Gyerekkönyvek esetében talán az egyik legfontosabb tényező a megfelelő hang és nyelvezet megtalálása, ami gyakorlatilag kikerülhetetlen témája a korosztályos könyvekről szóló beszélgetéseknek. Balázsy Panna és Fiala Borcsa is saját kilencéves énjét igyekszik felidézni, állításuk szerint ez nekik nem is olyan nehéz, mert lélekben még mindig ennyi idősek, és jól érzik magukat abban a helyzetben, hogy e korosztálynak írnak. Balázsy Panna látja maga előtt a kihívást, hogy ha Szandra-történeteket (Manó Könyvek) folytatni szeretné, akkor már egy generációs váltást kellene megkísérelnie, amiről még nem látja, nem érzi, hogy mennyiben fog menni neki. Fiala Borcsa pedig nem is akar a nagyobb, világfájdalmukba és önsajnálatukba belesüppedő kamaszok életéről írni, jobban szereti a vásott kiskamaszok fáramászós, kincskeresős, folyton kalandokban gondolkodó világát, mint amilyen a Bűntény a Dunán (Kolibri) is (bár talán érdemesebb a könyvet inkább a 10-14 éves korosztályba besorolni).

Varga Bálint számára A kis Nicolas történetek (szerző René Goscinny, fordította Lator László) adtak egyrészt támpontot, hiszen könyve, a Zsé meg a haverok (Kolibri) tematikailag ehhez az alkotáshoz kötődik, másrészt fia volt írás közben a modell. Kertész Erzsi is arról beszélt, hogy az a tény, hogy a kiadójával (Pagony) előzetesen egyeztették, milyen korosztálynak is szóljon a regénye, késztette arra, hogy tudatosan figyelje ennek a generációnak viselkedését, akár saját gyermekeiét is, és nem véletlen, hogy kapott olyan visszajelzést, hogy a sorozat második kötete (Panthera 2. - A küldetés) már talán kicsit idősebbeknek is szól az elsőhöz (Panthera - A hógömb fogságában) képest. Egyébként a beszélgetésből kiderült, hogy legtöbbször ezeknek a könyveknek - még friss, ropogós, laptopon tárolt kézirat formájában - a szerzők saját gyermekei az első olvasói, egyben első kritikusai, és hogy természetesen mindegyik gyerek kicsit másként reagál arra, hogy szüleik más-más mértékben, de belecsempésznek motívumokat az ő életükből is.

Eltérő módon vélekednek a beszélgetés résztvevői valóságról és fantáziáról. Varga Bálint a nagyon mocskos, zsíros, saras valóságot szereti, olvasóként sem nagyon tud elmerülni a fantasy világában. Balázsy Panna azt az otthonosságot szereti, amelyben azért szárnyalhat a fantázia, hasonlóképp Mary Poppins történetéhez. Fiala Borcsa saját elmondása szerint igencsak ábrándozó kamasz volt, ez nyilván visszaköszön írásaiban is. Valóság és fantázia talán leginkább Kertész Erzsi regényeiben keveredik, de ha ismerjük a keletkezési körülményeket, akkor érthető is: egy felnőtt hegymászókról szóló újságcikk tetszett meg neki nagyon, ebből kívánt egy gyerekekről szóló történetet írni, amelyben értelemszerűn valamiként meg kellett oldani, hogy mégis hogyan és miként lesznek kiskamaszok is hegymászók. 

A program során emlegetett regények mindegyike reflektál valamiképp közéleti kérdésekre is. Balázsy Panna nem szereti a rózsaszín álomvilágot, szerinte nem egy buborékban ülünk, igenis foglalkozni kell azzal a világgal, melyben élünk, így aztán témaként felbukkan a történeteiben a halál, a válás vagy éppen akár a hajléktalanság jelensége is, de mindig vigyáz arra, hogy ne csak feldobja a témát, hanem végigvigye a gondolatmenetet, valahogy fel is oldja a történetben a rossz dolgokat. Varga Bálint alapvetően időtlen történetet szeretett volna írni, és az foglalkoztatta leginkább, hogy hogyan tud barátság kialakulni különböző háttérrel rendelkező gyerekek között, ezért van szó a szülők foglalkozásáról is, aminek kapcsán pedig bekerül a képbe némi közélet. Kertész Erzsi is arra fókuszált, hogy ez az a korosztály, amelyik már tudatos(abb)an érzékeli az emberi viszonyokat, például egy kisközösségen belüli szerepeket, a barátságot, vagy a bimbózó első szerelmeket. Fiala Borcsa pedig úgy gondolja, hogy egy tökéletes, boldog, rendezett, teljes életet élő kiskamasz életében nem igazán történik sok minden, kell valami hiány - pl szülő vagy nagyszülő halála, amely nyilván ahányan vagyunk, annyiféleképp reagálunk -, ami egyedivé teszi az életét és ebből aztán kialakulhat a nagy kaland. 

Egyetértettek abban a résztvevők, hogy átmeneti jellege miatt ez a korosztály a legsérülékenyebb és legkiszolgáltatottabb. A szülők már egyre több téren elengedik a kezüket, miközben ők nagyon bizonytalanok, sokkal több támpontot, segítséget igényelnének az egyre bonyolultabbá váló életükben. Varga Bálint ezért is tartotta fontosnak, hogy történetébe beleírjon olyan mozzanatokat is, melyek olvasói számára a valós életben is hasznos segítségül bírhatnak. Ugyancsak ő hozta be a beszélgetésbe azt az elgondolást, hogy azért láthatatlan ez a korosztály, mert mi felnőttek nem akarjuk látni, és bár mint ebből a programból is érzékelhető, vannak kifejezetten e korosztálynak szóló könyvek, ám nehezen jutnak el hozzájuk, ebben pedig nagy a felelősségünk. Ha a szülők Éjjel-nappal Budapestet néznek, akkor a gyerek is hasonló kultúrafogyasztói szokásokba nevelődik bele. Ha a felnőttek rá vannak kattanva a Trónok harcára, akkor a 12 éves gyerekek is erre lesznek kíváncsiak, és nem a Harry Potterre. Míg 5-10 éve még el lehetett mondani, hogy sok gyerekkel J.K. Rowling sztorija szerettette meg az olvasást, ma már ez egyre kevésbé jellemző.

Természetesen szintén kihagyhatatlan téma volt a kötelező olvasmányok problémája, például hogy Az egri csillagok és A kőszívű ember fiai, vagy éppen A láthatatlan ember kis túlzással csak arra jó, hogy elvegyék a gyerekek kedvét az olvasástól. Vannak azért ellenpéldák is, hiszen van, ahol Kertész Erzsi könyve ott van az ajánlott nyári olvasmányok között, sőt a tanár ki is emeli, hogy ezt lehetőleg mindenki olvassa el, másrészt vannak kísérletek, például Nógrádi Gergely könyvei, melyek épp a kamasz korosztály nyelvén, a kamasz korosztálynak szánt stílusban igyekeznek újramesélni a klasszikusokat, és úgy tűnik, működik is a dolog. Megint csak szó esett a könyvtárosokról is, hogy ők nagyon szeretnének segíteni a gyerekeknek abban tájékozódni, hogy mit érdemes olvasniuk, de mint ahogyankét nappal korábban egy másik Margó-rendezvényen is tapasztalhattuk, ezt a lehetőséget már szinte egyáltalán nem tartják a mai diákok szem előtt.