Ez a vállalás, ha igazán őszintére és találóra sikerül, már önmagában elég jelentős, és elegendő volna egy filmhez. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlannal mint korunk legfontosabb magyar generációs életérzésfilmjével berobbant rendező viszont ennél is továbblép, amennyiben bátran szembesíti jelenkori önmagát a valaha volt kamaszálmokkal – mi pedig nem tehetünk mást, mint hogy követjük ezen az úton.

A 2014-es VAN pontosan kijelölte a Reisz Gáborra jellemző filmes fogalmazásmódot az ötletes vágásokkal, az egymásba úsztatott idősíkok bravúros kezelésével, a szereplők bőre alá mászó, tűnődő nagyközelikkel. Ugyanebben a nagy sikerrel visszaigazolt, hiteles, őszinte és lélekközeli atmoszférában fogant az immáron magasabb költségvetéssel készült második Reisz-film is, ami nem egyszerűen megugrotta a debütmozi által tartott lécet, hanem számos aspektusában tovább tudta tágítani annak kereteit.

Úgy tűnik, Reisz legfrappánsabban és legkeresetlenebbül saját magáról tud beszélni, a személyes jelleget a Rossz versek ráadásul tovább egyértelműsíti azzal, hogy ezúttal a rendező maga alakítja a főszereplő Merthner Tamást. Az alaphelyzet tehát nagy hasonlóságot mutat az első filmmel: miután Tamást a film kezdetén elhagyja a szerelme, hazaköltözik Párizsból az oly ismerős Budapestre, ahol megrohanják az emlékek, és nem tud menekülni a számvetés elől sem. Jelenetek villannak fel a művészettel ismerkedő, épphogy bontakozó kreativitású kisfiú, majd a sporttal próbálkozó esetlen kiskamasz és a nagy érzelmekkel, versekkel, zenével és a világtól való csökönyös különállással megáldott-megvert, idealista tinédzser életéből. Önmaga hajdanvolt alakváltozatainak pedig mind mondanivalója van a mára krisztusi korba ért Tamás számára.

Megindító, ahogyan Reisz filmje valóban elgondolkodik azon, hogy Merthner Tamás kisgyerek- és kamaszkori énje büszke lenne-e mostani önmagára, s nem átallja bátran megkérdőjelezni a máskülönben sikeresnek tűnő reklámfilmes szakember munkájának értelmét. Az öltönyös kreatív szép summával járó szerződése megmérettetik, és könnyűnek találtatik a végletekig idealista, plakátfejelő, kizárólag eszméknek (és persze a szerelemnek) élő tizenhat éves önmaga előtt. Mindeközben pedig még arra is jut figyelme, hogy egészen lírai módon szembesítse magát, s vele minket is az idővel fakuló emlékek rettenetével.

„A szerelem egy csoda, ami sosem múlik el” – ez a közhely elemi lényege, afféle középpontja és szervezőelve a filmnek. Ez a rébuszos, romantikus-érzelmes klisé vezeti végig, érleli meg a történet végére a főszereplőt, hogy közben minden fájóan ismerős közhelyre jusson egy egyszerűségében is nagyon pontos és nagyon láttató pillanat a gyerekkorból, a családi dinamikából, a személyiség sajátos vargabetűket leíró fejlődéséből.

Reisz ismét remekel a montázsok használatában: idő, érzelem, intenzitás sűrűsödik a legihletettebb szekvenciákban olyan nemes egyszerűséggel, amely csak a legelegánsabb alkotóknak sikerül. Nagy erejű Tamás és Anna kapcsolatának ábrázolása egyetlen montázs tempósan sorjázó képsoraiban. Egy kapcsolat teljes spektrumàt zongorázza végig a rendező az ismétlődő mosolyokban, üdvözlésekben, ölelésekben, megmutatva, hogy ezekből a rutinokból, kis hétköznapi összecsillanásokból áll minden. És ezek azok, amelyek az idő múlásával, ha utánuk is kapnánk, visszavonhatatlanul csúsznak ki az ujjaink közül.

A Rossz versek semmiképpen sem egyszerű folytatása vagy utánérzete a VAN-nak, hanem egy abból szervesen következő, de egyszersmind továbblépő darabja egy ígéretes életműnek. Amellett, hogy e film vallomásosságában már társadalomkritikai él és egyfajta univerzális igény is tetten érhető, végre üdítő módon foglalja magába a film mindazokat a motívumokat, amelyek a „mai fiatalokról” szóló történetek állandó, unalomig ismert, kötelező elemei – a vonzó Nyugat, az elköteleződés és a családalapítás késleltetettsége, a munkahelyek és feladatok közötti sodródás. A Rossz versek általános emberi kérdései mellett minden ízében nagyon magyar: ki-ki könnyen ráismerhet saját magára és szűkebb-tágabb környezetére. Számos jelenetében tűnnek fel a saját emlékeink az iskolai vécék titkairól, az ellenkező nemű bandatag miatt felszámolódó garázsbandákról, vagy az egykor emberfeletti hatalmasságnak hitt, szigorú tanárnőről, akit értelmezhetetlenné és idegenné gyalult a saját élete. Reisz második nagyjátékfilmje a személyes vallomáson túl egy empatikus, de ezzel együtt éles látlelete nem csupán a saját generációjának, hanem az egész mai, magyar társadalomnak.

Rossz versek, színes, magyar vígjáték, 2018. Rendező: Reisz Gábor. Forgatókönyv: Reisz Gábor. Producer: Berkes Júlia. Operatőr: Bálint Dániel, Becsey Kristóf. Szereplők: Reisz Gábor (Merthner Tamás), Nagy Katica (Csák Anna, Tamás barátnője), Takács Katalin (Tamás édesanyja), Kovács Zsolt (Tamás édesapja), Zayzon Zsolt (Tamás bátyja), Seres Donát (Tamás fiatalabb énje), Prukner Mátyás (Tamás fiatalabb énje), Prukner Barna (Tamás fiatalabb énje), Monori Lili (Vali, Tamás nagynénje), Niels Schneider (Henri, Anna barátja). Forgalmazza a Cirko Film. 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!

Bemutató: 2018. december 27., de a Rossz verseket addig is el lehet csípni premier előtti vetítéseken.