Az idei miskolci Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztiválon különösen fontos szerepet kaptak a zsánerfilmek. A másik nagy magyar nemzetközi filmfesztivál, a Titanic mellett a CineFest szervezői is bevallottan törekednek arra, hogy a Magyarországon még manapság is kicsit lenézett műfajfilmeket rehabilitálják a szerzői filmek mellett. Idén például a CineGenre szekció keretében klasszikus musicaleket (Kabaré, Jézus Krisztus szupersztár, Hair) vetítettek, és a Jameson CineFest programjában sokszor elmosódott a műfajfilm és szerzői film közti határvonal (Martin Koolhoven: Megtorlás, Natalie Leitétől: A bosszú angyala). Ez utóbbira a legjobb példa Darren Aronofsky szerzői pszichothrillere, az anyám!.

Darren Aronofsky azon rendezők igencsak néptelen táborát gyarapítja, akik szinte szabad kezet kapnak Hollywoodon, illetve a fősodron belül (Christopher Nolan és Alejandro González Iñárritu említhetők még). Aronofsky pedig mindig is szerette kicsit kitágítani, sőt, átlépni a műfajfilmek határait. A rendező szinte mindegyik alkotása pszichológiailag hiteles, és a lelki folyamatokat gyakran szürreális víziókon keresztül mutatja be (Rekviem egy álomért, Fekete hattyú). Ehhez társul Aronofsky markáns stílusa, melyet többek között Matthew Libatique nevű, sok filmjében közreműködő operatőre segít megvalósítani. Darren Aronofsky műveiben a kamera gyakran tapad rá szereplőire, szinte arcukba mászik és követi őket, mint egy levakarhatatlan parazita. A lelki traumák és pszichés megpróbáltatások pedig ilyen paraziták a rendező filmjeiben. Kivételt képez persze az inkább dokumentarista stílusú A pankrátor és a nagyszabású történelmi-kosztümös film, a Noé.

A Noé az amúgy ateista Darren Aronofsky szerelemprojektje volt, melyet már gyerekkora óta szeretett volna megvalósítani, mivel a rendező rajongott a bibliai történetért. És ennek megfelelően a Noé egy meglehetősen konvencionális, meglepő módon vallásos film lett, erősen elütött a rendező addigi pszichothrillerjeitől. Az anyám! viszont már megint egy tipikus Aronofsky-film. Ebben az esetben azonban a tipikusságnak örülünk, mivel az anyám! ugyanolyan felkavaróra és szürreálisra sikeredett, mint a Pi, a Rekviem egy álomért vagy a legutóbbi igazi Aronosky-mű, a Fekete hattyú.

Az anyám! története több klasszikust is felidézhet bennünk kezdve Roman Polanski Iszonyat, Rosemary gyermeke és A bérlő (néhány felületen A lakó címen fut) című filmjeitől Stanly Kubrick Ragyogásán át Andrej Zulawski Birtoklásáig és a Stephen King-adaptáció Tortúráig (maga Darren Aronofsky Az öldöklő angyalt, Luis Buñuel klasszikusát jelölte meg legfőbb ihletforrásaként). Egy híres költő (Javier Bardem) visszavonul vidéki birtokára, hogy alkosson, azonban a szerzőnek csak nem sikerül összehoznia a nagy művet. Szerető felesége (Jennifer Lawrence) mindenesetre mindenben támogatja a férfit, közben pedig csinosítgatja a még mindig épülőben levő birtokot. Hogy még nagyobb legyen a Költőn a nyomás, a birtokra látogat egy rajongója (Ed Harris), aki bár nem akar maradni, udvariaskodik, de a látszólag csupaszív Költő mégis marasztalja. Amellett, hogy a fura, tüdőrákos férfi egyre arcátlanabbul kezd viselkedni, megérkezik még pimaszabb felesége (Michelle Pfeiffer), aki már nemcsak kíváncsiskodik, hanem intim kérdésekkel inzultálja a Költő feleségét. Hamarosan pedig megjelennek a rejtélyes rajongók családi örökségén viaskodó fiaik, és miután az egyik meghal a dulakodásban, a Költő még engedékenyebb lesz, a Rajongó és hitvese vendégei még többen lesznek a furcsa halotti toron. A naiv, megrettent Feleség kezéből így lassan kicsúszik az irányítás, a Pokol pedig elszabadul a kis vidéki birtokon, ahonnan nincs menekvés.

Az anyám! esetében nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy egy hollywoodi stúdió (Paramount) által nemcsak forgalmazott, de gyártott filmről van szó, mely legalább annyira műfajfilm, mint egy szürreális pszichológiai dráma. Darren Aronofsky kezdettől fogva a Jennifer Lawrence-féle feleség karakterének nézőpontjára redukálja a néző tudását a film cselekményvilágáról. És a befogadó nemcsak kizárólag azt hallja és látja, amit a Feleség is, hanem mint a Fekete hattyúban, Aronofsky belemászik a főszereplő fejébe. Persze a filmnek van egy motívuma (egy kristály, melyet a Költő félve őriz dolgozószobájában), mely miatt a rendező még inkább elbizonytalanítja a nézőt, akár fantasztikumként is engedi értelmezni az anyám!-at.

Jóllehet, a metaforikus interpretáció sokkal kézenfekvőbb, mivel Darren Aronofsky az említett motívummal keretezi a filmet, azonban a játékidő nagy részében az erősen szubjektív pszichothriller, illetve pszichodráma vonulat érvényesül. Így akárcsak Polanski Iszonyatában, a fantasztikusnak tetsző képsorok (például a véres padló kilyukadása) felfoghatók az anyám! hősnője belső lelki világának kivetüléseként. Aronofsky művének sok rétege van, hiszen a rendező filmje ezúttal is tele bibliai utalásokkal, már a címben is felmerül az anyaság problémája, de van a sztorinak feminista, sőt kortárs politikai olvasata, valamint a karrier és a magánélet konfliktusa is megfogalmazódik az anyám!-ban. Azonban a különböző rétegek között az egzisztenciális szorongás, illetve a hatalomvesztés félelme teremt kapcsolatot. Darren Aronofsky művében mesterien ábrázolja a kontrollvesztést, mely a cselekményben előrehaladva egyre markánsabban szürrealizmusba hajló víziók formájában csúcsosodik ki.

A Költő birtokára először csak az Ed Harris által nagy érzékenységgel megformált Rajongó érkezik meg, aki még próbál udvariaskodni. Aztán jön Michelle Pfeiffer szintén zseniális karaktere, aki már egyáltalán nem finomkodik, és rátapint a Költő és felesége válságban levő párkapcsolatának (a Költő nemcsak alkotóként, de mint férfi és férj is problémákkal küzd) gyenge pontjára. Majd megérkezik a két agresszív fiú. A fiúk után egy egész baráti kör, akik semmit nem ismernek az illemszabályokból felnőtt létükre. Utána jön egy fordulat a Költő karrierjében, és a házat ellepik a rajongók. Darren Aronofsky tényleg a szó szoros értelmében elszabadítja a poklot, és mi, nézők a kétségbeesett Feleség szemszögén keresztül próbáljuk befogadni a történéseket. De ahogy egy idő után a Feleség sem tudja már rendre utasítani a Költő által valami miatt tárt karokkal várt betolakodókat, úgy a nézőre is szabályosan rázúdul a tömeg.

Az anyám!-ban tehát a kontrollvesztés motívuma a legfontosabb, és ez az, ami a huszonegyedik században mindannyiunkban közös. A privátszféra megszűnése korunk általános problémája. Ha az internetre szabadulunk, életünk nyitott könyv nemcsak barátaink, hanem azok előtt is, akiket nem szeretnénk beengedni legféltettebb titkaink színhelyére. Tölthetünk le adblocker programokat, vagy IP-cím elrejtő alkalmazásokat, az „önmaguktól” bekapcsoló számítógépek, webkamerák és bármikor lekövethető okostelefonok korában többé nincs olyan, hogy privátszféra. Ugyanez a helyzet azzal, aki egyszer sztár és ismert arc lesz, minthogy például az arcátlan újságírók vagy a rosszindulatú hackerek vadásznak a celebek intim titkaira és fotóira. Éppen Jennifer Lawrence-szel, az anyám! főszereplőjével esett meg, hogy egy hackertámadás eredményeként saját maga által készített meztelen szelfijei kikerültek az internetre. És a fotók terjedését tiltásokkal és retorziókkal sem tudták megakadályozni, torrentoldalakon jelenleg is könnyedén beszerezhetők a színésznő képei.

Emellett az anyám!-ban vannak jelenetek, melyek kortárs társadalmi-politikai történésekre engednek utalni. Ilyen az, amelyben a rendőrség, majd a hadsereg tűnik fel a családi birtokon, és szétcsapnak a Költő elszabadult, tomboló rajongói között, akik mint egy rémálomban, hirtelen alakulnak át fanatikus rajongókból szektatagokká, sőt terroristákká (emiatt is van esély arra, hogy az anyám! története nagyrészt a Feleség fejében játszódik le). Nem lehet mindebbe nem belelátni az Egyesült Államok, vagy akár Európa konfliktusát a határok felé igyekvő idegen bevándorlókkal. A nyugati civilizáció is egyre inkább szorong attól, hogy a külföldről érkező, segítségkérő embertömeggel nem tud mit kezdeni, nem tudja az egyre több és több menekültet kontrollálni. A terrortámadások miatt a hétköznapi emberek félnek, hogy otthonukat feldúlják az idegenek. Persze mindez tényleg csak metaforák és utalások szintjén van jelen az anyám!-ban, Aronofsky nem kívánt politikai filmet készíteni, hanem inkább egy elvontabb szorongásélmény ábrázolására törekedett, mely általában jellemző a 9/11 és a 2014-15-ös menekültválság utáni nyugati civilizációra.

Az anyám! feszült thriller, ugyanakkor rendkívül összetett dráma is, melyben a színészek egytől-egyig kiváló munkát végeznek, kezdve a meglepően jó Jennifer Lawrence-től Javier Bardemen át a zseniális veteránokig, Ed Harrisig és Michelle Pfeifferig. Darren Aronofskynak sikerült az, ami csak nagyon keveseknek (a nagyok közül eleddig például Roman Polanskinak és Stanley Kubricknak): művében megszűnik létezni a „műfajfilm” és a „művészfilm” szembenállása. Az anyám! egyszerre zsigeri, emocionális és intellektuális élmény, éppen összetettsége és metaforikussága miatt sokak számára lehet nehezen emészthető alkotás. A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is vetített filmet vegyesen fogadta a közönség, és a miskolci CineFest vetítései után is egyszerre voltak hallhatók lelkes és felháborodott nézői kommentárok, valamint az eddig megjelent pozitív hazai kritikákra jut legalább ennyi negatív is. Mindenesetre az anyám! egy olyan film, amelyet a moziból kilépve nem lehet egyszerűen magunk mögött hagyni, hanem még hetek, hónapok múlva is velünk lesz.

Aaz anyám!-at a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál után a miskolci Jameson Cinefesten láthatták a nézők 2017. szeptember 10-én és 13-án, Magyarországon október 19-én kerül hivatalos moziforgalmazásba.

Képek: Niko Tavernise © 2017 Paramount Pictures. All rights reserved.

anyám! (mother!)

Színes, amerikai dráma, pszichothriller, 115 perc, 2017.

Írta és rendezte: Darren Aronofsky

Operatőr: Matthew Libatique

Zene: Jóhann Jóhannson

Producer: Darren Aronofsky, Scott rFranklin, Ari Handel

Vágó: Andrew Weisblum

Szereplők: Jennifer Lawrence (Anya / Feleség), Javier Bardem (Költő / Férj), Ed Harris (Rajongó), Michelle Pfeiffer (a Rajongó felesége), Brian Gleeson (a Rajongó fia), Domhnall Gleeson (a Rajongó idősebb fia)

Országos bemutató: 2017. október 19.

Forgalmazó: UIP-Duna Film

Előzetes korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!