenes évek európai és amerikai modern (művész)filmjeinek kedvelt témája volt az úgynevezett "mentális utazás". Az emberi tudatot ábrázoló művek cselekménye a korszak tudatmódosító szerekkel kísérletező ellenkultúrájának hatására laza epizódokból építkező, sokszor kifejezetten drogmámoros vízióra emlékeztet. Monte Hellman művei (Lovagolj a forgószélben!, A vadászat), Roger Corman Az utazás című filmje, a Szelíd motorosok híres temetői jelenete, Dennis Hopper Az utolsó mozifilmje, Alejandro Jodorowsky számos alkotása (A vakond, A szent hegy) vagy Ken Russeltől a Váltakozó állapotok tulajdonképpen durva LSD-tripek. Ennek eredménye egyfelől páratlan formai kreativitás és rendkívül egyedi befogadói élmény, másfelől pedig a történet háttérbe szorulása, sőt destrukciója. Ezért a felsorolt alkotások főként úgynevezett "kultfilmek", melyek bár a pénztáraknál nem voltak túl sikeresek (kivéve a legkönnyebben befogadható Szelíd motorosokat), de egy bizonyos közönségréteg máig odavan értük. Az angol Ben Wheatley (Halállista, Vérturisták) legújabb alacsony költségvetésű filmje, a Valahol Angliában című pszichedelikus szatíra valószínűleg Hopper vagy Jodorowsky említett agymenéseihez hasonlóan kultstátusznak fog örvendeni.

1648. Dúl az angol polgárháború. Whitehead, a gyáva alkimista megszökik parancsnokától, és találkozik három másik dezertőrrel, Cutlerrel, Jacobbal és Frienddel. Mind a négyüknek elege van már a politikából és a háborúskodásból, csak jól be szeretnének rúgni. Útközben találkoznak egy ír férfivel, O’Neillel, akinek a lopással vádolt Whiteheadet kellene felelősségre vonnia. Azonban a kaotikus állapotok közt a törvény már nem úr, így O’Neil kényszeres szövetségre lép a csapattal: kincsvadászatra invitálja Whiteheadéket, akik cserébe nemcsak megkímélik életét, még uruknak is kezdik tekinteni az írt. Ugyanis a rejtélyes, diabolikus férfi szerint a közelben nagy zsákmány lapul. Melyet O’Neil természetesen magának akar, a négy szerencsétlen flótást csupán eszköznek használja. Vagy lehet, hogy mindezt csak az erősen begombázott Whitehead képzeli így?

A Titanic Filmfesztiválon vetített film utáni közönségtalálkozón Andy Starke, a Valahol Angliában producere, illetve a fesztivál zsűrijének tagja elmondta, hogy a mindössze 300.000 fontból (kb. félmillió dollárból) készült mű legfőbb ihletője Alejandro Jodorowsky munkássága és Sindó Kanetó Onibabája, ezek tiszteletére szerettek volna megalkotni "valami őrültséget". Illetve Ben Wheatley rendező megerősítette, hogy azért ebben a korszakban játszódik a történet, mert ekkoriban jellemző volt, hogy bizonyos kábítószerként működő gombákat porrá őröltek, és más arcába fújva "varázsszerként" használták az így keletkezett hallucinogén granulátumot. Tehát az alkotók valmilyen pszichedelikus őrületet kívántak vászonra varázsolni.

A Valahol Angliában – mely egyébként nem teljesen eredeti ötlet, Amy Jump színdarabján alapszik – e tekintetben tökéletes varázsszer. Wheatley a fekete-fehér képekkel, a kimerevített jelenetekkel, a stilizált, karikaturisztikus fura karaktereivel vagy a klipszerű, avantgárd filmeket idéző montázsszekvenciákkal a balul elsült LSD-utazásokat (bad tripeket) imitálja. Így első megtekintés után nehéz visszaadni, mit is láthattunk a vásznon. Jóllehet, a cselekmény nem oldódik fel teljesen a gombamámorban, de sokszor kerül parkolópályára, és adja át helyét az őrült képeknek és kollázsoknak. Így Ben Wheatley alkotása formai szempontból egy rendkívül érdekes, emlékezetes, többször nézendő mű.

Ettől még nem válik experimentális avantgárd filmmé, minthogy vissza-visszatér a fő történetszál, s bár a felszínen a Valahol Angliában őrültségnek tűnik, mégis van benne valami rendszer. Például Whiteheadet, a tulajdonképpeni főhőst sűrűn láthatjuk gombát enni (vagy inkább zabálni), így a cselekmény értelmezhető a gyáva férfi pszichedelikus víziójaként. Ezért a csoport "bad trip"-je az alkimista vágyképe: hogy egy alamuszi, fegyverhasználattól reszkető, bujkáló senkiből hőssé váljon. Ha már ez a valóság káoszában, a polgárháborúban nem történhet meg (minthogy dezertált), a gomba mint varázsszer váltja valóra álmát. Vagy inkább teszi az illúziót valószerűvé. Ezrét a kincs nem is a föld mélyén rejlik, és nem az ásás juttat el hozzá, hanem a gomba. Legalábbis Whitehead képzeletében.

A Valahol Angliában persze sok mindenről szólhat, értelmezhető parabolaként a kortárs Egyesült Királyság társadalmáról, vagy elvont példázatként, morális megtisztulásként. Azonban fő témája a valóság káosza előli menekülés, illetve egy tisztább, egyértelműbb létállapot keresése. Ben Wheatley műve azt sugallja, ez csak varázslattal, azaz tudatmódosító szerekkel lehetséges, "be kell gombázni". Így, ha műfajilag szeretnénk behatárolni, akkor történelmi horror helyett inkább szatíraként határozható meg a Valahol Angliában. Mert görbe tükröt tart világunk elé, melyben csupán a különféle illúzióvilágok (drogutazás, alkoholmámor, virtuális valóság) jelentenek menedékeket a realitásba belefásult egyének számára. Azaz Wheatley műve nem annyira tizenhetedik századi szerencsétlenek bóklászásáról, hanem rólunk, az élet kegyetlensége és nyerssége elől menekülő emberekről szól.

A Valahol Angliában tehát szatíra, számos gúnyos és ironikus momentummal van tele, a különös és riasztó filmre nyitott néző jókat derülhet rajta. Az ötfős csoport tagjait nem véletlenül alakítják híres angol komikusok (például Michael Smiley, Reece Shearsmith vagy Julian Barratt), az alkotók a színészekhez tapadó imázs révén, illetve eltúlzott játékukkal, humoros beszólásaikkal és megnyilvánulásaikkal ellenpontozzák az amúgy sokszor véres, brutális jeleneteket. Például, mikor Whitehead a fűben kúszva menekül O’Neil elől, és közben szájába töm két maroknyi gombát, azon nem lehet nem nevetni, jóllehet, a zene, a képi torzítások és a szituáció miatt ugyanakkor megfagy a vér a nézőben. Így a befogadó sokszor nem tudja eldönteni, hogy undorodjon, szörnyülködjön vagy nevessen. Ezért e hangnemkeverés is különleges élménnyé teszi Ben Wheatley művét.

A Valahol Angliában korunk kissé elszürkült filmművészetéből kiemelkedő, formailag is izgalmas alkotás. Ám miként az LSD-tripeket sem bírják túl sokan, úgy ez a film sem ajánlott mindenkinek. Története első nézésre kusza, karakterei kifejezetten taszítóak, s öncélúnak tűnő kollázs-szekvenciái miatt akár formalizmussal is vádolható. Így, aki nem eléggé felkészült, nem fogékony az ilyen mentális utazásokra, annak Whiteheadhez hasonlóan lidércnyomásban, "bad tripben" lehet része, és egyszerűen elhagyja a mozit, kikapcsolja a televíziót vagy a (média)lejátszót 5-10 perc után (a film ugyanis egyszerre jelent meg vásznakon, tévében, DVD-n/Blu-rayen és az interneten). Aki viszont kifejezetten vágyik valamilyen egzisztencialista kérdéseket taglaló, extrém mozgóképes élményre, az nyugodtan gombázzon be Ben Wheatley filmjével, mert ütős az anyag, Martin Scorsese szerint is.
 
Valahol Angliában
Eredeti cím: A Field in England
Fekete-fehér, angol filmdráma, 90 perc, 2013
 
Rendező: Ben Wheatley
Forgatókönyvíró: Ben Wheatley, Amy Jump
Zeneszerző: Jim Williams
Operatőr: Laurie Rose
Producer: Claire Jones, Andrew Starke
Vágó: Amy Jump, Ben Wheatley
 
Szereplők: Julian Barratt (Trower), Peter Ferdinando (Jacob), Richard Glover (Friend), Reece Shearsmith (Whitehead), Michael Smiley (O'Neil)
 
Magyar bemutató: 2014. április 7., Toldi mozi (21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál)